Századok – 1973

Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV

964 ANATOLIJ GRICKEVICS sítette Szluck hercegség pravoszláv lakosainak és pravoszláv papságának korábbi kivált­ságait. Ez összefüggött az országban kialakult politikai helyzettel, amelyben maga Radzi­vill is II. Katalin cárnő híveként lépett fel. Ennek következtében 1785 — 1789-ben az ő beleegyezésével Szluck lett a lengyelországi pravoszláv papság élén álló Viktor Szad­kovszkij püspök székhelye.139 A hűbérúr türelmes valláspolitikája következtében Szluck140 és Kopilj14 1 városokban a XVIII. század végéig megmaradtak a pravoszláv templomok és kolostorok birtokai, jogai. A pravoszláv templomok támogatásának a politikai okokon kívül egyéb gazdasági jellegű okai is voltak a főnemesek részéről. így pl. K. Sz. Radzivill herceg egy oklevelet adott ki, amelyben az „örökbirtokomat képező Szverzseny városba" betelepülők fogadá­sáról van szó, hogy a város lakossága növekedjék, kimondta: Szverzsenybe befogadnak „bármilyen vallású embert". Ezek a betelepülő kézművesek 10 évig mentesek voltak minden adótól és kötelezettségtől.142 A XVII. század második felében és a XVIII. században Belorusszia keleti területei­nek főnemesei a magánföldesúri városokban szintén bizonyos fokú türelmi politikát foly­tattak a pravoszláv egyházzal, a pravoszláv kézművesekkel szemben, s jelentős kedvez­ményeket nyújtottak nekik. Bizonyos mértékig érvényes ez a megállapítás a Szapegákra és az általuk Bihovban és Dubrovnóban folytatott politikára. Pl. 1678-ban a Szapegák Bihov pravoszláv kézműveseinek adtak kiváltságlevelet,143 több alkalommal bocsátottak ki kiváltságleveleket és adtak adományokat Dubrovno templomainak. (1699, 1709, 1719, 1722, 1750, 1757).14 4 Mindezek az adományok összefüggtek a helyi lakosságnak az egyházi unió ellen folytatott harcával. Ezenkívül a XVII. század második felében és a XVIII. század elején a Szapegák ádáz harcot folytattak a hatalomért a Litván nagyfejedelemség­ben Litvánia ós Belorusszia köznemeseivel és néhány főúri családjával, s ebben a harcban városaikra és azok főleg pravoszláv kézműveseire támaszkodtak, sőt egyes esetekben parasztjaikat is felhasználták politikai üzelmeikben. A pravoszláv egyháznak ós bratszt­voknak nyújtott kedvezmények Sklovó városában is ismertek voltak, amely a XVIII. században Czartoryski birtok volt.145 Másutt, főleg Belorusszia nyugati részein a katolicizmus terjesztése elleni harc passzív formákban folyt (nem látogatták az unitus templomokat, lekéstek az istentisztelet­ről stb.). Például Ljubecsben, amely a Radzivilleké volt, s ahol az 1654—67-es háború előtt 1662-es adat szerint egy kálvinista templom és a Feltámadás (unitus) székesegyház működött,146 ilyen passzív viszonyulás volt nemcsak az unióhoz, de a kálvinizmushoz is. Ljubecs város szervezeti szabályzatát főnemes hűbéruruk 1647-ben adta ki, s ennek 46 pontjából kettő foglalkozott vallási kérdésekkel. A 27. pontban azt írta: „A vasárnapi piacot, hogy az emberek az istentiszteleten való részvételben ne legyenek akadályozva, nem szabad korábban kezdeni, mint amikor a nagyharang a szentbeszéd után megszó­lal. Ekkor lehet kitűzni a piaci zászlót" (amely jel volt a piac megkezdésére, s amelyet a várbástyán tűztek ki — A. G.).147 A szabályzat következő pontja kimondta: „Ennek meg-139 N. I. Kosztomarov: Poszlednie godü Recsi Poszpolitoj (A lengyel nemesi köz­társaság utolsó évei). Szankt-Peterburg. 1870. 199; 221; F. F. Szemo-Szolovjevics: Drev­neruszszkij gorod Szluck i ego szvjatüni (Szluck ősi orosz város és szent helyei). Vil'na-1896. 16. 140 CGI A BSzSzR, f. 1374, op. 1, d. 10; 23. 141 Uo. f. 694, op. 2, d. 3008; 101. 142 AGAD, AR, dzial XV, teka 20, w 1. 143 SZUTA Lg. A. kollekcija 114, No. III, 73. 144 Uo. kollekcija 52, opisz' 2, karton 12, ed. hr. 6. 145 Bibliotéka Czartoryskich, Rkps. 4500, k. 3. 146 AGAD, AR, dzial XXV, w 2102; 12, 13. 147 Stanislaw Alexandrowicz: Ordynacja miasteczka Lubcza nad Niemnem z 1647 roku. „Rocznik Biatostocki". Tom III. Bialystok. 1962. 445.

Next

/
Thumbnails
Contents