Századok – 1973

Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II

KRÓNIKA 541 jobbágyfalvakban elterjedtségére pro és contra vannak példák, a mezővárosokban azonban valósággá vált a termókjáradék súlyának növekedése. Pach Zsigmond Pál a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a termékszolgáltatások emelése a szabad költözést megszigorító 1492 —1504 közötti törvénycikkekkel együtt már az eddigi fejlődésmenettel ellentétes mozzanatokat rejtett magában, ,, . . . már nem a paraszti árutermelés hasznának kívülről való lefölözésére irányultak, hanem a paraszt piaci tevékenységének kialakult mechanizmusába való beavatkozást jelentettek. A terményjáradék fokozása ugyanis egyrészt csökkentette a jobbágycsalád által — létfenntartásának fedezésén túl — áruba bocsátható termény mennyiséget, másrészt korlátozta a parasztgazdaság áruértékesítési lehetőségeit." Mind a naturális szolgáltatások előtérbe kerülését, mind a földesúri elnyomás súlyosbítására irányuló törekvést nem annyira a felkelés dokumentumai, mint inkább a vereséget követő megtorlás rendszabályai tükrözik. A győztes földesurak — a személyi és anyagi kártérítésen túl — a pénz- ós termókjáradék mellett a falusi és mezővárosi jobbágyokra, illetve zsellérekre a munkajáradékot is — heti 1 napos robot formájában — kiterjesztették. Különösen súlyosnak azonban csak akkor tűnik e rendelkezés, ha tekintetbe vesszük, hogy a munkajáradék a parasztháborút megelőző évtizedekben nemcsak a mezővárosokban, hanem a falvak nagy részében is néhány napot tett ki évente. Az 1514. évi országgyűlés már nem korlátozta a szabad költözködést, hanem röghöz kötötte a magyarországi jobbágyságot, s a hírhedt Tripertitum nem ismerte el a jobbágyság örökigényét a használatában álló telekföldre sem. Megállapítható tehát, hogy ,,az 1514. évi megtorló dekrétum ós a Hármaskönyv — e két szervesen összefüggő jogalkotás — lefektette a »második jobbágyság« magyarországi változatának: az örökös jobbágyság rendszerének századokra szóló jogi kereteit és alapjait." Természetesen ez alkalommal is feltehetjük a kérdést, hogyan, milyen gyorsaságban és mélységben mentek át a gyakorlatba az 1514. évi határozatok. Válaszadás céljából jelen esetben csak a földesúri szolgáltatások alakulását tesszük további vizsgálat tárgyává. 1520-ig terjedően több uradalom urbáriuma tudósít földesúri majorságok létesítéséről, ami szükségszerűen együtt járt a robot növekedésével. Arra is van példa, hogy egyes termékek — elsősorban a bor — szállítási kötelezettsége növekedett, ami egyben a földesúri borkereskedelem kialakulását jelzi. Brandonburgi György gyulai uradalmában mind a pénzbeni, mind a természetbeni szolgáltatások emelkedtek 1514-et követően, 1520-ban pedig önkezelésű gazdaságra buzdít a kiadott utasítás. Kitűnik belőle továbbá, hogy a majorsági gazdálkodás kiterjesztését nemcsak a vártartomány kereskedelmi tevékenységének kibontakoztatása, hanem az önellátás biztosítása is diktálta. Közben az agrártermények árának századeleji emelkedése gyorsuló tempót mutatott a XVI. század közepére, s ez ,, . . . egyre erősebb ösztönzést adott a földesúri árukereskedelemnek és árutermelésnek is". Az említett uradalom gabonaeladásból származó jövedelme 1519 ós 1557 között több mint tízszeresére növekedett, s míg a parasztháborút követően elsősorban a kilencedből származott a piacra kerülő gabona, addig 1557-ben már a majorsági eredetűt illette az előség, ami persze azt is maga után vonta, hogy időközben az uradalom jobbágyai egyre többet robotoltak, „minden munkára és szolgálatra kötelesek" lettek. „A század közepére tehát az örökös jobbágyság rendszerének jogi keretei az ország számos vidékén egyre inkább telítődtek súlyosan nyomasztó tényleges tartalommal, — hogy azután a századfordulóra a rendszer kialakulási folyamatának befejező szakaszához érjen." Szendrey István előadásában az 1514-et megelőző röghözkötési törekvésekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az 1351. évi dekrétum már a szabadköltözés ellen irányult. A XV. században pedig egymásnak ellentmondóan születtek költözést tiltó illetve engedélyező articulusok, ez utóbbiak a köznemesség érdekeit szolgálták. A szabadköltözést 16 Századok 1973/2