Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
954 ANATOLIJ GRICKEVICS Zött kötött andruszovói béke után (1667) mégis kezdték szűkíteni a pravoszláv hívek és papok jogait: az egyházközségeknek megtiltották, hogy kapcsolatba lépjenek a keleti patriarchákkal, pravoszlávoknak tilos volt külföldre utazni stb. 1692-ben, 1700-ban és 1702-ben csatlakozott a przemysi-i, lvovi és lucki püspök. Pravoszláv csak a mogiljevi (belorusz) egyházmegye maradt. 1720-ban a Zamosc-ban tartott unitus zsinat kimondta, hogy a lengyel nemesi köztársaság területén az egyedül törvényes egyház, a katolikus mellett, az unitus. Újra kezdetét vette a pravoszlávok üldözése. Az unitus egyházat kompromisszum szülte, amelyet az tett szükségessé, hogy Belorussziában és Ukrajnában a katolicizmussal szemben a nép erős ellenszenvvel viseltetett. A belorusz és az egyházi szláv nyelv, valamint több pravoszláv szertartás meghagyása, amelyeket az unitus istentiszteleteken alkalmaztak, arra irányult, hogy a belorusz és ukrán lakosság széles rétegeiben azt a benyomást keltsék, mintha gyökeres változások nem történtek volna. Ezt a célt részben el lehetett érni, annál is inkább, mert a lakosság többsége — a parasztság — írástudatlan volt, nehezen igazodott el az egyházszervezet és politika fortélyai között, s jó néhány kereszténység előtti szertartást őrzött még. A XVII. században az egyházi unió Magyarországon is kezdett tért hódítani. 1649-ben létrehozták a munkácsi egyházmegyét. 1697-ben az erdélyi románoknak csaknem a fele áttért az unitus hitre és két unitus püspökséget hoztak létre. Ezenkívül 1776-ban Horvátországban is létrehoztak egy unitus püspökséget. Ezáltal az unitus egyház nemzetek felettivé vált és több ország területén elterjedt. Az unitus egyház metropolitája és püspökei azonban két évszázad során sem tudták elérni, hogy a lengyel nemesi köztársaságban a katolikus egyházzal egyenlő politikai jogokat élvezzenek. A feudális lengyel uralkodó körök politikai szempontból másodrangúnak tekintették az unitus egyházat. Csak az ún. négyéves rendi gyűlés (1788 — 1792) tette meg az első lépést az unitus egyházi méltóságok politikai egyenjogúsítására a katolikus főpapokkal. Az 1790. július 29-ón kelt alkotmány tette lehetővé, hogy Feodoszij Rosztock unitus „nagyorosz metropolita és kijevi érsek" a lengyel nemesi köztársaság szenátusának tagja legyen. De a szenátusban a helye nem rangidősség szerint a gnieznó-i hercegprímás mellett volt kijelölve, hanem az összes katolikus püspök után következett,69 ami arra utalt, hogy az unitus egyház a lengyel nemesi köztársaságban másodrangú szerepet töltött be. Az unitus papokat a katolikusokkal egy iskolában képezték. Ugyanazok a rendelkezések vonatkoztak rájuk, mint a katolikus papságra. Egy idő után a kezdetben még bevett pravoszláv szertartások és szokások helyett katolikust kellett átvenni. Az unitus pap anyagilag teljesen a földesúrtól függött, aki csaknem minden esetben katolikus volt. A helyi földesúr tett javaslatot a püspöknek a helyi lelkészre, aki tőle kapott javadalmat és támogatást, segítséget a gyerekek neveléséhez ós a földesúr a karrier alakulásában is közreműködött. A jezsuita rendszer szerint képzett és feladataira jól felkészített unitus papság a lengyel katolikus papsághoz hasonlóan a hűbérurak támaszát jelentette a parasztság kizsákmányolásában.7 0 Jellemző, hogy a belorusz közép- és kisnemesek többsége nem vette fel az unitus vallást, hanem katolikussá vált. Ez politikai szempontokkal magyarázható. A belorusz közép- és kisnemesség ugyanis a zömében katolikus lengyel nemességgel azonos jogokat akart magának. A belorusz nemesség a katolikus egyházban bizonyos mértékig a központosítási törekvések szempontjából jelentős politikai tényezőt látott, amelyre támasz-69 Volumina Legum. Tom IX. Kraków. 1889. 175-176. 70 N. M. Nikol'szkij: Isztorija ruszszkoj cerkvi. Izd. 2. (Az orosz egyház története.) Moszkva —Leningrád. 1931, 208.
