Századok – 1974

Történeti irodalom - Szilágyi János: A magyar szakszervezetek kulturális tevékenysége 1919–1945 (Ism. Pók Attila) 995/IV

995 TÖRTÉNETI IRODALOM A Hajdú-Bihari Kéziratos Térképek kiadása — ez az aktuális tudományos és társadalmi igényeket kielégítő hasznos vállalkozás — remélhetőleg célkitűzésének megfelelően jelentős mértékben hozzájárul a helytörténeti kutatások színvonalának emeléséhez és a megye múltjának jobb megismeréséhez. Solymosi László SZILÁGYI JÁNOS: A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGE 1919—1945 (Budapest, Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete. Történeti Tanulmányok. 1973. 60 1.) A magyar szakszervezeti mozgalom történetének részeként kiadott mű tömören lényegre törően vázolja fel a mozgalom negyedszázados kulturális tevékenységét. A tárgyalt időszakban különösen lényeges volt a Szakszervezetek kulturális munkája, hiszen az ellenforradalmi rendszer körülményei között a politikai és gazdasági-érdekvédelmi tevékenység számos akadályba ütközött, ezért a kulturális szervezetek és megmozdulások révén lehetett bevonni a legtöbb munkást a mozgalomba. A tanulmány bevezetőben ír a magyar szakszervezeti mozgalom belső megosztottságáról, a jobboldali vezetők és a baloldali ellenzék harcáról. Álláspontja szerint a szakszervezeti oktató-nevelő munka eredményességét nagy mértékben gátolta a jobboldali munkásvezetők prakticista, antimarxista szemlélete. Hangsúlyozza azonban a kulturális tevékenység szerepét abban, hogy a felszabadulás után sok tízezer képzett, öntudatos munkás állt készen az ország újjáépítésére. A tanulmány a szakszervezeti sajtó bemutatásának szenteli a leghosszabb fejezetet; az 1919—1945 közötti időszakban kiadott körülbelül 80 szakszervezeti újság és folyóirat közül kilencet ismertet részletesen és summázó áttekintést ad a baloldali szakszervezeti ellenzék nyolc lapjáról. Tanulságosabb és áttekinthetőbb lenne ez a bemutatás, ha a Szerző nem sorra venné a lapokat, hanem a korszak fő bel- és külpolitikai problémáival, kulturális kérdéseivel kapcsolatos állásfoglalásaikat tematikusan ismertetné. így jobban kidomborodnék a lapok szemlélete közötti különbség, elsősorban a jobboldali szakszervezeti vezetés és a baloldali ellenzék vitája. A lapokra vonatkozó legfontosabb tárgyi adatokat pedig függelék közölhetné. A szakszervezeti oktatásról írott fejezet igen vázlatos, azonban valószínűleg csak a teljesség kedvéért került a tanulmányba, hiszen a 33. jegyzet szerint erről a témáról külön tanulmányt tesz közzé a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete. A nagy vonalak felvázolására és adatok közlésére szorítkozik a szakszervezeti könyvkiadásról írott fejezet és a szakszervezetek könyvtárhálózatáról szóló rész is. Az utóbbi igen érdekes, a szakszervezeti könyvtárak állományának vizsgálata értékes adatokat szolgáltathat a korabeli munkásság tudatáról. Nagyon elővigyázatosnak kell lennünk azonban, amikor a könyvtárállományok alapján a munkásság világnézetére következtetünk. így nem látszik eléggé megalapozottnak a nyomdász könyvtár vizsgálatából levont alábbi következtetés: „Az idealista filozófusok (Platon, Kant, Nietzsche, Schopenhauer és mások) művei mellett Spinoza, Descartes, Rousseau, Diderot, Einstein kötetei jelezték, hogy a munkásság elsősorban a materialista vagy ehhez közelálló filozófusok alkotásai iránt érdeklődik" (37 — 38). Az összefoglalás előtti utolsó fejezet a kulturális munka egyéb, de nem kevésbé lényeges, sőt közvetlen hatásukban az előzőeket felülmúló területeit veszi sorra: az ének-, zenekarok, szavalókórusok, színjátszó csoportok tevékenységét és utal a szakszervezetek által szervezett múzeumlátogatások, kiállítások, tanulmányi kirándulások jelentőségére. A tanulmány igen nagy feldolgozott anyag alapján vázolja fel a magyar szakszervezetek kulturális tevékenységét az 1919 — 46 közötti időszakban, és így egy terjedelmesebb monográfia vagy egy nagyobb szintézis megfelelő részének alapjául szolgálhat. Pók Attila