Századok – 1974

Történeti irodalom - Kratkaja isztorija SzSzSzR I–II (Ism. Menyhárt Lajos–Niederhauser Emil) 967/IV

968 TÖRTÉNETI IRODALOM Manykov, I. P. Saszkolszkij, M. P. Vjatkin, Sz. Sz. Volk, S. M. Levin. Egészében tehát úgy tűnik, néhány idősebb történész mellett zömében a mai szovjet történettudomány középgenerációja állította össze a kötetet. A voltaképpen viszonylag nem terjedelmes anyagot 11 fejezetben tárgyalják a szerzők. Az első a Szovjetunió területének őstörténetét és az ókori államalakulásokat mutatja be, a következő a régi orosz államot (a kijevi államot, ahogy régebben szoktuk volt mondani), a további fejezetek pedig ugyancsak kronológiai szakaszokat tárgyalnak (XIV—XV. század, a központosított állam megalakulása a XV. sz. második felében és a XVI. században, a XVII. század, a XVIII. század első és második fele, a XIX. század első és második fele, az imperializmus korszaka és végül a világháború). Az utolsó fejezet a februári forradalommal zárul. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésének eseményeit már a következő kötet foglalja magába. Már a periodizáció is sejtetni engedi, ha az egyes alfejezetek címeire is sorra utalnánk, még világosabbá válnék, hogy ez a kötet voltaképpen Oroszország, az orosz állam, majd az orosz birodalom fejlődését tárgyalja. A mai Szovjetunió népei abban a sorrendben lépnek be a tárgyalásba, amilyen történeti rendben valamilyen formában érintkezésbe kerültek az orosz néppel, vagy beilleszkedtek a birodalom kereteibe. Ennyiben a kötet eltér az eddigi szovjet összefoglalásoktól, mert azok egy-egy nagyobb korszakon belül még külön tárgyalták az egyes jelentősebb népek fejlődését is. A választott formában nyilván terjedelmi okok is közrejátszottak, de talán az a szempont is, hogy ez a tárgyalási mód több alkalmat ad a népek közti kapcsolatok bemutatására. A fejezetek időrendi megoszlása arra is utal, hogy a kötet az újkorhoz közeledve egyre nagyobb terjedelmet szán egy-egy korszak megtárgyalására, így az egész munkának mintegy fele mutatja be a fejlődést a kezdetektől a XVIII. sz. végéig, míg a másik fele a XIX. századot és a XX. sz. elejét. A könyv tudományos-népszerű jellegének megfelelően az elbeszélés gerincét az alkotja, amit nálunk általában köztörténetnek szoktak nevezni, vagy politikai történetnek. Természetesen mindegyik fejezetben akad azért a gazdasági és társadalmi viszonyokat felvázoló alfejezet, ez azonban nem mechanikusan minden fejezet elején áll, hanem a legalkalmasabb helyen kerül tárgyalásra, az első világháborús fejezet pl. a háború diplomáciai előzményeinek és a hadi eseményeknek az ismertetése után tér rá annak kifejtésére, milyen hatást gyakorolt a háború a birodalom gazdasági életére. Ezeken az alfejezeteken belül a súlypont a gazdasági kérdésekre esik, a társadalom fejlődéséről csak egészen nagy vonásokban adnak képet a szerzők, nyilvánvalóan nincs terük arra, hogy mondjuk a kapitalizmus korában a fő osztályok bemutatása mellett az egyéb rétegek helyzetére is érdemben kitérhessenek, vagy felvethessék pl. a társadalmi mentalitás kérdését. Az egész munka terjedelméhez képest viszonylag nagy arányban tárgyalja jóformán minden fejezet a kulturális fejlődés kérdéseit. A szerzők itt észrevehetően arra törekedtek, hogy ne egyszerűen nevek és művek felsorolását nyújtsák, hanem a korszak kulturális életének leglényegesebb mozzanatait domborítsák ki. Ez inkább a korábbi korszakok vonatkozásában sikerült, a XIX. században az egyébként terjedelmesebb kulturális alfejezetek már nagyobbrészt csak a kultúra egyes ágain belül a legfontosabb alkotók ismertetésére tértek ki. Éppen az a körülmény viszont, hogy a kultúrát ebben a korszakban ágazatonkint vizsgálják, arra vezet, hogy a társadalmi és politikai gondolkodást itt nem tárgyalják, legfontosabb tényeit a köztörténetbe ágyazva mutatják be. És akár itt, akár a kultúrán belül persze zömében a haladó áramlatokat és műveket ismertetik, ami a XIX. század második felétől már hiányokra vezet, mert az orosz nacionalizmus különböző áramlatairól, vagy a századforduló idealista filozófiájáról nem esik szó. Nyilvánvaló, hogy a haladó áramlatok jelentősebbek a későbbi fejlődés szempontjából, de egy-egy korszakon belül mégis volt szerepük egyéb irányzatoknak is, erre még ilyen rövid terjedelem mellett is érdemes lett volna utalni. A tárgyalás zömét tehát a köztörténet teszi ki, ezen belül az események bemutatása jól kiegyensúlyozott. A szerzők természetesen az elnyomott osztályok oldaláról vizsgálják a múltat, a népi forradalmi mozgalmaknak kellő teret juttatnak, különösen nagy súlylyal szerepeltetik a munkásmozgalmat. De ugyanakkor nem feledkeznek meg az uralkodó osztályokról sem, a kormányzat vezetőiről, jól sikerült arcképeket adnak az egyes uralkodókról III. Ivántól II. Miklósig. Az újabb korokban a külpolitikának is jelentős helyet juttatnak, az orosz külpolitikát európai összefüggéseiben vizsgálják, és általában elkerülik korábbi összefoglalásoknak azokat a buktatóit, hogy Oroszország európai, különösen balkáni szerepét eltúlozva pozitívnak ábrázolják. Talán csak azt lehetne itt kritikusan felvetni, hogy a nemzeti önvédelem kérdései vagy Oroszország nemzeti feladatai, meg a külföldi hódítók nemzetellenes tevékenysége már olyan korai korszakokban felbukkannak, amikor a szó modern értelmében nemzetről még aligha beszélhetünk.