Századok – 1974

Történeti irodalom - Kratkaja isztorija SzSzSzR I–II (Ism. Menyhárt Lajos–Niederhauser Emil) 967/IV

969 TÖRTÉNETI IRODALOM Az orosz birodalom soknemzetiségű jellegét a kötet sokszor hangsúlyozza, akár a köztörténetben, akár a kulturális fejezetekben gyakran kitér a népek közti haladó kapcsolatokra. Arra is helyesen utal, hogy az egyes népeknél az orosz birodalomba való betagolódás számukra — különösen nagyobb távlatban — pozitív volt, de érdemes lett volna arra is rámutatni, hogy a Kaukázuson túli vagy a turkesztáni és egyéb középázsiai területek megszerzése a kapitalizmus korában a hiányzó gyarmatok pótlását is jelentette. A munka valamennyi korszak vonatkozásában a többé-kevésbé általánosan elfogadott álláspontot igyekszik röviden összefoglalni, tehát egészében azt a koncepciót képviseli, amely nagyjából az utolsó három évtizedben alakult ki Oroszország, ill. a Szovjetunió történetéről. Tehát hangsúlyozza a mongol iga lerázásának és az orosz állam Moszkva körüli egyesítésének pozitív jellegét. IV. Iván személyének a megítélésében talán valamivel kritikusabb az eddigi szintéziseknél. Természetesen kiemeli I. Péter reformjainak roppant jelentőségét, az arisztokrácia és a szolgáló nemesség összeolvadásából kialakuló egységes uralkodó osztály szerepét a XVIII. század második felében, a nemesi, majd a raznocsinyee (értelmiségi) forradalmi mozgalom szerepét, hogy azután a Leninvezette bolsevik pártban mutassa meg az Október előtti forradalmi mozgalom csúcspontját. A kispolgári (eszer és mensevik) pártok megítélésében továbbra is az eddigi igen kritikus álláspontot folytatja, de a korábbinál nagyobb megértéssel nyúl hozzá a XIX. sz. második felében a narodnyik mozgalom kérdéséhez, és Bakunyin esetében is inkább pozitív forradalmi oldalát emeli ki. Persze vannak a szovjet történettudományban számos vonatkozásban viták, véleménykülönbségek, amelyekben a könyvnek állást kellett foglalnia, és ezt meg is teszi, anélkül, hogy ezekre a vitákra utalna, ami nyilvánvalóan ilyen rövid terjedelemben és a munka jellegére való tekintettel lehetetlen is. így az abszolutizmus kezdetét a XVIII. sz. elejére teszi, vagyis Péterrel kapcsolja össze, és a korábbi korszak vonatkozásában a rendi intézmények jelentőségére utal. Vagy a feudális formáció bomlását a XVIII. sz. végétől számítja, és a rövid tárgyalás miatt nem fejti ki azt, hogy ez a század derekán mutatkozott meg teljes mélységében. A kötet végén rövid kronológiai táblázat, név- és helynévmutató és válogatott bibliográfia található. Az utóbbi az egyes korszakok (ill. fejezetek) vonatkozásában az újabb szovjet történeti irodalmat sorolja fel, tehát az orosz nyelvűt. Ez ebben a kötetben érthető is, ha esetleg ennek is idegen nyelvű kiadásáról lesz szó, nyilván törekedni kell arra, hogy az idegen nyelven megjelent irodalomról is adjanak tájékoztatást. A szövegközi illusztrációk jók, különösen az újkor vonatkozásában, ahol korabeli portrék, sőt már fényképek hozzák közelebb a tárgyalt korszakot. Érthetetlen viszont, hogy a kötetből hiányzanak a térképek. Nyilván vannak történeti atlaszok, amelyeket a szovjet olvasó forgathat, de egy ilyen jellegű könyvnek nem szabad arra hagyatkoznia, hogy más munkákból egészítsék ki hiányait. Egészében azt mondhatjuk az első kötetről, hogy röviden, csak a lényeges eseményekre koncentrálva jó képet ad Oroszország fejlődéséről, híven mutatja be a mindenkori haladó erők küzdelmét az ország fejlődéséért és a társadalmi haladásért. * A második kötet felelős szerkesztője A. M. Szamszonov akadémiai levelező tag, a szerkesztő bizottság tagjai: D. A. Kovaljenko, Ju. I. Korabljov, G. D. Komkov, V. A. Kumanyov és A. P. Nyenarokov. A szerzők között találhatjuk még A. P. Surigrn, N. A. Ivnyickij, I. M. Volkov, A. O. Csubarjan és mások nevét. Közreműködtek továbbá pl. a Marxizmus—Leninizmus Intézet olyan neves szakemberei, mint Sz. A. Andronov, G. A. Gyeborin, I. B. Berhin, Je. G. Gimpel'szon, V. D. Polikarpov és mások. A Szovjetunió történetének több mint fél évszázadát 8 fejezetre tagolva tárgyalja a könyv. Az egyes fejezetek kronológiai-tematikai egységek, a 8. fejezet kivételével, amely a kulturális fejlődés egészét foglalja össze. A fejezetek szerkezeti felépítése, jellege nem azonos. Az Októberi Forradalom, a polgárháborús évek és a Nagy Honvédő Háború történetét tartalmazó részek tárgyalási módjukat, felépítésüket tekintve jó összhangban állnak a kiadvány jellegével, céljával. Viszont az 1920-as, 1930-as évek történetét tárgyaló harmadik és negyedik fejezetben pl. nem érvényesül kellően a történetiség elve, ellentétben az első és második fejezettel, nem fordítanak elég figyelmet az új, a korszak megértése Szempontjából fontos, történelmi jelenségek magyarázatára, értékelésére. Az 1945 utáni részeknél a szerkezeti egység hiánya szembeötlő. Azon túl, hogy pl. az 1959—1971 közötti fejlődést tárgyaló 7. fejezetre a kellő történeti távlat hiánya rányomja bélyegét, indokolatlanul keveredik a kronológiai és tematikai tárgyalási mód. A szovjet történettudomány fellendülési, megújulási szakaszának eredményeit