Századok – 1974
Krónika - Tudományos ülés a Magyar Országos Levéltár újjászervezésének 100. évfordulója alkalmából (Ress Imre) 1017/IV
KRÓNIKA 1017 tanszékvezető főiskolai tanárt (elnök), Ábrányi Ede szakfelügyelőt, Szabó László gimn. igazgatót (alelnökök), Berecki József főiskolai tanársegédet (titkár). A választás után az elnökségben helyet foglaló Cservenyák László, a megyei pártbizottság osztályvezetője a megyei és városi párt- és állami szervek támogatásáról biztosította a csoportot, majd a megválasztott új vezetőség nevében Hársfalvi Péter megköszönte a bizalmat, és néhány mondattal utalt a csoport előtt álló feladatokra, a munka főbb irányaira. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ÚJJÁSZERVEZÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL A Magyar Országos Levéltár újjászervezésének 100. évfordulója alkalmából 1974. október 3-án a Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében tudományos ülést rendezett. Az ülésen, amelyen Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettes és Varga János a Levéltári Igazgatóság vezetője is megjelent, nagy számban vettek részt az Országos Levéltár jelenlegi és egykori dolgozói, a társintézmények munkatársai és a rokontudományok művelői. Borsa Iván főigazgatóhelyettes megnyitójában az intézmény és a szakmai elődök célkitűzései és munkamódszerei megismerésének jelentőségét méltatta. A tudományos ülés főreferátumát Ember Győző akadémikus, az intézmény főigazgatója tartotta „Az Országos Levéltár száz éve (1874 —1974)" címmel. Előadása első részében az ország 1756-ban alapított levéltára, az Archívum Regni 1874. évi újjászervezésének indítékait vizsgálta és felvázolta az újjászületés folyamatát. A feudalizmus korszakának levéltára a legfontosabb jogbiztosító és ügyviteli iratok őrzésével szinte kizárólag fenntartójának érdekvédelmét szolgálta, ami viszont gátolta a kibontakozó történettudomány fejlődését. A XIX. században Magyarországon is előtérbe került a pozitivista történetírói irányzat, ami éppen a levéltári források bőséges felhasználását feltételezte. Ennek az igénynek a kifejezőjeként a polgári forradalom győzelme után a Magyar Tudományos Akadémia már 1848 májusában kezdeményező lépéseket tett egy új levéltári intézmény létrehozása érdekében, amelyben az Archívum Regni-t egyesítették volna a megszűnt feudális kormányszervek levél- és irattáraival. A szabadságharc kitörése majd veresége után a terv realizálása hosszú időre lekerült a napirendről. A kiegyezés után 1867 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Osztálya ismét felvetette az új országos levéltári intézmény létrehozásának szükségességét, a megvalósítás anyagi fedezet hiányában azonban még váratott magára. Az akadémiai állásfoglalás után 1874-ig még számos olyan új elgondolás, javaslat, sőt olyan minisztertanácsi határozat is született, amely a levéltárügy rendezésével kapcsolatban egy új levéltári intézmény létrehozásával számolt. A magyar levéltárügy rendezését azonban végül is nem az olyan sokat emlegetett új levéltár alapításával oldották meg, mivel az 1874. szeptember 19-i minsiztertanács döntése értelmében Pauler Gyulát országos levéltárnoki minőségben az Archivum Regni élére állították és az egyesítésre kiszemelt kormányhatósági levéltárakat, így a magyar és az erdélyi udvari kancelláriai, a helytartótanácsi, az erdélyi főkormányszéki és a nádori levéltárat Pauler főfelügyelete alá helyezve az Archivum Regnibe olvasztották bele. Az újjászervezés körülményeinek felvázolása után Ember Győző az Országos Levéltár 1874 óta eltelt száz évének történetét tekintette át, amelyen belül két fő korszakot, az 1944-ig terjedő kapitalista kort, és 1945-tel kezdődő szocialista periódust különböztette meg. A két fő korszakot két-két alkorszakra osztotta. A Levéltár polgári korszakában az 1920-as évek jelentették a fordulópontot, amikor egyrészt az intézmény tudományos jellege a Belügyminisztérium alól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alá kerüléssel erősödött, másrészt az új épületbe költözéssel megjavultak a levéltári anyag őrzésének feltételei. A szocialista periódusban 1970 a korszakhatár, amikor az Új Magyar Központi Levéltár megalakulása után az Országos Levéltár lezárult történeti levéltárrá vált. — Az Országos Levéltár 1874 utáni történetének első polgári szakaszában elsősorban a levéltári anyag biztonságos megőrzésére törekedtek, amelynek az volt az első követelménye, hogy a Levéltár illetékességi és gyűjtőköre alapján — amelyet nem jogszabály határolt körül, hanem a gyakorlat alakított ki — begyűjtse az 1867 után megszűnt feudális kormányszervek iratanyagát. Az őrizetébe került anyag feldolgozását a levéltárügy rendezésével még az 1874-es újjászervezés előtt foglalkozó
