Századok – 1973

Elméleti; módszertani kérdések - Bärg M. A.: A módszer problémája a mai polgári történetírásban 719/III

A MÓDSZER PROBLÉMÁJA A MAI POLGÁRI TÖRTÉNETÍRÁSBAN 735 Iában véve, állítja Schieder, a „stuktúra" kategóriájában a történettudomány számára nincsen semmi új és meglepő, legalábbis Ranke óta már az individuumfeletti „végzetes" erőkkel operál, ha nem is használta közben magát a „struktúra" elnevezést. Annak érdekében, hogy „rossz fényt vessen" a kategóriára, K. Marx nevével kapcsolja össze. Marx óta, mondja Schieder, az ember társadalmi léte vált a problémák problémájává. A társadalmi struktúrák, folytatja, az ember történelmi magatartásának „kényszerű formáivá", a történelem meghatározó realitásaivá lettek. És végül, fejezi be Schieder, nincs merev ellentét a struktúrák története és az egyéniségek története között. A „nagy személyiségek történetét" némi jóakarattal a strukturalista metodológia terminusaiban, a pszichológiai és szellemi „realitások" megtestesüléseként lehet tekinteni. Ennek a Schioder által kifejtett programnak a megvalósítására tett kísérletet Pitz „Történelmi struktúrák" című munkájában.58 Tekintsünk át újra néhány dolgot összefoglalásképpen. Ha a vizsgált kérdésről az utóbbi tíz évben megjelent irodalmat tanulmányozzuk, akkor azt találjuk, hogy a mai polgári történetírás metodológiai válságának új szakaszában három tendencia él egymás mellett és csap össze egymással. Az egyik tendencia, amelyet az „Annales" köre képvisel (meglehetősen sok híve van az Atlanti Óceán mindkét partján) abban látja a válságból kivezető utat, hogy a történetírás figyeljen fel a vele határos „emberről szóló tudományok" által kidolgozott összes kutatási módszerre, annak érdekében, hogy a történész kutatási apparátusát a mai humán tudományok fogalmaival adekvát formára hozza. Azt tapasztaljuk, hogy ez az irányzat a történelmi megismerés elméletének és metodológiájának problémáit háttérbe szorítja. Az irányzatban szemmel láthatóan megerősödött az említett kérdéshez való pragmatikus hozzáállás. Nem ebből származik-e az, hogy az „Annales" kör —az utóbbi években — inkább az általános „emberi" problematikával foglalkozik — a folyóirat tulajdonképpeni történelmi érdeklődésének hagyományos irányzata rovására, amely pedig sikereit megalapozta. A második tendenciát legtisztábban a ,,Historische Zeitschrift" képviseli a nyugat-német történetírásban. A „történetírás hagyományos iskolája" válságának cáfolhatatlan tényét elismerve ez az irányzat kész emiatt bármit vádolni, ami csak szóba jöhet, csak ennek az iskolának metodológiai (neokantiánus) alapjait nem. Még ma is úgy tartják, hogy ez felel meg leginkább a historizmus szellemének. Habár kénytelenek meghátrálni a kor kényszerítő erejének nyomására, és a történetírás fogalmi apparátusának körét hajlandók kibővíteni a határos társadalomtudományoktól, elsősorban a szociológiától kölcsönzött kategóriákkal, az említett irányzat azt tartja feladatának, hogy ezeket a kategóriákat Ranke és Rickert örökségének „tradicionális szellemében" értelmezze. Végül a harmadik tendencia az USA történetírásában bontakozik ki a legvilágosabban. A történelem mint „az egyszeri és megismételhetetlen" tudománya „sajátszerűségének megőrzése" címén, az ehhez az irányzathoz sorolható történészek határozottan ellenzik — a módszerek kérdésében — a történetírás és a társadalomtudományok közeledését. A mai polgári historizmus mindhárom fent jellemzett tendenciája, ahogy az várható is volt, jelentkezett a XIII. Nemzetközi Történószkongresszuson. A legkevésbé a francia „Annales" iskola gondolatai jutottak szóhoz, annál az egyszerű oknál fogva, hogy kis létszámban képviseltették magukat a kongresszuson. A második irányzat álláspont ját, — amely irányzat a szociológiai módszerek történeti kutatásba való bevezetésének mérsékelt híveiből áll — E. Sestan és Schieder előadásai képviselték. Sestan 58E. Pitz: Geschichtliche Strukturen. Historische Zeitschrift, 1964, Bd. 198.