Századok – 1974

Történeti irodalom - Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon (Ism. Fügedi Erik) 1255/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM MÁLYTJSZ ELEMÉR: EGYHÁZI TÁRSADALOM A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON (Budapest, Akadémiai Kiadó 1971. 398 1.) 1971-ben (ezt mégegyszer le kell írni !) jelentette meg az Akadémiai Kiadó Mályusz Elemér munkáját, amely végső formáját 1943/44-ben nyerte el, adatgyűjtése azonban a 30-as évek elejére nyúlik vissza, s a könyv legnagyobb részét kitevő, a XIV—XVI. századi magyar egyházi viszonyokkal foglalkozó fejezeteket „A középkor vége Magyarországon" címmel e sorok írója gólyaként egyetemi előadás formájában hallgatta 1934 őszétől kezdve, s ezért ez az ismertetés eleve szubjektívebb, mint amilyet általában írni szokott. A professzor akkor sem rejtette véka alá célját, hogy középkori történetkutatásunk színvonalát éppen azon a ponton, az egyháztörténet terén kívánja emelni, amelynek „művelése messze elmaradt az Európa-szerte dívótól", amelynek még sajnálatosabb vonása volt a „módszertani elmaradottság" (7). A cél elérése érdekében nemcsak az akkori nagy kézikönyvekkel ismertette meg tanítványait, hanem az akkor még új diszciplínára, a szociológiára is megpróbálta figyelmüket felhívni, elsősorban Max Weber szellemében. Az egyház a középkorban nem volt elszigetelt testület, résztvett az egész társadalom életében, s ha tanaival és működésével a feudalizmus rendjét támogatta is, tagjai közül nem hiányoztak az uralkodó osztályhoz tartozó nagyurak, a legszegényebbekkel együttérző papok rétege, sőt nem hiányoztak a társadalmi elégedetlenséget vagy harcot kifejező eretnekek sem. 1934-ben nálunk még újdonság volt annak bizonyítása, hogy a klérust társadalmi állása nem teszi a világiaktól elváló zárt egységgé, hanem rétegekből áll, a rétegek nem azonosak a hivatalos hierarchia csoportjaival, hanem sok szempontból egymással szembenálló társadalmi képletek, aminek következtében jogosultnak tekinthető a könyv „különös címe": az egyházi társadalom, s ebben a címben a társadalom szó a „kvázi-társadalom" nehézkes kifejezését helyettesíti. A rétegek közül a főpapokat nem volt nehéz felismerni (171 —185. 1.). Hatalmukat egyházi és világi törvények ismerték el, a bandériumállítási kötelezettségen és a Rómának fizetendő servitiumon helyzetük számszerűen is mérhető. A veszprémi püspökök névsorát áttekintve úgy látszik, hogy az egyháznagyok vagy a pápa jelöltjei voltak (és sohasem látták se székhelyüket, se az országot), vagy királyi szolgálatban álltak, ésjtekintélyes'részben a főúri családokból származtak. Minősítésüktől függetlenül vonzódtak a tudományos és irodalmi élethez, költötték busás jövedelmüket könyvek szerzésére, egyházi alapítványok létrehozására, rokonaik, esetleg fiatalabb paptársaik kiképzésére vagy egyszerűen luxusra. Az őket követő középső réteg (58—137. 1.) meghatározása is kézenfekvő volt: a kereken félszáz (49) káptalan kanonokjai, ezek összesen sem több elvileg 626, gyakorlatilag (a javadalmak halmozása miatt) 600 főnél, akik közül 193 a nagy jövedelmet húzó dignitárius (prépost, olvasó-, éneklő- és őrkanonok, főesperes). Az arányok már megdöbbentőek, a nagyobb káptalanok prépostjai tízszer-tizenötször magasabb jövedelmet húztak, mint az egyszerű mesterkanonokok. A káptalani dignitáriusok és kanonokok között helyezkedtek el azok a plébánosok, akik kivételezett plébánia (exempta parochia) élén álltak és közvetlenül a püspököknek vagy az esztergomi érseknek voltak alárendelve. A középréteg még mindig tekintélyes jövedelme nemcsak azt tette lehetővé, hogy a kanonokok eredeti feladatukat, a zsolozsmázást és misézést helyettesekre hárítsák, hanem a pápai fenntartások intézményén keresztül egyidőre Róma, később — amikor a XV. században a hazaiak visszafoglalták az idegenek és az idegenben élőknek adományozott pozíciókat — a magyar király világi ügyeit szolgálják, és lehetővé tette azt is, hogy a kanonokok egyetemet végezzenek. A német területtel összehasonlítva az eredmény ennek ellenére az, hogy a középkori Magyarországon „beérték kevesebbel. A meglevő is elég volt, többet nem kívánt a közvélemény. A kánonjog és a zsinatok felállíthattak magasabb követelményeket, azoknak azonban nem tudtak érvényt szerezni" (104. 1.). A papi utánpótlás képzése változatlanul a káptalani iskolákban folyt, a káptalani könyvtárak túlnyomórészt liturgikus könyvekből álltak (40%), a többi (teológia stb.) között pedig