Századok – 1973
Tanulmányok - Balogh Sándor: A fakultatív vallásoktatás kérdése és az egyházak (1947 tavasza) 906/IV
930 BALOGH SÁNDOR Az egyházak a miniszterrel, valamint megbízottaival folytatott tárgyalásoktól függetlenül nagyjában változatlan energiával szervezték a fakultatív vallásoktatás bevezetése elleni tiltakozásokat országszerte. Igaz, minden bizonnyal Ortutay miniszternek a hercegprímással folytatott tárgyaláson tanúsított magatartása közvetlen következményeként a katolikus klérus elállt a Debrecenbe tervezett, s a szegedi tüntetésnél is nagyobb méretűnek szánt tiltakozó demonstráció megtartásától. De még az előbb említetteknél is súlyosabb problémaként jelentkezett az, hogy a széles közvélemény valójában nem is volt azzal tisztában, hogy konkréten milyen kérdések körül zajlik a minisztérium és az egyházak vitája. Hiszen az egyházak mesterségesen olyan irányban befolyásolták a közvéleményt, mintha a fakultatív vallásoktatás bevezetése végső fokon egyenlő lenne a vallásgyakorlat megszüntetésével és az ország erkölcsi csődbe való jutásával. Különösen komoly veszélyt rejtett magában a szülői szövetségeknek az iskolákban való gyülésezése, szervezkedése, amellyel nem csupán ezek az oktatási intézmények váltak a jobboldali politika fórumaivá, hanem magát az iskolát is akadályozták alapvető hivatásának a teljesítésében. Ezt a helyzetet a vallás- és közoktatásügyi miniszter természetesen nem nézhette, s nem is nézte tétlenül. 1947. március 25-i rádióelőadásában nemcsak a fakultatív vallásoktatás lényegét világította meg, hanem egyúttal feltárta az egyházi körök akcióinak tulajdonképpeni hátterét is a közvélemény előtt: „Olyanokat állítanak itthon is és szeretnék eljuttatni a külföld felé is, mintha ez a szabad vallásoktatás — amely pedig Nyugat-Európában és Amerikában magától értetődő gyakorlat —- a vallás elleni küzdelem lenne, sőt egyenesen a vallásoktatás és a vallásos gyakorlat eltörlése. így, ahogy meghirdetik — meg kell bélyegeznem teljes hivatali súllyal — tudatos félreértés és rágalmazás. A szabad vallásoktatás annyit jelent és nem mást, hogy mindenki, aki hallgatni kíván vallástani órákat, szabadon hallgathatja, aki azonban nem kívánja hallgatni a vallástant, a lelkiismereti szabadság kötelező törvénye szerint erre nem erőszakolható. Mi egyaránt tiszteletben kívánjuk tartani mind a vallásszabadság, mind pedig a lelkiismereti szabadság nagy európai gondolatát. A magyar demokrácia nem tűrheti el, hogy bármilyen ürüggyel a jobboldal újra szervezkedjék és a demokrácia ellen felvonultasson lappangó jobboldali erőket. Mi hiszünk abban, hogy a magyar nép tiszta ítélettel látni fogja, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság kérdésébe politikai konfliktusok keverése voltaképpen a demokrácia ellenségeinek, nem pedig a magyar népnek érdekeit szolgálja. Ezért ebben a kérdésben igyekszünk mielőbb tiszta és végleges helyzetet teremteni."92 Ugyanakkor a miniszter 1947. március 24-én kibocsátott 49.914/1947. V. ü. o. sz. rendeletében — a tankerületi főigazgatók útján — utasította az iskolák igazgatóit, hogy testületük tagjait világosítsák fel a fakultatív vallásoktatás kérdésében tanúsítandó állásfoglalásukra nézve. A miniszteri rendelet megállapította, hogy a fakultatív vallásoktatással kapcsolatos tervezet még el sem készült, szövege még meg sem jelent, ennél fogva teljesen céltalan és helytelen minden olyan sorban egyházi és iskolai jogászok véleményére, hanem törvény-tervezetével a hívek egyházi fórum alá is eső, legmélyebb hit- és erkölcsi kérdéseibe nyúl bele. a végső szót csakis az egyházi élet hivatott vezetőivel való megegyezés (concordátum) után és ennek eredményeképp mondhatja ki, hacsak nem akar az egyházzal szakítva kultúrharcot indítani, amelynek súlyos veszedelméről fiatal demokráciánkban részletesebben szólni nem is szükséges" (EPL 2136/1947. sz. i.). 92 Ortutay Gyula: Művelődés és politika. Hungária Könyvkiadó. Bp. 1949. 53.
