Századok – 1973

Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II

550 KRÓNIKA tendenciák elemzése ezt az időszakot agrárdepressziókónt jellemzi s egyúttal a paraszti árutermelés korának. Ez az árutermelés azonban még nem bontotta fel a parasztság egységét. A korai parasztháborúk célkitűzése a vagyoni ós rendi egyenlőségen alapuló népi monarchia megvalósítása volt. Ezt a faluközösség felnagyított mintájára képzelték el, ennek rendező elve alapján kívánták átalakítani, megváltoztatni a feudális rendet. A XIII —XV. századi „klasszikus" parasztháborúk utolsó tagja Dózsa mozgalma volt. Mint Pach Zsigmond Pál előadása a hosszútávú gazdasági folyamatok elemzése segítségével kimutatta, kitörésére akkor került sor, mikor a mezőgazdasági termékek piaca másfélszázados pangás után kezdett megélénkülni. A mezőgazdasági konjunktúrát a feudális földesurak használták ki, s így robbant ki a fordulóponton az 1514-es magyarországi parasztháború. A XVI. század agrárkonjunktúrájával a tőkés gazdaság kezdetei, illetve a kései feudalizmus jelentkeznek Európában. Az eddig egységes paraszti osztályharc — Európa különböző részein eltérő okokra visszavezethetően — szétzilálódik. A XVII. század második harmadával beköszöntő dekonjunktúrát csak Anglia és Németalföld vészelte át súlyosabb következmények nélkül. Csak e területek voltak ugyanis képesek olyan, a korban igen magas termésátlagok (6 — 8-szoros termés) produkálására, amely mellett a mezőgazdasági árutermelés még a dekonjunktúrában is kifizetődő. E területeken a paraszti árutermelés fokozatosan polgári jellegű árutermeléssé alakult, s e folyamattal együtt számolódott fel, tűnt el a feudális jellegű parasztság, az antifeudális parasztháborúk társadalmi alapja is. Franciaországban, Olaszországban, Németország nyugati területein a mezőgazda- i ság megszenvedte a dekonjunktúrát, s ez konzerválta a paraszti gazdálkodás túlnyomóan önellátó, feudális jellegét, egyben azonban erőtlenítette is a paraszti osztályharcot, szűkítette távlatait. Az állami centralizáció kiépítésével az állami adózás súlya jobban kezdte nyomni a parasztságot, mint a földesúri. Ebben nemcsak az állami adók összegszerű növekedése van benne, hanem a járadék formája is szerepet játszik. A centralizált állami járadék ugyanis többnyire pénzterhet jelent, ami a depresszió korában sokkal nehezebben viselhető, mint a jelentős mértékben naturális jellegű feudális szolgáltatások. Bizonyítja ezt, hogy a XVII. századi francia parasztmozgalmakban az adóellenesség az uralkodó. Közép-Kelet Európában a paraszti árutermelést nem a polgári, hanem a nemesi árutermelés váltotta fel, s ez — mint közismert —, a parasztság helyzetének súlyosbodásával járt együtt. Mégis: e korban Közép-Kelet-Európának nincs parasztháborúja. Az ok részben itt is a parasztság széttagolt voltában keresendő. Hozzájárult azonban ehhez az is, hogy a parasztság egészében véve mélyebben volt társadalmilag-gazdaságilag, mint az előző korokban. Öntudata ennek megfelelően alacsonyabb volt, mintsem a feudalizmus rendjének megdöntését célul merte volna kitűzni. Magyarországon a rabló, pusztító zsoldosok elleni felkelések színezik át e megmozdulásokat. A zsoldosok garázdálkodása más oldalról ugyancsak a centralizáció kielégítetlen pénzigényének terméke : fizetetten katonaság dúlja fel a parasztság lakhelyeit. Az állam pénztelenségének terméke a földért szolgáló katona típusának kialakulása is a vlachoktól a kozákokig, ezzel akarják pótolni a zsoldosok hiányát. E katonarétegekben — Makkai László szerint mint saját korábbi véleményével szemben is utalt rá, — nem lehet a szabad paraszti árutermelés képviselőit, kialakulásukban a paraszti agrárfejlődés útjait keresni. Zsákutca ez, amelyből nincs továbbfejlődés: e rétegek a valóságos polgári fejlődés beköszöntésével fel is számolódtak. A feudalizmus e harmadik szakaszának parasztmozgalmait a Gierowski előadásában ismertetett tipológia szerint osztályozhatjuk. E tipológiából — az előzőekből követ-