Századok – 1973

Elméleti; módszertani kérdések - Bärg M. A.: A módszer problémája a mai polgári történetírásban 719/III

734 M. A. BARG nyek megállapítására hivatottak (neokantiánus terminológiával: generalizáló tudományok) — mint a strukturális nyelvészet, ökonometria, valamint a kultúrantropológia, a pszichológia néhány irányzata stb. — szintén a történelem „segítségére" siettek, figyelmébe ajánlva saját koncepcióikat, saját eszközeiket „az ember tanulmányozására". A történelmi folyamat hiányzó elmélete helyett a polgári történetírásnak mindenféle „pótlékot" javasolnak (bár nem lehet elvitatni, hogy a társadalomtudományok empirikus módszereinek és fogalmainak egész sora használhatónak bizonyult a történelmi kutatás gyakorlatában). Minden azon múlik, hogy a történészek milyen elméleti bázison sajátítják el a módszereknek és eljárásoknak ezt az arzenálját, milyen fő elven fog alapulni az „új történelmi szintézis". Végezetül meg kell állnunk a nyugat-német történészek állásfoglalásainál a bennünket foglalkoztató problémával kapcsolatban.5

5

Nézeteik teljesen jellemzőek a mai nyugati történetírás bizonyos áramlataira. A fő mozzanat, amely nézeteiket egységbe, úgyszólván típusba foglalja, a történelemtudomány — a történetírás és eseménytörténet — jelenlegi állapotával való teljes elégedettség. Még jelét sem mutatják az individualizáló „történelmi módszer" kritikájának, a legkisebb kísérletet sem teszik, hogy ezt a módszert a mai tudomány metodológiájának és logikájának fényében vizsgálják. Ezzel szemben gondoskodnak arról, hogy az új szociológiai tendenciák, amelyek az utóbbi időben megjelentek a történettudományban, ne okozzanak kárt a „klasszikus örökségben". Ebből következik egyrészt a nyílt oppozíció a nyugati történelemtudománynak az „Annales" köre által képviselt irányzataival szemben, másrészt az a kísérlet, hogy a struktúra kategóriájának olyan értelmezést adjanak, amely összeegyeztethető a „nagy történelmi személyiségek" koncepciójával. Ezért az NSzK történészeinek egyáltalán nem felel meg a történelmi tény tömegszerűségének az „Annales" körében képviselt gondolata, sem a „tömeg" mint „kollektív történelmi személyiség". Elrettenti őket annak veszélye, hogy „a nagy személyiség" helyét a mindennapi ember foglalja el, minthogy a mindennapi ember „gondjai" alkotják az állandóságnak és a folytonosságnak az alapját, amely „a tartam" fogalmában konceptualizálódik. Ugyanakkor azonban ezek a történészek kénytelenek elismerni, hogy a történelmi gondolkodásnak ebben a változásában új társadalmi körülmények tükröződnek. Ezt a tényezőt a tradicionális történetírásnak figyelembe kell vennie. „A történettudomány — hangsúlyozza E. Pitz — ilyen veszély esetén kénytelen ezzel a kérdéssel foglalkozni, de nincs semmi oka arra, hogy feladja álláspontját."56

Ha figyelembe vesszük, hogy Pitz milyen „történettudományt" ért ezen, akkor álláspontja teljesen érthető — fél attól, hogy a „törvényszerű tényezők" és „végzetes erők" betörnek a történelem területére, azaz röviden, a történelmi törvényszerűség kategóriájától retteg. Ebből következik a feladat, hogy fegyvert kovácsoljon a mai analitikus gondolkodás alapfogalmából, a „struktúrából", és ezzel megfossza a történelemtudomány objektivizálásának pátoszától, amely ebben a fogalomban — minden hiányossága mellett — a polgári historizmus szociológiai tendenciájának megtestesülését láttatja. Ennek a feladatnak a megoldásán fáradoztak erejükhöz mérten Th. Schieder, К. Bosl és E. Pitz. Th. Schieder5' a „struktúra" nyugaton alkalmazott terminusának kritikájával kezdi (és nem alaptalanul). Ez a fogalom, hangsúlyozza Schieder, túl homályos ahhoz, hogy a történészek alkalmazzák: ezideig nem kutatták a történelmi struktúrák fajtáit és sajátosságait, nem vizsgálták feltárásuk és rendszerezésük módjait. Alta-55 T. Schieder: i. m. E. Pitz: i. т.; K. Bosl: Der soziologische Aspekt. Historische Zeitschrift, 1966, Bd. 201, 613. 56 E. Pitz: i. m. 266. 57 Th. Schieder: i. m. vö. Th. Schieder: Razliesija mezsdu isztoricseszkim metodom i metodom szocialnüh nauk. Moszkva 1970.