Századok – 1974

Tanulmányok - Duczynska Ilona: Theodor Körner és a katonapolitikai vita a Schutzbund kérdésében (1927–1933) 91/I

108 DUCZYNSKA ILONA Az összeegyeztethetetlen összeegyeztetése Bármennyire is különböztek az alapelgondolások és azok képviselői, mégis sor került a vita egy olyan vázlatos összefoglalására, melyben megkí­sérelték, hogy mindkét nézetnek eleget téve szintézist alakítsanak ki. Az egy­mással szélsőségesen ütköző pontokat elejtették. A kísérlet azonban, hogy az összeegyeztet hetetlent összeegyeztessék, lényegileg ellentétes akciótípusok egyenjogúsításához vezet. Ezek, amikor rájuk kerül a sor, szükségképpen egy­más ellen hatnak. Közöljük le teljes egészében az okmányt3 4 , mely Korner szerzőségére vall és egyben gondolatainak hajlíthatatlanságát is mutatja. „Az Ausztriában kialakult jelenlegi politikai helyzetben bármikor sor kerülhet az osztályok fegyveres összecsapására. Az összecsapás többé-kevésbé hirtelen, többé-kevésbé provokáció következtében, többé-kevésbé a kormány akaratából következhetik be. A munkásság helyzete az utolsó tíz évben gyökeresen megváltozott. Míg azelőtt, legalábbis részben, számíthatott a haderő, a rendőrség és a csendőrség támogatására egy fasiszta támadás esetében, ma már vétkes köny­nyelműség lenne, bármilyen szempontból is, a csapatok azonnali használha­tatlanságára számítani. A munkásság ma már teljesen magára van utalva és számolnia kell azzal, hogy nemcsak a fasiszta bandákkal, hanem a hadsereggel, a rendőrséggel és a csendőrséggel is meg kell majd küzdenie." ,,A munkásság hátrányos helyzetben van ellenfelével szemben katonai szervezés, kiképzés, vezetés és felszerelés dolgában. Ostobaság lenne ezt tagadni. Fontos azonban, hogy a munkásság a harcosok létszáma és harci szelleme szerint ellenfeléhez méltó és hogy fontos gazdasági harci eszközökkel rendelkezik, úgy­hogy egy rákényszeritett harcot képes folytatni és megfelelő harci módszerek mellett győzni is tud." „Annyi bizonyos, hogy a munkásság a Schutzbund megléte ellenére sem kezdhet el olyan harcot, amilyent egyenértékű csapattestek vívnak. Ehhez elsősorban nincs meg a kellő felszerelés és vezetés." „A munkásság taktikáját és stratégiáját a mai harci feltételek szerint kell kialakítani. 1. Hiányos felszerelése és vezetése mellett ki kell térnie minden döntő összeütközés elől, hogy az ellenfelet egy gyors győzelem reményétől megfossza és biztonságérzetében megrendítse. 2. Ezt a megrázkódtatást kis rajtaütésekkel kell fokozni. 3. A munkásságnak maradéktalanul be kell vetnie legerősebb gazdasági harci eszközét, az általános sztrájkot és ezt erőszakos elnyomási kísérletekkel szemben minden eszközzel meg kell védenie. 4. A munkásság minden rétegét be kell vonni a harcba. 5. Nem vethető el semmi olyan harci eszköz sem, mellyel eredmény érhető el." „Az ellenfél megkísérli majd, hogy a munkásságot, amilyen gyorsan csak lehet, legyőzze, és megtörje az általános sztrájkot. Amíg tehát a munkás­ság erőinek egyrésze azt a célt szolgálja, hogy az ellenfél erejét lekösse, a másik rész az általános sztrájkot hivatott megvédeni. Minél hatékonyabb az általá-34 V.G.A., fasc. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents