Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - I. 569/III
572 SZŰCS JENŐ kritikai és filológiai probléma, amely tehát a kutatás jelenlegi állása szerint abban összpontosul, hogy Kézai volt-e a szerzője a hun-teóriának, vagy műve csak viszonylag jobb változatát tartotta fenn egy korábban keletkezett, elveszett szerkesztménynek, korántsem formális, hiszen nemcsak a nagy hatású elmélet keletkezésének korát, hanem bizonyos fokig genezisének eszmei hátterét is érinti. Mert igaz ugyan, hogy a hun történetnek Kézainál és a bővebb krónikákban6 fennmaradt szövegei nagyjából egyazon elbeszélés kétféle variánsát képviselik, az eltérések azonban — közelebbről tekintve — stiláris fordulatokon és némely epikai mozzanatokon túl éppen politikai-teoretikus vonatkozásban lényegesek. Ha ily módon a krónikaproblémák elöljáróban említett adottsága, a maga egyedi módján, a Kézai-kérdésben is jelentkezik, abban eleve benne rejlik az a sajátos módszertani követelmény, hogy az eszmetörténeti vizsgálódás nem kerülheti meg az elsődleges szövegproblémákat (sőt a filológia fontos és nélkülözhetetlen eszköz számára, hiszen a mű eszmei szerkezete nem egy ponton csakis ezáltal „nyílik meg"), ahogy a filológia sem nélkülözheti az eszmetörténet szempontjait (hiszen a „kulcsot" gyakran éppen ez utóbbi adja kezébe), s végeredményben, magát a kutatást tekintve, valójában egyazon művelet kettős megközelítési módjáról van szó. A Kézai-kérdés eszmetörténeti aspektusát éppen az egymásrautaltság e lényeges módszertani felismerése jegyében nyitotta meg négy évtizede Váczy Péter, a szövegösszehasonlítás módszerével vágva az első csapásokat a mű rejtettebb eszmevilága felé (egyszersmind leszögezve azt a krónikakutatásban azóta sem mindig érvényesülő elvet, hogy „a filológia nemcsak arra való, hogy vele újra eljussunk a filológiához"),7 majd éppen filológiai megközelítésből jutottak a Váczy következtetéseit részben korrigáló, részben továbbfejlesztő par excellence eszmetörténeti eredményekhez újabban főként Horváth János és Gerics József.8 Az alábbiakban e csapásokról kiindulva (azokat itt-ott tovább egyengetve) kísérelünk meg némileg tovább hatolni, természetesen csak meghatározott irányokban, s csupán olyan mélységekig, amennyire az adott keretek megengedik. Nem lehet itt célunk a címben megjelölt témakör egészének kifejtése, mindössze annyi, hogy az egymással szervesen összefüggő tárgykörökből három részletet emeljünk ki, amelyek a mű társadalomelméletében (az emberi egyenlőtlenség, ignobilitas keletkezése), politikai teóriájában [(communitas-elmélet) és történetszemléletében (naíio-koncepció) központi szerepet töltenek be, s ezek bizonyos forrásösszefüggéseinek kimutatása révén olyan e A tulajdonképpeni hun történet esetében (Kézai c. 7—23, Chr. с. 7—24) némileg félrevezető a hagyományos „bővebb krónikák" megjelölés (mintegy: Kézai „rövid, szűkszavú, kivonatos" előadásával való kontrasztban), minthogy e részben éppenséggel Kézai szövege gyakran a „bővebb", máskor a krónikák tartalmaznak bővítményeket, egészében véve pedig a terjedelmi különbség nem számottevő: a SRH-kiadásban mintegy 30 sornyi (ti. a KK családja esetében; a BK családja és Kézai közt még kevesebb). 7 Váczy P. : A népfelség elvének magyar hirdetője а XIII. században: Kézai Simon mester. Károlyi Árpád-Emlékkönyv. Bp. 1933, 546 — 563 (az i. h.: 547). 8 Horváth: Stílusproblémák, kül. 374—383 és ItK, i. h. (4. jz.), 450-455, 571-573; Gerics J. : Adalékok a Kézai krónika problémáinak megoldásához. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Historica 1 (1957), 106-134.
