Századok – 1974

Folyóiratszemle - Good D. F.: Stagnálás és „take-off” Ausztriában 1873–1913 1004/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 1005 és végül van komparációs lehetőség is. A pénzügyi intézmények részint a gazdaság monetizálásában vettek részt, másrészt a tőkeképzés fő közvetítői voltak, azaz a növekedési folyamat kulcspozícióit ellenőrizték. Az itt felhasznált idősor az osztrák pénzügyi intézmények hét típusát vonta be az elemzésbe: a takarékpénztárakat, a részvénytársasági bankokat, az Osztrák-Magyar Bankot, a postatakarék hálózatot, a vidéki jelzálog bankokat és a kétféle szövetkezeti hitel szervezetet, a Schulze—Delitsch-1 és a Raiffeisenkasset. A magán bankok adatai nem álltak rendelkezésre, mert ezekre az adatszolgáltatási kötelezettség nem terjedt ki. Az itt közölt adatokat hozzá kellett még igazítani az ár és népesedési trendekhez, hogy az egy főre eső reál bankkinnlevőséget is fel lehessen mérni. David, Good elemzését a következő alaptáblára alapozza: Évi növekedési ráta 1873-5-1895-7 1895-7-1911-13 1. Teljes pénzügyi kinnlevőség (nominális) 4,30 6,13 2. Árak —0,87 1,42 3. Népesség 0,73 0,88 4. Pénzügyi kinnlevőségek (reál/fő) 4,43 3,84 Látható, hogy a hosszúlejáratú árirányzatok szerint ez a negyven év valóban két alperiódusra osztható, egy deflációs és egy inflációs periódusra. Ezek megfelelnek a hosszú visszaesésről és stagnálásról alkotott hagyományos képnek, és valószínűsítik a háború előtti évek felgyorsult fejlődését. Ha azonban a rátát egy főre számítjuk át, akkor azt látjuk, hogy a pénzügyi növekedés az állítólagos hosszú stagnálás idején gyorsabb volt mint az állítólagos take-off idején. Ha az adatokat grafikusan is megvizsgáljuk, akkor a görbe futása nem bizonyítja sem egy 1896 előtti stagnálás, sem egy 1896 utáni take-off meglétét. Az adatokból inkább az derül ki, hogy Ausztria egy meglepően egyenletes gazdasági növekedést produkált. Eközben persze a termelés volumene más módon is alakulhatott. A termelési értékeket meg kell becsülni. A becsléshez segítséget nyújt, ha segítségül hívjuk egy sor ország korabeli pénzügy-jövedelem hányadosát. A pénzügy-jövedelem hányados a pénzügyi kinnlevőségek évi növekedési ütemének és a termelés évi növekedési ütemének a hányadosát jelenti. Good a becsléshez Németország, 14 európai és Európán kívüli ország, és 6 Ausztriához hasonlóan későn iparosító ország hányadosait használta fel. így a következő adatokat kapta: az egy főre eső reál output növekedés rátája Ausztriában az 1873—5 és 1895 — 7 közötti, illetve az 1895 — 7 és 1911 —13 közötti időszakban, ha a németországi hányadost használjuk, akkor 1,94 illetve 2,13, ha a 6 ország hányadosait tekintjük, akkor 1,91 illetve 2,0, ha pedig a 14 ország hányadosait vesszük figyelembe, akkor 2,24 illetve 2,0% volt. Az adatok megint arra engednek következtetni, hogy hosszú stagnálásról nem beszélhetünk. Ha pedig take-off alatt 30, 50 vagy 100%-os egy főre eső termelésnövekedést értünk, akkor egy ilyen take-off valószínűsége rendkívül csekély volt. Ausztria fejlődése az adatok szerint a kérdéses negyven évben gyorsabb volt mint a klasszikus ipari országoké, de lassabb volt mint a többi későn iparosító országé, pl. Kanadáé, Olaszországé, Japáné vagy Oroszországé. Egy hosszú stagnálási periódusról nem beszélhetünk, mert ehhez túl gyors volt a pénzügyi növekedés üteme. Feltehető, hogy a defláció tényéből következtettek stagnálásra, mert az output adatai sem támasztják azt alá. Ugyanígy kevéssé valószínű, hogy egy take-off zajlott le az első világháborút megelőző 15 évben. Kérdés, hogy volt-e más időpontban take-off az osztrák gazdaságban. Tekintve, hogy a század elejére az osztrák gazdaság már egy fejlett gazdaság képét mutatta, el kell vetnünk egy első világháború utáni take-off lehetőségét. Másik lehetőséget jelent az 1873 előtti konjunktúra talce-ojf-ként való felfogása. Minthogy elvetettük a depressziós korszak koncepcióját, ezért a megelőző korszak teljesítményét magasabbra értékelhetjük Nachum Gross hipotézisénél. Figyelembe kell vennünk azonban azt a lehetőséget, hogy ez a konjunktúra csak a gazdaság feléledése volt az 1857 — 66-os stagnálásból, amelyet Plenar gazdaságpolitikája okozott. Az ezt megelőző periódus, az 50-es évek eleje, még nem jöhet számba, mert ekkor a gazdaság struktúráját még a mezőgazdasági szektor határozta meg. Ezért mégis csak az a feltételezés marad a legvalószínűbb, hogy a take-off fogalma az osztrák gazdaság fejlődésére nem alkalmazható. Ez alátámasztja Nachum Gross feltételezését, hogy az osztrák iparosítás inkább a francia, semmint az angol és német példát követte, azaz egy lassú, de folytonos haladást képviselt. Ezért nagy szükség volna a francia és az osztrák gazdasági fejlődés komparatív vizsgálatára. (Economic History Review, 1974, 1. szám, 72—87. I.) H.