Századok – 1973

Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II

KRÓNIKA 549-zőköróben foglalkozott Dózsával, akinek neve 1848 tavaszán vált a népforradalom szimbólumává. Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a Dózsa-téma radikális vonala — gondolati gazdagsága ellenére — részben a cenzúra miatt sem tudott kibontakozni. Kiss Ferenc elöljáróban a szekció bevezető előadásának módszerét vitatta. Véleménye szerint az értékelt történészek munkáinak forrásanyagát is ismertetni kellett volna, másrészt az előadásban történeti, irodalmi, publicisztikai művek egymástól elkülönítetlenül kerültek bemutatásra, holott ezek a műfaji különbségből adódóan más-más tükrözési formát jelentenek, és ezért más mércét is kell velük szemben alkalmazni. Előadásának második részében napjaink művészetének Dózsa-ábrázolásával foglalkozott, egyfelől megvilágította azokat a körülményeket, amelyek aktualitást adnak mind a mai napig a Dózsa-témának, másfelől konkrét példákat hozott Csoóri Sándor, Juhász Ferenc alkotásaiból, illetve utalt Szervátiusz Tibor témához kapcsolódó képzőművészeti tevékenységére. Aradi Nóra előadásában a XIX. század közepétől napjainkig foglalkozott a Dózsatéma kcpi megjelenítésével. Hangsúlyozta, hogy ,,a költők, írók, a képzőművészek nem arra törekedtek, hogy 1514-et illusztrálják. A Dózsa-témát mindig aszerint dolgozták fel, ahogyan saját koruk legégetőbb kérdései azt diktálták, az 1848-as eszmék védelmében, mint Madarász, a munkásmozgalom agitációs eszközeként, mint Derkovits, s a dolgozó nép hatalmának pozíciójából hajolva meg a trónus, az uralkodóvá lett népet jelképező Dózsa előtt, mint 1919-ben és napjainkban." i c) BátiLászló korreferátumában azt világította meg, hogy hogyan jutott el Dózsa és a parasztháború híre Montaignehez, a XVI. század nagy francia gondolkodójához. For-I rása Jovius (Paulo Giovio) kortársi műve volt. Montaigne ,,A gyávaság a kegyetlenség anyja" címen írt Dózsáról az esszékben, s ezzel kritikát is gyakorolt a parasztháború elfojtói felett. Siegfried Hoyer (Német Demokratikus Köztársaság) felszólalásában a magyarországi parasztháború németországi visszhangjával foglalkozott. Pamlényi Ervin, válaszolva Kiss Ferenc hozzászólására, utalt arra, hogy valamennyi a parasztháborúra vonatkozó történeti mű forrásának ismertetése és értékelése meghaladja egy előadás kereteit. Ami az irodalmi és történeti, illetve publicisztikai művek egymás mellett szerepeltetését illeti, úgy gondolja, hogy erre megadja a lehetőséget előadásának témája: Dózsa a magyar történetírásban és történeti gondolkodásban. * Az ülésszak plenáris záróülésén Ember Győző elnökletével a szekcióelnökök — Sinkovics István, Klaniczay Tibor, Bónis György (Ember Győző ), Várkonyi Ágnes — rövid összefoglalásai után, amelyek az elhangzott előadások, hozzászólások számát, témáit ismertették, — került sor Makkai László előadására ,,A parasztháborúk történetének megoldott és megoldatlan kérdései" címmel. Makkai László az ülésszakot úgy értékelte, mint amely széles spektrumban tekintette át a paraszti osztályharc változásait a változó feudalizmusban. Mavrogyin előadására hivatkozva hangsúlyozta, hogy a paraszti osztályharc .sajátos formája a parasztháború volt, amely nem engedményekért harcol, hanem a feudalizmus egész rendje ellen támad, lényegéljen polgárháborúnak tekinthető. Minden egyéb megmozdulás a parasztfelkelések kategóriájába sorolható. A parasztháborúk kitörése feltételezi a parasztság nagy többségének egyetértését, így csak a jobbágyság egységesülése után kerülhettek napirendre. Ezért nincs a XIII. század előtt Európában parasztháború, csak parasztfelkelés. Д X1 )/ XV. század viszont a nagy parasztháborúk kora. Sajátos ellentmondást hordoz ez: a hosszútávú gazdasági