Századok – 1974

Történeti irodalom - Kratkaja isztorija SzSzSzR I–II (Ism. Menyhárt Lajos–Niederhauser Emil) 967/IV

970 TÖRTÉNETI IRODALOM felhasználva tárgyalja az első fejezet az oroszországi monopolkapitalista fejlődés sajátosságait, mint az Októberi Forradalom gazdasági-társadalmi előfeltételeit. Természetes, hogy a forradalmi események leírásánál a politikai szféra mozgására, a társadalmi harcok alakulására összpontosítanak a szerzők. A februári forradalomtól a szocialista forradalomhoz vezető változásokban többször hangsúlyozzák Lenin szerepét, jelentőségét, ami azonban meggyőzőbb lenne, ha tanítványaival, elvtársaival folytatott vitáit is elemzően tartalmazná. Előnyére válik az első fejezetnek, hogy a petrográdi események érthetően részletes tárgyalása mellett az országban zajló társadalmi és politikai mozgás bemutatására is komoly figyelmet fordít, a szocialista forradalom moszkvai győzelmét pedig részletesen, elvi tanulságait is hangsúlyozva írja le. Szerencsésnek mondható, hogy a proletárdiktatúra értékelésénél — a konkrét történeti helyzet sajátosságainak megfelelően — disztingvál a forradalom szocialista és polgári demokratikus vívmányai között. Már ennél a fejezetnél említést érdemel, hogy a nemzetiségi politika kérdéseivel — itt is és tudatos következetességgel minden egyes fejezetben — az objektív helyzetnek és jelentőségének megfelelően foglalkozik a kötet, beágyazva az össztársadalmi fejlődés folyamatába. A külpolitika tárgyalása — minden egyes fejezet befejező része — itt az Októberi Forradalom történelmi jelentőségének értékelésével bővül. A szűkebb értelemben vett külpolitikát illetően új vonás, hogy a breszti béke történeténél nem Trockij stratégiai tévedéséről, hanem taktikai jellegű hibájáról olvashatunk. A történelmi jelentőséget értékelő részben a hatás egyetemességének hangsúlyozása során arányeltolódás figyelhető meg. Az első proletárforradalom európai visszhangját, következményeit — véleményünk szerint — túlságosan tömören foglalják össze a szerzők. Az igen jól megírt részek közé sorolt második fejezet, amely a polgárháború időszakát öleli fel, a korábbi szovjet monográfiák legjobb hagyományait követi és eredményeiket frappánsan szintetizálja. Az 1917-es forradalmak osztályösszeütközéseinek folytatásaként ábrázolja a kötet az 1918—1920 közötti időszakot. (Talán ezért is tűnhet kevésnek a hadtörténeti részek terjedelme.) Ennek megfelelően a társadalmi csoportérdekekig lemenően jól differenciált képet nyújt az ellenforradalom osztálybázisáról, jól érzékelteti a kispolgári jellegű osztályok és rétegek ingatagságát. A fejezet szerzői nagy gondot fordítottak — nem eredménytelenül — a szovjet hatalom gazdaság- és társadalom-politikájának elemzésére, kiemelve e politikának azt a fontos ismérvét, hogy rugalmasan igazodott ugyan az objektív vagy vélt társadalmi csoportérdekekhez, de ugyanakkor mindvégig a szocializmus kivívott pozícióinak megőrzését tartotta szem előtt, eredményesen. Az Októberi Forradalom által örökölt heterogén társadalmi bázis alapján konfliktus feszült a gazdaságpolitika és a szövetségi politika érdekei között, ezen a konfliktuson a szovjet hatalom úrrá tudott lenni, legalábbis eredményesebben, mint az ellenforradalmi rendszerek. Ha bíráló megjegyzést fűzhetünk a fejezethez, akkor az arra vonatkozhat, hogy nem nyújt eléggé plasztikus képet a nemzetiségi területek belső társadalmi erőviszonyairól, s így diszharmónia érződik a társadalmi erőviszonyok egészének változásai és helyi mozgása között. Továbbá, véleményünk szerint nem kap kellő hangsúlyt az a tény, hogy a szocialista forradalom győzelmét belsőleg a polgárháborús győzelem tette elvitathatatlanná. A harmadik fejezet ,,A népgazdaság helyreállítása" címet viseli és az 1921—1925 közötti időszakot öleli fel. A fejezet első része jól tagolt, áttekinthető, elemző értékeléseket tartalmaz. Keresi az összefüggést a társadalmi csoportérdekek sokfélesége és az ún. ellenzéki áramlatok ismétlődő felbukkanása között, de az elméleti és egyéb jellegű nézeteltérések látószögön kívül maradnak. Ezzel magyarázható, hogy a hadikommunizmus és a NEP összefüggéseit csak az objektív gazdasági-társadalmi helyzet oldaláról közelíti meg. A NEP indoklása és értékelése — igen sok Lenin-idézettel gazdálkodva — meggyőző és világos. Feltűnő, hogy a NEP-et elsősorban mint agrárpolitikát mutatja be a fejezet írója, de értékelésénél össznépgazdasági hatásait emeli ki. Hasonló következetlenség mutatkozik a fejezet második részében, ahol egymástól nem egyértelműen elhatárolva tárgyalja Lenin utolsó írásainak jelentőségét, Lenin halálát, a NEP gazdasági eredményeit, az osztálykonfliktusok élesedését és a korszak főbb belpolitikai vitakérdéseit. A Szovjetunió megalakulásának leírása véleményünk szerint problémamentes. A fejezethez kapcsolódó külpolitikai rész érdekessége, hogy részletesen mutatja be a szovjetállam gazdasági, kereskedelmi kapcsolatainak kialakulását, míg a diplomáciai elismerés eseményeit elég nagyvonalúan foglalja össze. Az 1926—1941 közötti időszakot magába foglaló 4. fejezetet olvasva merülhet fel, hogy az egyes fejezetek terjedelmi arányain meditáljunk. A korszakhatárok kérdése azonban fontosabb probléma. Nem meggyőző ugyanis számunkra, hogy 1926-tal nyitják a fejezetet. Véleményünk szerint —, ha nem a párt törekvéseit, hanem az objektív folyamatokat vesszük figyelembe — az 1926—1929 közötti évek szorosabban kapcsolódnak az