Századok – 1974

Történeti irodalom - Jakab Sándor: Nógrád megye története 1944–1962 (Ism. Urbán Károly) 959/IV

962 TÖRTÉNETI IRODALOM arányú nehézipari beruházásai — melyek köztudottan súlyos probémákat okoztak a gazdasági életben — Nógrád megyében még veszélyesebb mértéket öltöttek. Míg országosan a beruházási összegek 48% -át, ebben a megyében 63% -át fordították a nehéziparra. Jakab Sándor felhívja a figyelmet arra is, hogy előbb 1948-ban, majd pedig 1963 júniusa után újból élesen felvetődött a nógrádi szénbányászat alapvető problémája. Utóbb úgy tünt, hogy a megyei gazdasági vezetők megtalálják a helyes fejlesztési irányt: az alacsony fűtőértékű, drágán előállítható nógrádi szén kitermelésében a mennyiségi mutatók hajszolása helyett minőségi szempontokat állítanak előtérbe. 1954 márciusától azonban a korábbi szemlélet ismét megerősödött. A minőségi termelés követelményei — állapítja meg a szerző — csak 1959-től váltak lassanként elfogadottá. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének megindulását vizsgálva Jakab Sándor kitűnően láttatja meg a megye gazdasági szerkezetéből és az erre épülő paraszti tagozódásból fakadó sajátos problémákat. Nógrádban az agrárproletariátusnak (11,4%), de főleg a gazdagparasztságnak (1,8%) nem volt olyan súlya, mint országos viszonylatban. A törpebirtokosok tekintélyes része már 1945 előtt kétlakivá vált, s az ipar elszívó hatása a felszabadulás után tovább erősödött. Ilyen körülmények között a szövetkezetesítés sikere döntően a kis- és középbirtokosok belépésétől függött. Az utóbbiak megnyerése különösen lassan haladt: 1951 márciusában a megye tsz-tagjainak 37,2%-a került ki a volt kisbirtokosokból, míg a középbirtokosok aránya mindössze 10,5%-ot ért el. Jakab Sándor aláhúzza, hogy e sajátos paraszti tagozódás a mellett a kulákhatárnak a középparasztság irányában történt kiterjesztése, majd pedig a „politikai kulák" fogalmának bevezetése és széles körű alkalmazása ebben a megyében fokozottan nagy károkat okozott, s gyakorlatilag a birtokos parasztság túlnyomó többsége elől elzárta a szövetkezetbe vezető utat. A megyei pártbizottság még 1956 júliusában sem mérte fel kellően az eltorzult parasztpolitika következményeit, s ez — állapítja meg a szerző — nem csekély szerepet játszott abban, hogy az ellenforradalom alatt illetve azt követően a szövetkezeti mozgalom mély válságba jutott. A harmadik fejezet kezdetben az 1956. évi ellenforradalom megyei eseményeivel ismerteti meg az olvasót. Az ellenforradalmi erők nyílt fellépésére Nógrádban csak bizonyos késéssel, október 27-től került sor. A szerző bemutatja az ellenforradalom főbb gócpontjait, s kiemeli, hogy velük szemben a szocializmushoz hű erők már igen hamar eredményes ellentámadásba lendültek. Ennek legragyogóbb megnyilvánulásaként helyi kommunista vezetők irányításával egy többségében bányászokból álló fegyveres alakulat november 5-én — még a szovjet csapatok megérkezése előtt — bevonult Salgótarjánba s elfoglalta az ellenforradalmi erők fő fészkét, a megyei tanács épületét. Az 1957 és 1962 közötti fejlődéshez a gyors konszolidáció kedvező előfeltételeket teremtett. Jakab Sándor aláhúzza, hogy a salgótarjáni városi és járási üzemekben igen rövid időn belül helyreállt a rend és megindult a termelés. Az MSzMP újjászerveződésének üteme is gyorsabb volt az országosnál. Elsőként és túlnyomó súllyal a munkások csatlakoztak a párthoz, akik 1957 májusában a párttagság 72,2%-át alkották. A következő években lényeges javulás következett be a korábban súlyosan elhanyagolt értelmiségi politikában is. 1959 októberéig a műszaki felsőkáderek 52%-a s a középkáderek 73%-a lépett be az MSzMP-be. Ha arányában nem is, de abszolút számában növekedett a parasztság jelenléte a pártban. A szerző a továbbiakban egy-egy alfejezetben mutatja be a megyei ipar fejlődését a második hároméves terv időszakában, a mezőgazdaság szocialista átalakítását valamint a kulturális élet megélénkülését. Rávilágít arra, hogy az ellenforradalom után megkezdődött a megyei ipar műszaki fejlesztésének folyamata, a nógrádi ipari struktúrában azonban számottevő változás a tárgyalt években sem történt. Mivel a szerző túlságosan a három éves terv időszakára koncentrált, ezért az alfejezetek nem teljesen egyidőben záródnak le. Az ipari fejlődésről 1960-ig, a mezőgazdaság sikeres átalakításáról és a kulturális életről 1962-ig olvashatunk sokoldalú, adatokban bő elemzést. Jakab Sándor munkája méltó befejezése e jelentős megyetörténeti feldolgozásnak. Nógrád megye csaknem két évtizedes felszabadulás utáni fejlődésének az országos átalakulással összefüggésben feltárt története úgy gazdagítja a népi demokratikus korszak helytörténeti irodalmát, hogy egyben a korszak egészére vonatkozóan is elmélyíti ismereteinket. A feldolgozást mind a négy kötetre kiterjedő névmutató, helynév- és tárgymutató, valamint a helységekre vonatkozó irodalmat is feltüntető községi adattár követi, amelyeket Schnieder Miklós állított össze. E tartalmas függelékből sajnálattal hiányoljuk a megyetörténet fontosabb eseményeit felölelő időrendi áttekintést. urbán káboly