Századok – 1973

Folyóiratszemle - Toloknov V. P.: F. Meinecke „historizmusa” mint az idealista történeti módszer egyik válfaja 804/III

FOLYŐIRATSZEMT.E 805 államok, kultúrák) és a komplex folyamatok (háborúk, forradalmak stb.) képezik. Véleménye szerint a történelmi jelenségek egyediségéről szóló tanítást ki kell egészíteni fejlődésük szempontjának az érvényesítésével. A fejlődés mozgatóit azonban nem törvényszerűségekben, hanem irracionális elemekben jelölte meg. Troeltsch felfogását belső ellentmondások, teológiai elemek, Dilthey és a neokantiánusok összemosására irányuló törekvések jellemezték. F. Meinecke E. Troeltsch nyomdokain indult, de az ő munkásságában teljesedett ki a historizmus, mint a XIX—XX. század nyugat-európai polgári historiográfia fő irányvonala. Meineckenél többet jelentett, mint a konkrét történeti megismerés módszerét. Altalános társadalom- és történetfelfogásként értékelte, amelynek kialakulása szerinte a gondolkodás addigi legnagyobb forradalma volt Európában. Alapvető ismérveit — Meinecke munkássága alapján — a következőkben jelöli meg Toloknov: érvényesül az az elv, hogy a társadalmi, történeti valóságot a maga egyediségében kell vizsgálni; elismerést nyer a történelmi folyamatok irracionális jellege; megfogalmazódik egy sajátságos fejlődéselmélet, a történelmi indeterminizmus, és megtalálhatók a relativizmus jegyei is. Egyértelmű tehát — szögezi le Toloknov — Meinecke historizmusának eklektikus jellege. A továbbiakban e historizmus tartalmát boncolgatja a cikk. Abból indul ki, hogy a múlt század végén a polgári történetfilozófia képtelen volt összeegyeztetni az egyedit és az általánost a történelemben, s általában az individuális túlhangsúlyozása felé hajlott. Ezt az ellentmondást kívánta megszüntetni, látszólag az egyoldalúság veszélyét is elkerülve Meineeke historizmusa, annak alapján, hogy szerinte a történelmi valóságban az egyedi és az általános nem határolható el egyértelműen. A történelmi jelenségek egyediek ugyan, de tipizálhatók, SLZ8LZ QJ'ZJ egyediség és az általánosság is viszonylagos. Meineeke — írja a szerző — szintezi a történelmi jelenségeket, s az egyik szempontból egyedi, más szempontból általános lehet ugyanaz a jelenség, hogy aztán egy magasabb szinten ismét egyedisége domináljon. Eltérően a neokantiánus felfogástól Meineckénél a történelmi jelenségeknek immanens törvényszerűségeik vannak. Szerző szerint azonban a Meineckeféle immanens törvényszerűségek tulajdonképpen egyedi, misztikus mozgatók, mivel nem általánosak, hanem egyediek, s forrásuk a minden jelenségben fellelhető ún. „szellemi" alap. A kauzalitás Meineeke koncepciójában az ember céltudatos tevékenységével ós a szabadakarat kérdésével függ össze, de hol voluntarista, hol fatalista túlzásokba téved. Az abszolút indeterminizmus tarthatatlanságát felismerte, de nem jutott el a történelmi fejlődés objektív oksági összefüggéseinek feltárásáig. A történelmi jelenségeket kettős meghatározottságúaknak tekintette, s a kettősség mögött a természeti és a szellemi erők kibékíthetetlen ellentmondásosságát látta. Az ún. természeti erők a törvényszerű kauzalitást, a szellemi erők az alkotó spontaneitást jelentették, s e két pólu3 határozza meg a történelem alakulását. Cikkünk szerint az első naturalisztikus determinizmust testesíti meg, amilyet a második, az ember spontán impulzusai keresztezhetnek, s így torkollik az egész kauzalitás-felfogá3 egy sajátságos fatalizmusba. Következetlenség jellemzi Msineckét - olvashatjuk a cikkben — a szabadság és szükségszerűség kérdésében Í3. Egymást tartalmilag átfedő fogalmaknak tekintette ezeket. A történalmi személyiség túlértékelése, s általában a szubjektum szerepének eltúlzása figyelhető meg a szabadság érvényesülésével kapcsolatban. A szubjektum spontaneitása, mint irracionális elem határozza meg a jelenségeket, szinte зогезгегйзп. Ennek megfelelően nem a fejlődés különböző faktorait, hanem a sors feltérképezését tartja a legfőbb történész-feladatnak, s ez már Toloknov szerint miszticizmust jelent. A historizmus fejlődésfelfogísa is az eklektikusság jegyeit viseli magán. Az egyedi jelenségek fejlődósét elismeri, de sokszor a változás fogalmával azonosítja. Nem ismétlődő, egyedi elemekből építkező spontán folyamatként fogja fel, ami előfíltétele a történelmi folyamat 16 Századok 1973/3