Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
962 ANATOLIJ GRICKEVICS cával magyarázható, amelyet a pravoszláv hit és szokások megőrzéséért folytattak. Nem kevésbé volt fontos az orosz kormányzat diplomáciai beavatkozása sem. Ilyen körülmények között a katolicizmus fellépéseinek sikertelensége Belorusszia egyes vidékein összefüggött a főnemeseknek a vallási kérdésben folytatott politikájával. Jó néhány Radzivill és ún. „neuburgi" birtokon az efféle politika már hagyományokkal rendelkezett. így volt ez pl. Szluck ós Kopilj hercegségekben is. A XVI. században, amikor Szluck és Kopilj a közismerten pravoszláv Olelkovicsoké volt, a hercegségek városaiban és falvaiban a pravoszláv egyház a földesúri hatalom biztos támaszának számított. A pravoszláv papság, amely a dolgozó városi lakosok és a kizsákmányolt parasztok terhére élt, ideológiailag a feudális rend támogatásának a szellemében befolyásolta a néptömegeket. Ezt az alapvető funkcióját a pravoszláv egyház a XVII—XVIII. század folyamán is betöltötte. A Radzivillek birzsai ága, amely kálvinista volt és a neuburgi hercegeket adta, ós a neszvizsi ága, amely katolikus volt és több várost birtokolt, egyaránt alig korlátozta az ige hirdetésében a pravoszláv papság jogait, amelyeket a korábbi hűbérurak biztosítottak. Sőt, egyes főnemesek gyakran kedvezményeket adtak a városaikban levő pravoszláv kolostoroknak és templomoknak, függetlenül attól, hogy a hűbérúr és a hűbéres város polgárai más-más vallásúak voltak. Az arisztokrácia ilyen jellegű politikája következtében a pravoszláv egyház és a bratsztvók, amelyeket a városközösségek és városi elöljáróságok támogattak, az ellenreformáció időszakában is megtartották pozícióikat. 1621-ben pl. Kristóf Radzivill herceg — Mihajlo Tisevics polgármester és fivére, Omeljan Tisevics, valamint más szlucki kézműves polgárok kérésére — megerősítette Janus Radzivill adomány levelét, amely a szlucki Szpasszkij székesegyházat a Preobrazsenszkij bratsztvonak biztosította. A bratsztvo tagjainak joga volt a mágnás utólagos jóváhagyásával a székesegyház lelkészére javaslatot tenni. Ellenőrzésük alatt maradtak a templom birtokai is — egy major két kertgazdasággal —, amelyekről „örök időkig" nem követelt a mágnás sem adót, sem más járadékot, továbbá Kocsov szigete. Egyidejűleg a herceg megerősítette a templom lelkészét, Andrej Muzsilovszkijt,128 akit a bratsztvo választott, ós aki a főúrtól külön kinevezést kapott a Szpasszkij székesegyház élére.12 9 Mint Kristóf Radzivill egyik 1629-ben kelt levelében megjegyezte, Szluck és Kopilj hercegségekben több mint 100 pravoszláv templom működött a főnemes patronálása mellett. 13 0 Hasonló politikára törekedtek a mágnás helytartói is. 1660-ban a főnemes kőnigsbergi tanácsosához benyújtott emlékiratukban azt tanácsolták, hogy emlékeztesse Bogoszláv Radzivill herceget egy korábbi javaslatukra, amely azt célozta, hogy a pravoszláv papsággal jó viszony alakuljon ki, s ezt szolgálhatja egy bizottságnak a létrehozása a pravoszláv papság kéréseinek a megvizsgálására, amelyek a lerombolt templomok helyreállítására, valamint az örökadományokra stb. vonatkoztak.1»1 Ennek a politikának a folytatásaként jelent meg Ludovika Karolina Radzivill hercegnőnek, Szluck, Kopilj, Birzsa, Kejdan, Nyevelja, Szebezsa és más városok , ill. birtokok tulajdonosának 1690. március 20-án kiadott adománylevele. Az adománylevélben Radzivill hercegnő (férje után rajna-pfalzi grófnő) megjegyezte, hogy „Szluck és Kopilj városában és az egész szlucki és kopiljei hercegségben, valamint kojdanovkai, kopisz-i, belicei, zabludovi, nyeveli, szebegi és más birtokaimon az óorosz-görög vallású templomokat, amelyek nem más, mint a keleti, a konstantinápolyi patriarcha áldását élvezik, amelye-128 GPB, Otdel rukopiszej, Szobranie P. P. Dubrovszkogo, Pol'szkie avtografü, avtograf 242, No. 45; 51 (Kézirattár, P. P. Dubrovszkij gyűjteménye, Lengyel kéziratok. No. 35; 51). 129 Uo. No. 35; 52. 130 Uo. No. 44; 49. 131 CGIA BSzSzR. f. 694, op. 1, d. 231; 81.
