Századok – 1973

Folyóiratszemle - Szobie James R.: Buenos Aires mint kereskedelmi-bürokratikus város 1880–1910 795/III

FOLYÓI R ATSZEMLE 795 Engelst a Rajna-vidékre, ott a Neue Rheinische Zeitung egyik alapító tagja lett, s a lapban rendszeresen jelentek meg szatirikus írásai. Az ellenforradalom győzelme nyomán a lapot betiltották, s Weerthet írásaiért háromhavi börtönre ítélték, amit le is töltött. Ezt követően a politikai élettől eltávolodott, de barátságát fenntartotta a forradalmárokkal, így Marxszal és Engelsszel. Noha bizonyos általános kiábrándulást lehetett észlelni felfogásában, az 1850-es évek legelején, amikor a német emigrációban heves viták lángoltak fel a forradalom felélesztésének lehetőségéről, Weerth Marx és Engels véleményét osztotta, akik óvtak a voluntarizmustól. Marx ós Engels ezt követően az 1850-es években igyekezett Weerth-et bevonni az új forradalmi lapok munkásságába, miként Harney is kísérletet tett erre, de hiába. Ez azonban nem akadályozta őt abban, hogy Marxot anyagilag támogassa, éppen a legsötétebb 1850-es években, s oly módon is szolgálatokat tegyen, hogy kereskedelmi utazásai során kapcsolatokat teremtett különféle szocialisták között. 1852 után sűrűn megfordult Dél- és Közép-Amerikában, s végül hajóútjai során fiatalon, 1856-ban a sárgaláz áldozata lett. (Marxism Today. 1972. jún. szám 187 — 191. I.) J. James R. Scobie: Buenos Aires mint kereskedelmi-bürokratikus város, 1880—1910. Egy város orientációjának jellegzetességei Gazdag fényképanyaggal és számos statisztikai táblázattal alátámasztott tanulmányában a szerző Buenos Aires urbanisztikai és társadalmi fejlődését követi nyomon. Argentína fővárosa a jelzett időszakban rendkívüli ütemben növekedett és hosszú távra meghatározta az egész ország arculatát. A nagy európai kereslet hatására Argentína mezőgazdasági termelése megsokszorozódott ós ezzel egyidejűleg több millió bevándorló érkezett az országba. A fellendülés elsősorban Buenos Airesra és környékére koncentrálódott. Rövidesen a város keresőképes lakosságának a többségét a bevándorlók tették ki. A kikötői és vasúti végállomási szerep következtében a fővárosban a fő tevékenységi forma a kereskedelem, illetve annak lebonyolítása volt, ezzel párosult a közigazgatási, kormányzati szerep. Az utóbbinak köszönhette a város, hogy jelentős anyagi ráfordítások révén „alacsony házakból álló nagy faluból Latin-Amerika legelegánsabb metropolisává, a déli félteke Párizsává változott". Ennek a kereskedelmi-bürokratikus városnak a központja még ma is csak egy igen szűk területre terjed ki, a századforduló táján pedig még jellemzőbb volt a városi élet és az uralkodó elit (1887-ben 2000, 1914-ben mintegy 7000 család) tevékenységének egy kis területre, a Plaza de Mayo és környékére történő koncentrálódása. Ennek közelében sajátos belvárosi szegénynegyedek, sűrűn lakott slum-öк alakultak ki, melyekben 90 —95%-ban bevándorlók és azok gyermekei laktak. Elhelyezésükre sok régi gyarmati stílusú épületet tömeglakássá alakítottak át, mintegy tizenötszörösére növelve befogadóképességüket. Ezek a conventillos-ok óriási hasznot hoztak tulajdonosuknak. Ugyanekkor a külterületeken is kialakultak a minden higiéniát és civilizációs vívmányt nélkülöző bódóvárosok. A közbenső területek a korszak kezdetén még mezőgazdasági művelés alatt állottak, de a városból kivezető vasút- és omnibuszvonalak mentén rövidesen új városnegyedek születtek, főként a slumokből kiszabaduló, fáradságosan összegyűjtött pénzükön kis családi házakat építő munkások telepei. Ez volt a külföldi bevándorlók alkalmazkodásának és társadalmi felemelkedésének a szokásos útja.