Századok – 1974

Történeti irodalom - Pécsi Anna lásd Komját Irén - Petőfi tüze. Tanulmányok Petőfi Sándorról (Ism. Szőcs Sebestyén) 963/IV

963 TÖRTÉNETI IRODALOM PETŐFI TÜZE. TANULMÁNYOK PETŐFI SÁNDORRÓL Szerkesztette: Tamás Anna és Wéber Antal (Budapest, Kossuth Kiadó—Zrínyi Kiadó. 1972. 580 1.) Petőfi születésének 150. évfordulójára jelent meg ez a terjedelmében is nagysza" bású — 22 tanulmányt magában foglaló — kiadvány, amelynek szerzői a Petőfi-örökség" nek a legkorszerűbb tudományosság szintjén való újraértelmezését, s ily módon a „folyton gyarapodó műveltséganyagba, szélesedő értékrendbe" való beépítését vallják elsőrendű feladatuknak. A kötet munkatársai Petőfi költői, szellemi és emberi fejlődésének a Petőfikutatás legújabb eredményei alapján való komplex felvázolására tesznek kísérletet; s ezzel a szintetizálási kísérlettel egyúttal a további kutatás irányát, legfontosabb feladatait is kijelölik. Az adekvát — és éppen ezért korszerű — Petőfi-kép kimunkálása során a vizsgálódások reflektorfényébe kerül az 1840-es évekbeli Magyarország társadalmi, politikai és szellemi életének valamennyi lényeges problémája; úgy, hogy ezek a problémák nem elszigetelten, de az össz-európai társadalmi, politikai és szellemi fejlődés részeiként jelentkeznek. Az adekvát Petőfi-kép valóban csak így, a teljességre való törekvés igényével, az adott kor leglényegesebb kérdéseinek felmutatásával és mindenoldalú összefüggésrendszerükben, totalitásukban való ábrázolásával lehetséges. Petőfi életművének, politikai és társadalmi szerepének mind differenciáltabb ábrázolása azonban nem csupán függvénye az adott kor és társadalom mind teljesebb megértésének, de a differenciált Petőfi-kép korának, a kor magyar és európai problematikájának mind alaposabb megismeréséhez is hozzásegíthet, hiszen Petőfinél a XIX. század első felének minden „igazán fontos" kérdése felmerült, és Petőfi mindezekre a kérdésekre — bizonyos megszorításokkal mondhatjuk — a „legmegfelelőbb" válaszokat adta. Számos rosszul értelmezett vagy meg nem értett jelenség válik így „értelmessé"; tárgyuknak meg nem felelő vagy üres fogalmak korrigálódnak, illetve telítődnek így megfelelő tartalommal. És éppen ez az, ami Petőfi alakját és életművét jelentőssé tette és teszi; olyannyira, hogy minden utána következő kornak Szembe kellett néznie az ő örökségével, azt meg nem kerülhette, legfeljebb meghamisíthatta; ám a hamisítás is csak ennek az örökségnek a jelentős voltát — sa hamisító törpeségét — mutatta meg. A Petőfi-örökséggel való konfrontálódás mikéntje azonban nem csupán az egyes korszakokra, illetve az egyes korszakok sajátos társadalmi mozgásirányára jellemzőek; ez a konfrontálódás — végső eredményét tekintve — minden esetben hozzájárult a „Petőfi-titok" egyre teljesebb feltárásához, Petőfi életművének mindinkább pontossá váló „helyretételéhez". A kötet jónéhány tanulmánya erről az oldalról közelíti meg a kérdést, s teszi még gazdagabbá a gazdag, sokszínű Petőfi-képet. De a Petőfi-életmű nemcsak a legprogreszszívebb — európai — eszmeáramlatok „gyűjtőmedencéje" és továbbfejlesztője volt, hanem az ország határain túl is mindmáig „lobogója" lett a haladó társadalmi törekvéseknek. A kötet két tanulmánya ennek a hatásnak a vizsgálatával járul hozzá a Petőfi-kép pontosításához, árnyaltabbá tételéhez. A tanulmányok egy része (Kiss József: A versek (1842—1844) kiadásának története; Kerényi Ferenc: A Tízek Társasága; Kovács Magda: „Csattogjatok, csattogjatok, gondolatink szárnyai" . . . (Petőfi küzdelme a cenzúrával); Mezei Márta: Petőfi szerelmes levele: „Válasz kedvesem levelére"; Szigethy Gábor: A drámaíró Petőfi; Sötér István: Petőfi és a világlíra; Mádl Antal: Petőfi és a Vormärz) kizárólagosan irodalomtörténeti vonatkozású problémákat tárgyal (ezek bemutatására itt nem térhetünk ki); a tanulmányok nagyobb részének ismertetése azonban, mivel igen sok új, fontos adalékkal járulnak hozzá Petőfi szellemi és politikai fejlődésének, valamint politikai tevékenységének hű és korszerű rajzához is, mindenképpen indokolt. Martinko András (Váltás a stafétában: Vörösmarty és Petőfi) Petőfi és Vörösmarty emberi és költői kapcsolatát elemzi, és ezt az elemzést a nemesi liberalizmus és plebejus demokratizmus kérdéseinek taglalásává tágítja ki. A kétféle világszemlélet, illetve politikai irányzat összevetése során a különbségek felmutatása mellett hangsúlyozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a plebejus demokratizmus a nemesi liberalizmus legjobb hagyományait őrizte meg és vitte tovább, ennek hazaszemléletét átformálva-módosítva beépítette a maga világképébe; rámutatott arra is: melyek voltak azok a kérdések, amelyekben a kétféle irányzat követői a majdnem teljes nézetazonosságig jutottak el; de arra is, hogy amíg a nemesi liberálisok megálltak a függetlenségi harc vállalásánál és a haza „felvirágoztatásának" eszményénél, a plebejus demokratizmus a nemzeti függetlenségért való harcot a társadalom teljes átformálását célzó világforradalom egyik ütközetének tekintették csak, a hazát pedig — a liberális hazaeszménnyel szemben — kizárólag az addig jogtalan és elnyomott nép hazájává kívánták tenni.