Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - I. 569/III
KÉZAI SIMON GESTA HIJNGAIIOEUMA 571 — Domanovszky következtetéseivel szemben — megdőlt az a korábban mások által is (noha más-más módon) vallott axióma, hogy a XIII. század utolsó harmadának elején csak egy szerkesztménnyel kell számolnunk, sőt korábbi kezdemények nyomán legújabban Horváth János sokoldalú elemzéssel kétségbevonhatatlanul bebizonyította, hogy a magyar történet átdolgozása (beleértve ebbe a bibliai származtatás és a Szkitia-kép XIII. századi módosítását is) és a hun történet keletkezése két mozzanat, amelyek időben is, szerzőik felfogását és törekvéseit illetően is határozottan elkülönülnek. Egyszersmind meggyőzően igazolta további érvekkel azt a korábban módszeresen főként Madzsar Imre által kifejtett nézetet, hogy a hun történet eredeti változata nem a bővebb krónikák szövegében keresendő, hanem azt — noha bizonyos szövegromlásokkal — Kézai kódexe őrizte meg, sőt ezen túlmenően, újabb nyomós argumentumokkal valószínűsítette, hogy a hun történetnek maga Kézai volt a szerzője.4 Ez utóbbi ponton azonban a kételyek nem oszlottak el teljesen.5 A szövegtikusan kibontakozott Györffy Gy. (Krónikáink, 152—180; a szerkesztő Ákos mester személyének felfedezésével, de még egy egységes hun —magyar krónikaszerkesztmény álláspontján) és Horváth J. (Stílusproblómák, 341 — 349) kutatásai után legújabban Mályusz E. vizsgálódásainak eredményeként: Az V. István-kori Gesta. (Értekezések a történeti tudományok köréből, Új Sorozat, 58.) Bp. 1971. — Megjegyzendő, hogy Domanovszky szövegösszehasonlításai (a hun történet vonatkozásában: Kézai, 37—70) esak azokban az esetekben mutatják a bővebb krónikák hun történetét a forrásokhoz közelebb állónak a Kézai-féle variánssal szemben, ahol maga az „első könyv (krónika)" a m ag y a r történetből átemelt elemeket, szövegrészeket tartalmaz (pl. népgenezis, Szkítia leírása, a magyar kalandozásokból a „hun hadjáratokba" vetített mozzanatok); a t u 1 a jdonképpeni, azaz a 7. fejezettel kezdődő hun történetben mindenütt a Kézai-féle változat áll közelebb a forrásokhoz, már ahol egyáltalán szövegszerű egybevetés lehetséges. E korrekcióra Horváth : Stílusproblómák, 305 — 368. Ami tehát Domanovszky megállapításaiból a bővebb krónikák és Kézai relációjában áll a magyar történetre, az nem áll a h u n történet elbeszélésére. 4 Ilyen irányban vetett fel szempontokat már L. Heinemann : Zur Kritik ungarischer Geschichtsquellen im Zeitalter der Arpaden. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde 13 (1888), 73— 112; Madzsar I. : A hun krónika szerzője. Történeti Szemle 11 (1922), 75—103; Horváth J.: Stílusproblémák, 350—391; иб.: A hun történet és szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények 67 (1963), 446 — 476. — E felfogás természetesen kizárja azt az egyébként már Domanovszky által megcáfolt abszurd nézetet, hogy az egész XIV. századi krónikaszerkesztmény Kézai Gestája kibővítése révén jött volna létre, ahogy R. F. Kainál (több közleménye az Archiv für österreichische Geschichte hasábjain, 1894—1900), Karácsonyi J. (1905) és mások után szélsőséges formában Erdélyi L. fejtette ki (Krónikáink atyja Kézai. Szeged. 1933), de azt a Hóman B. képviselte felfogást is (A Szt. László-kori Gesta Ungarorum és XII—XIII. századi leszármazói. Bp. 1925, 64), miszerint a bővebb szövegek — pontosabban a Sambucus és Acephalus kódexben megőrzött variánsok — tartották fenn az eredeti művet, amelynek egészében (csakúgy, mint a belőle később készített „kivonatnak") Kézai lett volna a szerzője. (A kérdés további irodalma egyébként az itt jelzett négyféle álláspont valamelyike iránt orientálódott.) 5 Legutóbb Mályusz E. fejezte ki aggályát: „Nincs megnyugtatóan tisztázva, hogy milyen a viszony a Kézai nevén szereplő munka (SRH I. 141 —194) és a bővebb gesta-átdolgozás között. Horváth tüzetes fejtegetései ellenére sem tekinthető eldöntöttnek, hogy a szűkszavú előadásból bővítéssel alakult a korunkra maradt gesta. A két szerkesztmény közti eltérések, amelyeket a SRH-kiadás nyomdatechnikailag is szembetűnővé tesz, további vizsgálatot és magyarázatot igényelnek." A Thuróczy-krónika és forrásai (Tudománytörténeti tanulmányok, 5). Bp. 1967, 53., 138 jz. — Megjegyzendő, hogy Domanovszky a SRH-kiadásban részben kurziválással, részben jegyzetek révén az eltéréseknek csak egy részét tüntette fel, eljárása tehát — ha sokat segített is a kutatóknak — nem következetes, csupán arra hagyatkozni nem lehet.
