Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
A PRAVOSZLÁV EGYHÁZ HELYZETE A LITVÁN NAGYFEJEDELEMSÉGBEN 953 luck-i és breszt-i püspök, az ő utóda Ipatij Pócej, a kijevi metropolita (korábban szluek-i apát) Mihail Ragoza. Az egyházi főrangúak számára az unió eszközül szolgált a kormányzó körökbe való beépüléshez és földbirtokosi kiváltságaik megőrzéséhez. Az egyházi unió ekkor a királyi hatalom érdekeinek is megfelelt (személyesen III. Zsigmond királynak), amely az állam nagyobb centralizálására törekedett, egybevágott a lengyel nemesi köztársaság érdekeivel, s elsősorban a lengyel hűbérurak érdekeit szolgálta, akik a feudális uralkodó osztály ideológiai egységére továbbá az állam politikai életében betöltött uralkodó szerepük növelésére törekedtek, és pozícióik erősítésére, kiterjesztésére Ukrajnában. Végül Belorusszia, Ukrajna és Litvánia katolikus földbirtokosainak az egyházi unió egy újabb ideológiai eszköz volt a pravoszláv parasztok feletti uralom erősítésére. Az egyházi unió 1596. október 6-án jött létre a breszti zsinaton a pravoszláv és katolikus papság, főnemesség, nemesség és a városok képviselőinek részvételével. Az osztályharc és a nemzeti-felszabadító küzdelem élesebbé válása következtében К. X. Osztozsszkij herceg, a legbefolyásosabb ukrán főnemes nem ismerte el az egyházi uniót. Az unió ellenzőihez, akik elhagyták a zsinatot és tiltakoztak az unió ellen, néhány egyházi móltóság is csatlakozott. Ennek ellenére III. Zsigmond megerősítette az egyesülési zsinat határozatát és hivatalosnak csak az unitus egyházat ismerte el. A néptömegek — városi polgárok, parasztok, ukrán kozákok, de a belorusz és ukrán pravoszláv kisnemessóg egy része is ide tartozott, továbbá az alsópapság és néhány gazdag hűbérúr — harca azonban meghiúsította a katolikus egyház, a király és a lengyel nemesi köztársaság feudális urai többségének azt a kísérletét, hogy az államban felszámolják a pravoszláv egyházat. Ez a vallási küzdelem összefonódott az antifeudális osztályharccal (pl. a Sz. Nalivajkó által vezetett felkelés 1594 —1596-ban, városi felkelések Vityebszkben 1623-ban, Polockban 1633-ban). Az éles és áldozatos küzdelem eredményeként 1633-ban legálisnak ismerték el a pravoszláv egyházat a lengyel nemesi köztársaságban (a kijevi pravoszláv főegyházkerületet, amely a konstantinápolyi patriarchának volt alárendelve, még 1620-ban visszaállították) és négy püspökséget állítottak fel (lvovi, przemyél-i, lucki és mogiljevi). A breszti unió értelmében a pravoszláv egyház Belorussziában és Ukrajnában elismerte a katolikus egyház legfontosabb dogmáit és (1705-től) néhány szertartását, továbbá fejének a római pápát. A konstantinápolyi patriarchiával meg kellett szakítania a kapcsolatot. Az unitusok az istentiszteletet egyházi-szláv, belorusz és ukrán nyelven tartották és a pravoszláv szertartás is megmaradt. A breszti unió a fehér (nem szerzetes) papságnak engedélyezte a házasságkötést. Az 1595. augusztus 2-án kiadott királyi oklevél megerősítette az unitus főpapság földbirtokjogát és kimondta, hogy magas egyházi tisztségeket csak ukránok és beloruszok tölthetnek be. A királyi birtokokon tilos volt unitus templomokat vagy kolostorokat a katolikus egyháznak átadni (magánföldesúri birtokokra ez nem vonatkozott).6 8 Az unitus egyház fennállása során végig (a nyugatukrán területeken 1946-ig) belső autonómiát élvezett a „nagyorosz, halicsi és kijevi metropolitákkal együtt", és székhelye Kijevben volt, 1632-től pedig Vilnóban, Novogrudokban,Minszkben vagy más püspöki székhelyeken, amelyek élén afőegyházkerület létrehozásáig püspökök álltak. Kezdetben nyolc unitus egyházmegyét létesítettek, a polockit, a pinszkit, a luckit, a Vlagyimir-bresztit, a holmit, lvovit ós przemyál-it, 1625-ben pedig a szmolenszkit (Vilnó, Troki, Novogrudok, Minszk ós Kijev vajdaságokban és a Zsmud' területén Vilnó központtal). 1617-ben alapították az unitus egyház bazilita szerzetesrendjét. A XVII. század derekán az ukrán és belorusz nép nemzeti felszabadító harca eredményeként a lengyel nemesi köztársaság uralkodó körei kénytelenek voltak elismerni a pravoszláv vallás sérthetetlenségét. Az Oroszország és a lengyel nemesi köztársaság kö-68 AZR. IV. köt. Szankt-Peterburg. 1851. 111 — 113.
