Századok – 1973

Tanulmányok - Balogh Sándor: A fakultatív vallásoktatás kérdése és az egyházak (1947 tavasza) 906/IV

A FAKULTATÍV VALLÁSOKTATÁS KÉRDÉSE ÉS AZ EGYHAZAK 929 De azon a téren mégiscsak történt előrelépés, hogy a miniszter — ígéretéhez híven — igyekezett elősegíteni a Vatikánnal való kapcsolatok felvételét. Ortutay Gyula március 26-i levelében tájékoztatta a hercegprímást arról, hogy a „legközelebbi jövőben" törvényjavaslatot nyújt be a fakultatív vallásoktatás rendezésére.9

0

Egyidejűleg ismételten biztosította a hercegprímást, hogy a katolikus egyháznak a törvényjavaslattal kapcsolatosan nincs oka az aggodalomra, mert az mindössze a szabad vallásgyakorlat évszázadok óta hirdetett elvének a megvalósulását szolgálja. Az egyházi körök azonban egészen másképp fogták fel a dolgot. Sőt, a miniszter fentebbi levelének az időpontjára tulajdonképpen már ki is alakították véglegesen elutasító álláspontjukat.9

1 90

EPL 2136/1947. sz. i. 91

A miniszter tervezete tulajdonképpen két önálló törvényjavaslatból állt. A vallástan tanításáról szóló javaslat azt tartalmazta, hogy az 1947 — 48. iskolai évtől kezdve mindazokban az iskolákban, amelyekben hatályos jogszabályok alapján a hit- és erkölcstan kötelező rendes tárgy, annak helyébe a vallástan, illetve az erkölcstan lép. A vallástan tantervét, amely magában foglalja a keresztény erkölcstant is, az illetékes egyházi hatóság, az erkölcstan tantervét pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. A vallástan és az erkölcstan tanulás között a 18 éven aluli törvényes képviselője, a 18 évet betöltött tanuló pedig maga, szabadon választhat. E választásról a beiratkozás alkalmával írásban nyilatkozik, de mindenfajta befolyásolás kihágásnak, súlyosabb esetben vétségnek minősül. Sem a vallástan, sem az erkölcstan tanulásából a tanulóra nézve semmiféle hátrány nem származhat. A második törvényjavaslat pedig kimondta, hogy az 1946. I. tc.-ben biztosított lelkiismereti és vallásszabadság elvének megfelelően mindazon iskolákban, amelyekben eddig a hit- és erkölcstan kötelező tantárgy volt, a jelen törvény hatályba lépésével szabadon választható tantárggyá válik. A törvényjavaslat további részében a vallás- és az erkölcstan iskolai tanítását szabályozta (EPL 2135/1947. sz. i.). A kétségtelenül korszerű felfogást tükröző törvényjavaslatok nem sértettek egyházi érdekeket, sőt elég messzemenően méltányolni látszottak az egyházak részéről felmerülhető kívánságokat. A későbbiekben a szóban forgó törvény-tervezeteket a VKM többször is módosította, mégpedig elsősorban az egyházak szempontjainak az előzőeknél is meszszebbmenő figyelembevételével. Ennek ellenére az egyházak, s mindenekelőtt Mindszenty határozottan ellenezte a törvényjavaslatokat. Nem értett egyet azokkal azonban VKM I. ü. o. vezetője sem, aki nemcsak azonosította magát a katolikus egyház vezetőjének álláspontjával, hanem „Észrevételek a fakultatív vallásoktatás törvénytervezetére" c. feljegyzésében, amelyet 1947. márc. 22-én készített és a hercegprímásnak is elküldött, újabb kifogásokat is emelt. E szerint a törvényjavaslatot a „hitvallásos iskolákra" nem lehet elfogadni kötelező hatállyal, mert az egyháznak „ősi és természetadta" joga az, hogy a hitvallásos iskolákban eleget téve az állami tanterv köteles anyagának, sajátos nevelési céljainak ós a maga különleges feladatainak megóvása érdekében kimondhatja, hogy a katolikus hit- és erkölcstan tanítása kötelező, s ezt állami erővel nem lehet fakultatívvá tenni. Hasonló jogelv alapján nem kötelezhetők a hitvallásos iskolák, hogy akárcsak fakultatív alapon is laikus erkölcstant tanítsanak. A hitvallásos iskoláknak — szintén az említett jogelvek alapján — megvan az ahhoz való joguk, hogy csak olyan növendékeket vegyenek fel az iskolába, akik mindvégig kötelezően tanulják a hit- és erkölcstant. Ahhoz az észrevételhez viszont, hogy sok helyen csak egyházi iskola működik, azt a megjegyzést fűzte, hogy sok helyen pedig csak állami iskola van. így a szülők dolga gondoskodni arról, hogy gyermekét vagy gyermekeit a nekik megfelelő iskolákban taníttassa. Ügy vélekedett továbbá, hogy az állami iskolákban bevezetendő fakultatív hitoktatás már eddig is nagy nyugtalanságot és felzúdulást keltett az ország közvéleményében, aminek felidézése és fokozása a demokrácia és az újjáépítés szempontjából súlyos felelőség kérdése. Az ügyosztályvezető, ennek kapcsán mindössze arról feledkezett meg említést tenni, hogy a nyugtalanságot ós felzúdulást az egyházak, főleg a katolikus egyház idézte elő az általa szervezett tiltakozásokkal. Majd azt fejtegette, hogy a szülő gyermeke megkeresztelésével már lelkiismereti kötelezettséget vállait annak vallási nevelésére. Ezen kívül a hitvallásos iskolák szempontjából egyszerűen abszurdumnak minősítette azt a lehetőséget, hogy esetleg a pedagógusoknak sem kelljen vallási és valláserkölcsi alapon állniok. „Hangsúlyoznom kell — fejezte be észrevételeit az ügyosztályvezető —, hogy mivel e kérdésben a koalíciós törvényhozás nem támaszkodhat kizárólag szak-, így első-