Századok – 1974

Történeti irodalom - Pécsi Anna lásd Komját Irén - Petőfi tüze. Tanulmányok Petőfi Sándorról (Ism. Szőcs Sebestyén) 963/IV

964 TÖRTÉNETI IRODALOM Nacsády József a népiesség és forradalmiság viszonyának problematikáját vizsgálja (A közép- és kelet-európai népies irányzatok és Petőfi népiessége), s kimutatja, hogy — szakirodalomban meglehetősen széles körben elterjedt felfogással szemben — Petőfi forradalmi költészete nem elvetése, esetleg — jobbik esetben — „meghaladása" a népiesnek, de a népies irodalmi forma Petőfi forradalmi mondanivalójának is hordozója, kifejezésének kerete; és hogy az, amit Petőfi ténylegesen túlhaladott a népiességből, az annak szűkebb körű, csak a nemzeti érdekeket és célokat szem előtt tartó változata. A magyar irodalmi népiesség és a kelet-európai rokon irányzatok összevetése során pedig annak megállapításáig jut el, hogy amíg az irodalmi népiesség általában a szabad, polgári nemzetállamért folytatott harcok ideológiai keretéül szolgált, nálunk az irodalmi népiesség 1848—1849 folyamán ezen túl aktuális forradalmi funkcióhoz is jutott; s ezzel a megállapításával is a Petőfi népiességének és forradalmiságának szerves egységéről mondottakat támasztja alá. Népiesség ós plebejus demokratizmus kapcsolatát taglalja Wéber Antal tanulmánya (A népdaltól a plebejus demokráciáig). Wéber a plebejus demokratizmust — a kritikai realizmus mellett — a népiesség integráns részének, továbbfejlődése egyik lehetőségének mondja, amely lehetőség Petőfi költészetében bontakozott ki a legklasszikusabb formában. Petőfi a tömegek képviselőjének, mintegy kiválasztottjának vallotta magát, a nép érdekében — és a „nép nevében" — vívta harcát; a népben látta az igazi történelemformáló erőt, minden hatalom és jog forrását és letéteményesét. Népfel fogásában kétségtelenül sok az idealizáló, utópisztikus elem (innen csalódásai is); ezek a „tévedések" azonban nem a népre kívülről tekintő, de a népből jött, a nép sorsával maradéktalanul azonosuló költő tévedései voltak. Népfelfogása ezért — a tévedések ellenére is — a legalapvetőbb történelmi igazságot fogalmazza meg; azt az igazságot, amelynek birtokában jutott el Petőfi — mint Wéber Antal írja — „művészi és világnézeti vonatkozásban egyaránt a tradíciókat a népi eredetű költői forradalom segítségével megrendítő irodalmi tetten át a társadalmi forradalom igenléséig." Kulin Ferenc tanulmánya (Petőfi és a reformkori Dózsa-kép) a konzervatív történetfelfogásban kialakult Dózsa-képtől s a liberális történészek ettől sok tekintetben eltérő, de alapjában még mindig torz és retrográd Dózsa-ábrázolásától „a népvezér szellemét idéző Petőfi forradalmiságáig" vezető fejlődési vonalat rajzolja meg; s ennek kapcsán mutatja ki, hogy Petőfit a romantikus történetszemlélet és a liberális hazafogalom meghaladásában, „reálpolitikus forradalmárrá" érésében a helyes, történetileg hű DózSa-kép kimunkálása is sokban hozzásegítette. „A nép nevében" című vers elemzése során annak a problémának taglalására is kitér, hogy vajon a népnek „csak" jogokat követelő Petőfi — minden ellenkező állítással szemben — nem rekedt-e meg a liberalizmus eszmevilágánál, pontosabban: azon kispolgári, illetve „kispolgárosuló" rétegek érdekeinek képviseleténél, amely rétegeknek „már nem az anyagi felemelkedés, csupán a már elért eredmények jogi szentesítése volt a közvetlen politikai céljuk?" Szellemes és meggyőző érveléssel bizonyítja, hogy nem, noha Petőfi ezeknek a kispolgári rétegeknek — illetve rétegeknek is — képviselője volt. Petőfinek ez a fajta magatartása az igazi — és jó értelemben vett — forradalmi aszkézis megnyilvánulása, hiszen Petőfi igen jól látta: az anyagi felemelkedés a fennálló osztályviszonyok közepette morális zülléssel járhat. Másfelől arra is felhívja a tanulmányíró a figyelmet, hogy a vers látszólag mérsékeltliberális reformprogramja az adott körülmények között radikális, már-már forradalmi értelmet kapott; s „lelkesítő-lázító" hatása volt a kortársakra. Tamás Anna általában teszi Petőfi történetszemléletének vizsgálatát tanulmánya (Petőfi és a magyar történet lapjai) tárgyává. Behatóan ismerteti a romantikus-liberális történetszemlélet (amely Petőfi történetszemléletének is alapja és kiindulópontja volt, s amelyen, mint Tamás Anna hangsúlyozza, forradalmisága révén lépett túl Petőfi) legfőbb sajátosságait, s ezekhez viszonyítva mutatja be a forradalmi demokratikus történetszemlélet jellegzetes ismérveit. A forradalmi demokraták természetszerűen a magyar nép történetének leghaladóbb hagyományaihoz kapcsolódtak ; s ezeknek a hagyományoknak irodalmi megjelenítése mindig a jelennek Szóló, s a jövő felé előremutató tanulságokat hordozott. S ha ebben a formai vonatkozásban különbség liberális-romantikus és plebejus-demokrata történetszemlélet között nem volt, annál inkább volt tartalmilag: a jelennek szóló tanulság a plebejus demokratáknál mindig a társadalmi igazságtalanságok feltárása, a jövő felé mutató pedig ezeket a társadalmi igazságtalanságokat megszüntető forradalmak szükségszerű bekövetkezésének megmutatása volt. Filológiai pontossággal ismerteti Tamás Anna a továbbiakban a Petőfi-életműben fellelhető történeti témákat, illetve műveket; felrajzolja a Petőfi történetszemléletén belüli fejlődést, s a történeti témák megközelítésének jellegében a forradalom és szabadságharc idején bekövetkezett változásokat is. Megállapításaival egyetlen ponton azonban vitába kell szállnunk; ott,