Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 461 Ami az ilyen segédlet könyvtári részét illeti, a kívánatosnak tartott szerkezeti megoldás nem okoz különösebb nehézséget. A könyvtári anyagról már eddig is adtak tájékoztatást történelmi szakbibliográfiák ilyen szerkezetben. Kosáry Domokos korábbi háromkötetes munkája is ezt tette. A levéltári anyagról azonban, még hozzá egy ország történelmének teljes levéltári forrásanyagáról, ilyen szerkezetű segédlet még nem készült. Nálunk legalábbis nem, de nincs tudomásunk róla, hogy más országban készítettek ilyet. Kíváncsian várjuk, hogy Kosáry Domokos munkája további köteteiben a levéltári anyagra vonatkozó tájékoztatás tekintetében miként tud majd eleget tenni annak a szerkezeti — de egyben elvi és módszertani — követelménynek, amelyet maga állított fel, amelynek kielégítését örömmel üdvözölnénk. Munkája első kötetében ugyanis, amely az általános részt tartalmazza, még azt sem teljes egészében, a levéltári anyagról természetszerűleg még nem tematikai rendszerű tájékoztatást ad, hanem — a levéltári intézményekben készült levéltári segédletekre támaszkodva — általában olyan rendben ismerteti a levéltári anyagot, amilyenben azt a segédletek teszik, amely rend többnyire megfelel az anyag rendjének, és bizony eléggé különbözik „a társadalmi fejlődós mozgásáról, szerkezeti összefüggéseiről alkotott, tudományos felfogás"-tól. Az új kezdeményezéssel kapcsolatos, abból következő szerkezeti elgondolás gyakorlati vizsgájára tehát még csak ezután kerül sor. Nem lesz könnyű ez a vizsga, hiszen az elgondolás nyilvánvalóan a könyvtári anyagra épült, amely pedig lényegesen különbözik a levéltáritól. De ha nehéz lesz az újfajta — könyvtári és levéltári — segédlettel szemben támasztott szerkezeti követelménynek levéltári vonatkozásban eleget tenni, még nehezebb lenne azt a tartalmi igényt kielégíteni, amelyet Kosáry Domokos vele szemben emel, mégpedig nemcsak levéltári vonatkozásban, hanem könyvtáriban is. Ezt az igényt így fogalmazza meg: „A történészt azonban nem a proveniencia és nem a raktári rend érdekli elsősorban (bár sok tekintetben az is), hanem a pertinencia, az irott források tartalmi, tematikai hovatartozása. Pontosabban szólva: az, hogy a történeti fejlődésnek ehhez vagy ahhoz a problémájához hol, müyen fondben, állagban, sorozatban milyen anyagot találhat; az, hogy a nyomtatásban esetleg készen álló irodalom használt-e kéziratos, levéltári forrásanyagot, hol, milyen mértékben meríti ki azt, ami rendelkezésre áll, és mit hegyott felhasználatlanul" (38. 1.). Függetlenül a kielégítés gyakorlati lehetőségétől, ez az igény elvileg is csak részben tartható jogosultnak, fogadható el. Helyes az igénynek az a része, hogy készüljenek tematikai rendszerű levéltári segédletek, amelyek nem arról tájékoztatnak, hogy valamely levéltári anyagban milyen témákra vonatkozó adatok találhatók, hanem arról, hogy valamely témára vonatkozó adatok milyen levéltári anyagban vannak. Azt az igényt támasztani azonban, hogy a tájékoztatás arra is kiterjedjen, vajon bizonyos téma irodalma feldolgozta-e annak a témának a forrásanyagát, avagy sem, elvileg túlzás, akár azzal szemben, aki a téma irodalmáról tájékoztat, akár azzal, aki a téma forrásanyagát ismerteti, tehát akár a könyvtári, akár a levéltári segédlet készítőjével szemben. Elvileg maximalista igény, mert az ilyen mérvű dokumentáció és információ már átlépi azt a határt, ameddig a kutatás könnyítése, segítése terjed, már olyan feladatot, olyan munkát jelent, amelyet nem a dokumentálónak, nem az informálónak kell megoldania, elvégeznie, hanem magának a kutatónak. Neki kell pedig azért, mert a kellő, a szükséges eredményességgel csak ő oldhatja meg, végezheti el. Ne legyen félreértés vagy félremagyarázás, hive vagyok a minél pontosabb, minél teljesebb levéltári dokumentációnak ós információnak. De ennek is megvannak a maga 11 Századok 1973/2