Századok – 1974

Történeti irodalom - Fenyő István: Nemzet nép – irodalom (Ism. Unger Mátyás) 983/IV

983 TÖRTÉNETI IRODALOM sä nu fie" formula, a földeúrnak járó ajándék „plocon") foglalkozik. A közlemények másik része adalékokat közöl a román egyház történetéhez a XIII—XV. században (Radu Constantinescu), vagy az önálló Erdély országgyűléseinek szervezésére és tevékenységére vonatkozó szabályokat közli (Al. Herlea). Ruxandra Câmaraçescu, Coralia Fotinio a lovak árainak Havasalföldön való XV—XVII. századi alakulását elemzi. Herbert Jäger vámjegyzékek alapján közöl adalékokat a bánáti kereskedelem történetéből a Passarovitz-i béke után. Kiemeli Bécs merkantilista jellegű politikáját az egyetlen aktív kereskedelmi mérleggel rendelkező provinciában, amelyet újonnan szerzett magának. Felsorolja a provincia jelentősebb export- illetve importcikkeit. Ioana Constantinescu a földbirtokok bérbeadásának kérdésével foglalkozik Moldvában a Szervezeti Szabályzat kiadásáig. A kapitalista termelési mód kialakulásának egyik jele a föld bérbeadása, amely Moldvában a XVIII — XIX. század fordulóján kezdett elterjedni. Ezzel a hasonló témájú marxista történeti munkákban már ismert tétellel kezdi tanulmányát a szerző. Ezen belül foglalkozik a földbérlet jellemzőivel, nagyságának feltételeivel, a bérleti szerződések tartalmával, valamint azzal, hogy miként és kikből alakult ki a bérlők rétege. A további három közlemény az 182l-es Tudor Vladimirescu-féle forradalmi mozgalomnak a korabeli európai sajtóban kelt visszhangjával (Constantin Serban), az olténiai oktatásügy történetével a XVIII. században (Maria Bálán) és a feudális széttagoltság (FI. Constantiniu) kérdésével foglalkozik. A forrásközlemények rovatában D. Mioc a külföldi levéltárakban fellelhető román anyagokról, N. Gavrilovic (Novisad) az 1784-es Horia-féle felkelésre vonatkozó és jugoszláv levéltárakban talált dokumentumokról ír. A recenziók között Demény L. Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban című munkájáról ír ismertetést. Bogyirka Emil FENYŐ ISTVÁN: NEMZET, NÉP — IRODALOM (Tanulmányok a magyar reformkor irodalmáról) (Budapest, Magvető Kiadó. 1973. 405 1.) „Nép, nemzet, nemzeti irodalom — különös csengésük van nálunk e fogalmaknak. Társadalmi tartalmukon, illetve értékükön túl is valami áhítatos tisztelet tapad hozzájuk, elfogódott, már-már misztikus reverencia, szinte valaminő szakrális íz. . . Elemző-bíráló-minősítő értelmezésükre ennélfogva egészen az utóbbi időkig nemigen kerülhetett sor" — olvashatjuk a tanulmánykötet utószavában (402. 1.), s nem tagadhatjuk, hogy Fenyő Istvánnak ebben lényegében igaza van. A marxista irodalomtörténet reformkorral foglalkozó jeles alkotói, kezdve Révai Józseffel és folytatva Waldapfel Józseffel, Sőtér Istvánnal, Szauder Józseffel és másokkal, elsősorban a reformkor nagy költőivel, íróival, gondolkodóival és politikusaival foglalkoztak. A maihoz viszonyítottan egészen más — sok szempontból különös — viszonyok között újra kellett értékelniük a magyar irodalomnak azt a szakaszát, — mely a köztudatban sok hamis illúzióval terhelten, de igen erősen élt, S — amelyről a születő népi hatalom sem mondhatott le, mivel a haladás, az újat akarás és vállalás, a demokratikus gondolkodás, a nemzeti eseményekhez való ragaszkodás nagyszerű előzményeit találhatta e kor irodalmában; irodalom ós közéletiség, irodalom és aktualitás páratlan egységét a kor legnagyobb alkotóiban. Kétségtelen, hogy miközben az irodalomtudomány ezt a nagy munkát — alapvető téziseit illetően máig helytálló módon — elvégezte, nem igen futotta erejéből arra, hogy a reformkor költő-óriásainak — aprólékos kutatást követelő — eszmetörténeti előzményeit föltárja, s majdnem tehetetlennek bizonyult az irodalomtörténet és írodalomoktatás azzal a tendenciával szemben, mely ennek az ideológiai alapvetésnek a tételeit az irodalmi és történelmi közgondolkodásban egyszerre szimplifikálta is, meg misztifikálta is. Tanulmánykötetében Fenyő István tulajdonképpen két dolgot vállal. Egyrészt rendkívül aprólékos és gondos kutatómunkával igyekszik kitölteni a hézagokat, s a Kölcsey és Petőfi közötti eszmetörténeti fejlődésben megmutatni a ma már alig emlegetett vagy teljesen elfelejtett írók: pl. Szemere, Szentmiklóssy, Vajda, Vitkovics vagy Ungvár-