Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 463 A második fejezetben a hazai általános könyvészetet ismerteti. Ebben a fejezetben beszél a könyvtárügyről, a főbb hazai és külföldi könyvtárakról, kézirattárakról, könyvtári és kézirattári katalógusokról. A harmadik fejezetben a magyar történelmi bibliográfiákról van szó. A 4—7. fejezetek a történettudomány egyes ágainak (pl. gazdaság- és társadalomtörténelem, egyháztörténelem stb.), rokontudományainak (pl. földrajz, néprajz stb.), valamint a szerző által is segédtudományoknak nevezett forrástudományainak (oklevéltan, írástörtónelem stb.) a bibliográfiáit tartalmazzák. A nyolcadik fejezetben a külföldi országok történelmi bibliográfiáit, valamint az egyetemes történelmi bibliográfiákat találjuk. A kilencedik fejezet végül a történelmi vonatkozású, fontosabb hazai és külföldi lexikonokat, térképeket és szótárakat sorolja fel. Az egész alrész igen hasznos, jól használható eligazítást nyújt a történettudomány minden művelője számára. Összeállításával a szerző nagy szolgálatot tett a tudománynak. * Nem szólhatunk ilyen elismeréssel a kötet második, az elsőnél jóval nagyobb, 648 oldalra terjedő hányadáról, amely az általános rész második, a levéltárakról és forrásközlésekről tájékoztató alrészét tartalmazza, de nem teljes egészében. Ennek az általános alrésznek 9 fejezete került a mű első kötetébe. A 9 fejezet közül az első a levéltárügyről ad általános tájékoztatást, 3 (a 2 — 3. és az 6.) hazai levéltári intézmények anyagát, 4 (a 6 —9.) pedig egyes szervtípusoknak a levéltári anyagát, valamint a rájuk vonatkozó levéltári anyagot ismerteti, a negyedik pedig a fontosabb általános forráskiadványokat veszi számba. Az első fejezetben a szerző felsorolja a hazai és külföldi levéltári bibliográfiákat, a levéltártani irodalom néhány müvét, kifejti véleményét a levéltárak rendeltetéséről, szerepükről a történettudományban, felvázolja a magyarországi levéltárügy fejlődését, végül a feudális kori levéltári anyag feltárásának kérdéseiről, a levéltári segédletekről beszél. Észrevételem e viszonylag rövid, mindössze 16 oldalas, fejezettel kapcsolatban nincsen, azon kívül, hogy nem az ilyen segédkönyvet tartom a megfelelő helynek a levéltárak rendeltetéséről és a levéltártudományról vallott nézetek kinyilatkoztatására (133 — 134. 1.), még kevésbé a magyarországi levéltári szakhatóság tevékenységének elmarasztaló bírálatára (146. 1.).* * Az általános alrész negyedik fejezetében a szerző a fontosabb általános forráskiadványokról ad tájékoztatást, a hazai forráskiadás felvázolt fejlődésének időrendjében. Ezzel a fejezettel kapcsolatban felvethető az a kérdés, hogy vajon a forrásközlésekről adott általános ismertetésnek a levéltárakról szóló általános ismertetéshez kell-e kapcsolódnia, nem pedig az általános irodalom ismertetéséhez, amire a második kötetben kerül majd sor. Más fogalmazásban úgy vethető fel ez a kérdés, hogy irodalom-e a forrás* A szerző könyvének ebben és a következő fejezetében (146. 1.) polemizál azokkal a nézetekkel, amelyeket én a levéltárak rendeltetéséről, a levéltártudományról, az Országos Levéltár történetének egyes mozzanatairól, különböző alkalmakkor és helyeken nyilvánítottam. — Úgy vélem, e kérdések nem tartoznak sem könyvébe, sem könyvéhez, ezért a könyv ismertetésében nem kívánok velük foglalkozni. Itt csak jelzem, hogy nézeteivel nem értek egyet. Álláspontom részletesebb kifejtésére egy vitacikket tartok a megfelelő helynek. 12*