Századok – 1973
Tanulmányok - Balogh Sándor: A fakultatív vallásoktatás kérdése és az egyházak (1947 tavasza) 906/IV
926 BALOGH SÁNDOR ellen. Az illető azonban a népszavazás követelését nemcsak a fakultatív vallásoktatás bevezetésének a megakadályozására, hanem magának a népi demokráciának a sorsa és jövője szempontjából is döntő jelentőségű eszköznek tekintette. Úgy vélte ugyanis, hogy leginkább népszavazás útján vihető végbe majd az a fordulat, amely „véget vet a kisebbség hova-tovább már nem is álcázott diktatúrájának" a magyar békeszerződés ratifikálása és a szovjet csapatoknak Magyarországról való eltávozása után.8 2 A „pro memoria" szerzője mindenekelőtt olyan jelszavak kiadását sürgette, amelyek jobban kidomborítják az egyházpolitikai küzdelmek tulajdonképpeni célját, ugyanakkor a népszavazás és a demokrácia összefüggésére is utalnak. Ilyeneknek találta a „Népszavazást a hitoktatás ügyében !" és „A magyar nép maga akar dönteni arról, akar-e kötelező hitoktatást vagy nem !" — jelszavakat. Ezen kívül igen fontosnak tartotta azt is, hogy a katolikus szülők szövetségei, az egyházközségi képviselőtestületek, a katolikus egyesületek stb. szintén népszerűsítsék a népszavazás gondolatát, mégpedig a nemzetgyűlési képviselőkhöz, a miniszterelnökhöz, a kultuszminiszterhez, a többségi párt vezetőségéhez, sőt a baloldali pártok vezetőihez intézett „erőteljes felszólítások" formájában. Mindehhez járultak volna természetesen a katolikus és a protestáns egyházak tekintélyesebb képviselőinek közös nyilatkozatai a népszavazás ügyében. Ez utóbbiakra főleg azért lett volna szükség, hogy a népszavazás követelése ne tűnjék kizárólag katolikus kezdeményezésnek. A „pro memoria" szerzője szóban forgó javaslatának a megvalósításától azt várta, hogy a fakultatív vallásoktatás helyett a népi demokrácia „elvi és alapkérdései" kerüljenek a közvélemény érdeklődésének a középpontjába, s a baloldali pártok azokkal kapcsolatosan kényszerüljenek nyílt állásfoglalásra. Ez viszont szintén — szerinte — közvetlenül azt eredményezné, hogy az egyházpolitikai kérdések eldöntésére az egyházak időhaladékot kapnának. Továbbá, s ami még ennél is lényegesebb, az egész nyilvánosság előtt a népszavazás-elv elleni fellépésre szorított baloldali pártok „merőben antidemokratikus magatartása igen erős illusztrációt kapna, mind a nemzeti társadalomban, egyes feléjük hajlók, mind... a külföld előtt".83 A szóban forgó javaslattal nagyjában egyidejűleg az evangélikus püspöki karban is felmerült a népszavazás eszméje. Ennek ellenére a katolikus klérus a népszavazást nem emelte hivatalos álláspontjának a rangjára. Nyilvánvalóan attól tartott, hogy a fakultatív vallásoktatás elleni küzdelem politikai jellegének a nyílt és egyoldalú kidomborításával olyan tömegeket is elveszíthet, amelyekre egyébként a vallásos színezetű akciókban feltétlenül támaszkodhatott. De ennél is nagyobb szerepe lehetett a kérdés mérlegelésénél annak a ténynek, hogy a népszavazás nem szerepelt a köztársasági alkotmányban. Ennéi fogva magát a népszavazást feltétlenül meg kellett volna előznie egy olyan törvényjavaslat elfogadtatásának, amely a népszavazás elvét is magában foglalja. Erre viszont gyakorlatilag aligha volt kilátás, hiszen ilyen javaslatot a Kisgazdapárt vezetősége — a baloldali pártok határozott ellenzése miatt — semmiképpen nem tehetett a magáévá. A katolikus klérus tehát a népszavazást illetően eleve nem támaszkodhatott olyan pártra, amelynek a nemzetgyűlésben komoly súlya volt. így nem igen maradt más megoldás, mint a fakultatív vallásoktatás merev ellenzése, a napirendről való levételének a követelése, 82 EPL 2135/1947. sz. i. 83 Uo.
