Századok – 1974

Közlemények - Pók Attila: Néhány dokumentum a „Huszadik Század” történetéhez 1187/V-VI

A „HUSZADIK SZÁZAD" TÖRTÉNETÉHEZ 1191 Gratz tehát semmiképpen nem volt hajlandó elvállalni a további szerkesztést — így a következő probléma az új szerkesztő személye volt. 1903. november 11-én erről ír Wildner Ödön Somló Bódognak: „...előtted Oszkárunk révén már bizonyosan szellőztetett kérdést veszek elő: a Huszadik Század firmájának megváltoztatását. Ez tulajdonkép azóta folyton napirenden van, hogy zászlónkat egyesek aprónkipi majd tömegesen is elhagyogatják. . . s végre az egykori tényleges, s majd névleges vezetés, Guszti is. ő az előtted is ismeretes tervet, hogy a mostani szerkesztőség lekerül a lapról, szinte örömmel üdvözölte, mert ez neki megadja a régóta óhajtott módot a »kibontakozásra«, azaz a vélünk eddig legalább névleg fennállott összeköttetés megszakítására. Most kérdés, mi a teendő ? Határozottan az, hogy csak egy ember neve legyen a firmán, de olyané, aki 1. velünk teljesen egy, 2. akinek a neve kifelé is képviseli törekvéseinket, 3. s aki e képviselésért legkevésbé van kitéve kenyérvesztésnek. . . . erre elsősorban Te vagy hivatva. Oszkár a veled teljesen egyenrangú, kötve van a külső világ előtt. Szabó Ervin, bár derekassá­gában legkevésbé sem kételkedem, egyoldalúbb, semmint a zászlónkra írt tudomány megkí­vánja. Magamról nem beszélek, mert sohasem tekintettem magam társadalomtudósnak, ezért akkor sem jegyezhetném a lapot, ha hivatalnoki, helóta-voüom nem vágná teljesen útját. Kégl Jancsi lelkünkre való harcos, de szintén nem egészen tudós ember, inkább gyakorlati Kampfhahn. Mi említettek ismerjük, becsüljük, szeretjük egymást, s eszményi célokat tartva szem előtt s vállalva e küzdelemből eredő sebeket, összetartunk . . . áldozd közös célunkra nevedet."8 Teljes az egyetértés a H. Sz. táborában, hogy Gratz nem alkalmas a további szer­kesztésre. Nehezebb probléma az új szerkesztő személyének kiválasztása. Szabó Ervin is arra kéri Somlót, hogy vállalja el a szemle szerkesztését: „En elejétől kezdve azon véle­ményen voltam, hogy a XX. század kérdésének legjobb megoldása az volna, ha Te jegyeznéd, mint szerkesztő. Ezt tartom most is, miután valamennyi lehető kombinációt számbavettünk. Azért kérlek, járulj Te is hozzá igeneddel, hogy a legközelebbi ülésen határozott javaslatot tehessünk. Kégl igen jó volna, ha ő tudós és nem politikus volna. Már pedig a XX. Századnak nézetem szerint első sorban tudományos folyóiratnak kell maradnia. Azonkívül-, ha — ami bizonyára rövidesen bekövetkezik — Kégl bekerül a parlamentbe, előbb-utóbb ugyanaz a disszonancia állhat be, a lap szerkesztője és a szerkesztősége között, mint például most. Vagyis megint változásra van szükség. Azért hát ird, hogy igen."9 Jászi is csatlakozik a Somlót a szerkesztés elvállalására kérőkhöz. 1903. november 8-i levelében így ír: „Az általad nekem adott diktátori hatalmat arra akarom felhasználni, hogy mindnyájunk neve lekerüljön a H. Sz.-ról. Ugyanis a legutóbbi napokban oly jelenségek merültek fel, melyek kétségtelenné teszik, hogy a minisztériumban sokkal görbébb szemmel nézik működésemet, semmint hittem volna. Elek a belügyminisztériumban a belépésre enge­délyt kérvén, ezt olyan formában kapta meg, mély a megtagadással egyértelmű. . . Ilyen körülmények között s egy erőszakosabb regime küszöbén úgy Ervin, mint Ödön is a lap érde­kében valónak vélik, hogy egyrészt a szerkesztőség zaklatásoktól és üldözésektől megkíméltes­sék, másrészt a lap teljes függetlensége biztosíthassék. E mellett én csak addig vonulhatok vissza a míg teljesen önkéntesen tehetem. A megoldás az volna: gondoskodni egy felelős szer­kesztőről, ki egy maga jegyzi a lapot s a ki minden irányban független. Egyebekben minden a régiben marad. . . Számbajöhető emberünk e célra csak három van: 1. Te, 2. Zigány, 3. Kégl. 8 Wildner Somlónak, 1903. nov. 11. OSzK, Kézirattár, jelzet nélkül. 9 Szabó Somlónak, 1903. nov. 13. OSzK, Kézirattár, jelzet nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents