Századok – 1974

Történeti irodalom - Tanulmányok Kelet-Európa történetéből (Ism. Szkolay Katalin) 1270/V-VI

1270 TÖRTÉNETI IRODALOM 1270 A könyv ezután a Marx utáni polgári történetfilozófiával foglalkozik. Egyrészt Rickert filozófiáját elemzi, hivatkozva arra, hogy Riekert jelentős hatást gyakorolt az orosz polgári filozófia fejlődésére, másrészt Spenglert, akit Aszmusz szükségesnek tartott megismertetni a szovjet olvasóközönséggel. Aszmusz felismerte, hogy a hitlerizmus németországi előretörésével aktuálissá vált felhívni a figyelmet az ,,ész trónfosztására" a késői polgári történeti gondolkodásban. Rámutat arra, hogy bár a XIX. század valóban a történeti módszerek, a történeti kritika virágkora volt, a metodika fejlettsége csak szükséges, de nem elégséges feltételét képezte a történettudomány tudományosságának. Sőt, a polgári historizmus válsága akkor jelentkezett a legélesebben, amikor a metodika magas szintje ellentmondásba került az elvi, elméleti megállapításokkal. Ez világít rá arra, hogy a modern polgári öntudat elvileg történelemellenessé vált. Aszmusz kifejti, hogy Rickert filozófiája miként gyökerezett a századforduló értékválságában. Hangsúlyozza, hogy Rickert tudomány felosztása azért kantiánus, mert az egész tudományos világot arra kényszeríti, hogy a megismerés alanyának szempontjai körül forogjon. Aszmusz szerint Rickert történeti logikája genezisét tekintve a természettudomány ismeretelméleti kritikájának derivátuma. Spenglert elemezve Aszmusz hangsúlyt helyez arra, hogy szétválassza a könyv filozófiai tartalmát attól a hangulattól, amely sikerét, mint társadalompszichológiai tényt megalapozta. A tárgyalás középpontjába Spengler antiintellektualizmusát állítja, kiemelve, hogy Spengler a megismerés tudományos módszereinek radikális kritikájára törekedett. A könyvnek ez a része egy akkor időszerű ideológiai szükségletet akart kielégíteni. Ezzel együtt Aszmusz módszertani álláspontja lehetővé teszi, hogy mint pontos és megbízható elemzéseket tartsuk őket számon. Sőt, Aszmusz könyve itt komoly hiányokat pótol, hiszen Lukács Spengler elemzésétől eltekintve azóta sem készült ilyen színvonalú és ennyire informatív marxista feldolgozás Rickert és Spengler történetfilozófiájáról. Ezt a könyvet tehát mindenképpen helyes volt negyven év után is újra megjelentetni. Aszmusztól ma is sokat lehet tanulni. Talán az sem mellékes körülmény, hogy egyegy ilyen mű „újraszületése" a marxista közgondolkodás számára történelmi mércéül is szolgálhat. Hont István TANULMÁNYOK KELET-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL (Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kelet-Európai Történeti Tanszék. Szerkesztette Perényi József. 1—II. köt. Budapest, 1972, sokszorosított.) Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kelet-Európai Történeti Tanszéke az elmúlt évben az egyetemi jegyzetek, előadások mellé egy tanulmánygyűjteményt is átnyújtott a történelem szakos hallgatóknak. A két kötetben közzétett tizenhat tanulmány tematikailag felöleli — a korafeudalizmustól napjainkig — Kelet-Európa történetének számos igen izgalmas, és többségében vitatott kérdését. A szerzők között a neves magyar Kelet-Európa-kutatók mellett több kiváló külföldi történetíró is szerepel, így Ju. A. Kizilov, akinek „A feudalizmusra való áttérés a keleti szlávoknál" c. tanulmánya került be a kötetbe; E. Donnert „Oroszország nemzetközi előtetörése a 16. század második felében" c. tanulmányával; A. N. Szaharov „Az orosz parasztság történeti fejlődésének dialektikája" c. munkájával; St. Hoszowski írása „Az árforradalom Közép-Európában a 16 —17. században" címmel; V.D. Mocsalov „V. I. Lenin és a marxizmus létrejötte Oroszországban"; Krystina Kersten „Lengyelország nemzetiségi struktúrájának megváltozása a második világháború után". Bár a tanulmánygyűjtemény csak sokszorosított formában jelent meg — ami megnehezíti, hogy az egyetemi hallgatókon kívül mások is hozzáférhessenek —, változatos tematikájánál fogva is nagy érdeklődést válthat ki, de érdekességét fokozza, hogy betekintést enged a húszéves múltra visszatekintő, s nagy nemzetközi tekintélyt kivívott Kelet-Európai Történeti Tanszék tudományos műhelyébe. Nemcsak a saját, de bizonyára az egész tanszék történetírói hitvallását fogalmazta meg a kötet szerkesztője, Perényi József bevezetőnek, programadónak is tekinthető „Gazdaság- és társadalomtörténeti fejlődési tájak Kelet-Európában" című tanulmányában: „ . . . a marxista egyetemes történet nem lehet azonos az egyes népi-nemzeti vagy állami történetek egyszerű összegével, azaz a szintézis nem állhat egyes államok vagy népek történetének mozaikszerű előadásából. A többletet elsősorban azoknak a fejlődési törvényeknek a bemutatása kell hogy alkossa, amelyek csakis összehasonlító vizsgálat segítsé-