Századok – 1974

Történeti irodalom - Pécsi Anna lásd Komját Irén - Petőfi tüze. Tanulmányok Petőfi Sándorról (Ism. Szőcs Sebestyén) 963/IV

966 TÖRTÉNETI IRODALOM lehetővé tették, hogy a Habsburg-reakció egész katonai erejével Magyarország ellen forduljon. A Batthyány-kormány a bécsi udvar és az osztrák kormány fokozódó nyomását további engedményekkel kívánta ellensúlyozni; az udvar azonban ekkor már egyáltalán nem tárgyalásokkal akarta a Magyarországgal való viszonyát rendezni. Érthető, hogy ilyen körülmények között a Batthyány-kormány politikája mind nagyobb ellenzésre talált a liberális nemesség zöménél is; ugyanakkor kiéleződtek a kormány jobb- és balszárnya közötti ellentétek is. Az adott helyzetben a radikális baloldal szükségszerűen aktivizálódott, s a liberális nemesség zöme is mindinkább kényszerült belátni az ellenforradalom támadásával szemben a fegyveres védekezés szükségességét. A válságos helyzetben Kossuth ragadta magához a kezdeményezést; a megerősödött baloldalra támaszkodva, s a nemzeti önvédelmi harc kérdésében nagyjából-egészében a radikálisok intencióinak megfelelően kezdett hozzá az önvédelmi harc megszervezéséhez. Ennek következtében, ha az augusztus végi események hatására Petőfinél és a radikálisoknál fel is merült az a gondolat, hogy az egyetlen lehetséges megoldás mégis csak a forradalmi diktatúra bevezetése lenne, az önvédelmi harc kezdetével a forradalmi diktatúra gondolatát végleg elvetik; S többségükben levonják „az egyetlen lehetséges következtetést": a fegyveres harcban való részvétel vállalását. Petőfinek a szabadságharcban való résztvételével foglalkozó tanulmányt a kötetben nem találunk; Németh G. Béla az 1848 november végén írott „Itt van az ősz, itt van újra . . ." című verset elemző tanulmányának (Az ódához emelt dal) néhány idevonatkozó gondolatát már csak ezért is indokolt itt megemlíteni. A verset a tanulmányíró Petőfi „vezérművei" közé sorolja; s jelentőségét abban látja, hogy — bár zaklatott körülmények között, a szabadságharc csataterein sorozatosan elszenvedett vereségek ismeretében, s folytonosan váltakozó hangulati állapotok közepette írta Petőfi ezt a költeményét — olyan végső „egyensúlyról", belső „kiegyenlítődésről" tanúskodik a vers, amely — a tanulmányíró szavaival — „az élet célosságának örök emberi hitén, a lét értelmességének természetszerű tudatán nyugvó világkép méhében, légkörében született meg". S ez az egyensúly, ez a váltakozó hangulati állapotok ellenére is felülkerekedő belső összhang a költőnek a függetlenségi harcát vívó nemzettel való maradéktalan azonosulásából s a világforradalom végső győzelmébe vetett törhetetlen hitéből fakadt. Ez az azonosulás és ez a hit határozta meg tevékenységét a szabadságharc katonájaként is, s tette képessé életének feláldozására a haza és az emberiség ügyéért. A Petőfi-életmű jelentőségével a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom számára a kötet három tanulmánya (József Farkas: Adalékok az 1918—1919. évi forradalmak Petőfi-képéhez; Jordáky Lajos: Az erdélyi munkásmozgalom és Petőfi; D. Zöldhelyi Zsuzsa—Radó György: Petőfi a Szovjetunió népeinél) foglalkozik. Mindhárom tanulmány széles körű kutatásokra támaszkodva, gazdag dokumentációs anyag felsorolásával mutatja be, hogy Petőfi forradalmi öröksége mit jelentett — itthon és az országhatárokon kívül — mindazoknak, akik a társadalmi igazságtalanság ellen, az emberiség emberi jövőjéért szálltak harcba. Ezek a tanulmányok azonban — mint József Farkas hangsúlyozza — csupán adalékok a Petőfi és a munkásmozgalom — s hozzátehetjük: Petőfi és általában a progresszív mozgalmak — kapcsolatát feltáró, s még ezután elvégzendő munkához. Végezetül két tanulmányról szeretnék még említést tenni. Szálai Anna tanulmánya (A polgár vallomásai. Jegyzetek Babits Mihály Petőfi képéhez) érdekes — bár véleményünk szerint részben elhibázott — kísérlet Petőfi és Babits kapcsolatának elemzésére, illetve ezen keresztül Petőfi ós általában a polgári progresszió viszonyának vizsgálatára. A tanulmányíró Babits Petőfi-esszéjének elemzése során a Petőfi—Arany = Ady—Babits ellentétéről szóló, alapjában igaz és mégis közhellyé laposodott megállapításból indul ki; emiatt értékes gondolatokat tartalmazó elemzése végül is nem a lényegénél ragadja meg a kérdést. Babits Petőfi-képe így egyoldalúvá torzul, és ezt az egyoldalúvá torzult képet a „Petőfi koszorúi" c. vers tárgyalása során elmondottak sem korrigálják. Annál kevésbé, mert az esszé és a vers vitathatatlanul különböző Petőfi-képének módosulását nem fejlődésében ragadja meg a tanulmányíró, csupán annyit mond erről, hogy — és ez a megállapítása megint csak igaz, de semmit nem magyaráz meg —, hogy Babits Petőfi-képének alakulása „ha nem is mechanikusan, de összefügg Ady-képe változásával". S a másik probléma az, hogy jóllehet utal „Az európai irodalom történeté"-nek Petőfi-értékelésére, a Petőfi-kérdést nem a babitsi életmű egészén belül értelmezi, bár egy ilyen értelmezés lehetőségét néhány mondat erejéig kétségkívül felvillantja. Itt természetesen nem azt kifogásoljuk, hogy a tanulmányíró nem monográfiát írt tanulmány helyett, de a kérdés mindenoldalú, differenciált vizsgálatát. Ennek a problémának részletes taglalása nem lehet feladatunk; csupán arra szeretnénk utalni még, hogy a Petőfi-esszé vitathatatlanul tükrözi Babits riadozását a forradalomtól, a forradalmi megoldásoktól; de tükrözi szem-