Századok – 1973

Folyóiratszemle - Szobie James R.: Buenos Aires mint kereskedelmi-bürokratikus város 1880–1910 795/III

796 FOLYÓIRATSZEMLE A századforduló táján a városon belüli kicsiny, zárt, befelé forduló életet élő falusias körzetek, a barrio-к is kezdték elveszíteni korábbi szerepüket, bár változott formában a mai napig is fennmaradtak. A modern nagyipar hiányában nem alakult ki öntudatos munkásosztály és eredményes szakszervezeti mozgalom, ennek következtében sajátos polarizált társadalmat figyelhetünk meg. Felül a tradicionális, szűk, pozícióját biztosan őrző uralkodó osztály található, alatta pedig egy minden homogenitást és közös öntudatot nélkülöző alsóbb osztály alakult ki, többségében a bevándorlókból. Ennek a továbbtagolása nehéz, és foglalkozási ágak szerint nagy mobilitást mutat. Az erős feltörekvési tendencia ellenére (ami pl. még a fizikai munkások öltözködésében is erősen megnyüvánult, akik megjelenésükkel leplezni igyekezték foglalkozásukat) a két társadalmi csoport között gyakorlatilag nem volt semmiféle mozgás vagy kontaktus. Ellentétben a korábbi évtizedek szerény, befelé forduló családi életével, a tehetősek most építkezéseikkel, palotáikkal és nyári lakjaikkal kezdték fitogtatni vagyonukat. Az egyre látványosabb osztálykülönbségek ellenére a társadalmi szerkezet stabilnak tűnt. (Ezt a két pólusú társadalmi szerkezetet a szerző rendhagyónak tekinti, mert a hármas: felső-, közép- és alsóbb osztály-tagozódást veszi normálisnak. Megállapítása szerint a 30-as években Buenos Airesben is ez kezdett kialakulni.) A jövedelmező és nagy importot lehetővé tevő mezőgazdasági export gátolt minden jelentősebb iparosítást, kivéve az élelmiszerexport járulékos létesítményeit (kikötők, szállítás, malmok, csomagolóüzemek). E kereskedelmi-bürokratikus orientáció nem segítette elő a politikai demokrácia irányába történő fejlődést. A bevándorlók az állampolgárságot is csak nehezen kapták meg — igaz nem is származott ebből előnyük. Az osztálystruktúra merevségét az iskolarendszer is alátámasztotta: a tömegek számára csak a legminimálisabb ismereteket nyújtotta, míg az elit számára igen magas szintű humánjellegű képzést adott. A bevándorlók paraszti eredete is hozzájárult a kialakult viszonyok fönntartásához: tradicionális férfi-központú szemléletük és a társadalmi szakadék velük született tudomásul vétele kedvezett a helyzet konzerválására törekvő erőknek. A tömegek csak a szerencsejátékoktól várták helyzetük javulását, ezért terjedt el a 90-es években a lottó és a lóverseny olyan mértékben, hogy ez már a hatóságoknak is gondokat okozott. A termékeny argentin pampákra alapozott egyoldalú gazdasági szerkezet és annak kereskedelmi-bürokratikus városi vetülete 1880 és 1910 között a nagyarányú expanzió ellenére stabilitást és bizonyos virágzást eredményezett, ez egészen a 30-as évekig fennállott. Buenos Aires városszerkezetében, az iskolarendszerben, a nagyipari munkásságtól való félelemben ezek a századfordulói vonások élnek tovább még ma is. Argentína többi városa is hasonló tendenciákat mutat. A főváros egyoldalú orientációja határozta meg az egész ország fejlődésének alakulását és ebből következett a 30-as évektől az egész országban tapasztalható megrekedés. Az argentin főváros példája tipikusnak tekinthető és minden olyan fejlődési típusra jellemző, ahol a nemzetgazdaság kizárólag a mezőgazdaságra épül, a városi fejlődés pedig külső forrásokra támaszkodik. Hogy milyen határig általánosítható ez a fejlődésmenet más városokra, illetve országokra, arra a további komparatív kutatások adhatnak választ. (The American Historical Review, 77. évf. 4. szám, 1972. okt., 1035—1073. I.) J. O.