Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

460 TÖRTÉNETI IRODALOM 460 De ha nem bibliográfia, akkor mi az új műfaj neve? Kosáry Domokos adós marad a válasszal erre a kérdésre. Új könyvének címe ugyanúgy „bevezetés"-t igér a forrásokba és az irodalomba, mint a régi tette. A „bevezetés" kifejezés pedig ugyanúgy alkalmatlan az új műfaj megjelölésére, mint ahogyan nem fejezte ki a korábbi műfajt, a bibliográfiát sem. * Az új, az irodalomról és a közzé nem tett forrásokról, a könyvtári és a nem publikált levéltári anyagról együttesen tájékoztató, dokumentációs ós információs műfajnak Kosáry Domokos megfelelő nevet ugyan nem adott, de igen magas követelményeket támasztott vele szemben. Elgondolása szerint az ilyen „bevezető" — jobb név híján így nevezi a műfajt — egyszerre könyvtári és levéltári segédlet, együttesen dokumentálja a könyvtári és a levéltári anyagot, egy helyen nyújt információt mind a kettőről. „Nézetünk szerint — mondja — ez az együttes feltárás, a szembesítés jobban, eredményesebben segíti elő a kutatást, mintha pusztán külön könyvtári ós levéltári tematikai segédeszközök ismertetnék egymással párhuzamosan, de egymástól függetlenül, a nyomtatott — pontosan: a könyvtári — és a levéltári anyagot." Nem kétséges, hogy a kutatást könnyebbé teszi a közös könyvtári és levéltári segédlet, bár nem jelent túl nagy munkatöbbletet, ha a kutatónak egy helyett két vagy három kézikönyvet kell megnéznie. Feltételezve természetesen, hogy lesz — mert jelenleg még nincs — olyan összefoglaló levéltári tájékoztató, mint amilyet Kosáry Domokos a könyvtári anyagról már korábban készített, és amilyennek a készítésére most új könyvében — együttesen a könyvtári tájékoztatással — kísérletet tesz. Elvi kifogás az ilyen — könyvtári és egyben levéltári — segédletfajta ellen nem tehető, sőt elismeréssel kell fogadnunk azt, mint nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is új kezdeményezést a történettudományi dokumentáció és információ elvi és módszertani továbbfejlesztésére. Könyvének jelentőségét elsősorban ebben az új kezdeményezésben látom. De éppen mivel nemzetközi viszonylatban is jelentős új kezdeményezéssel állunk szemben, szükségesnek tartom, hogy azt kellő kritikával fogadjuk, és erényei mellett túlzott igények támasztásában rejlő gyengeségeire is rámutassunk. Elvileg el lehet fogadni Kosáry Domokosnak az új segédletfajta — a közös könyvtári és levéltári „bevezető" — szerkezetére vonatkozó elgondolását is. Véleménye szerint „magasabb igényű" könyvtári és levéltári segédletnek „olyan struktúra szerint kell felépülnie, amely az egykori objektív valóság: az adott társadalom struktúrájának és funkciójának, illetve az erről alkotható képnek diagramszerűen, megközelítően megfelel" (40—41. 1.). „A történettudománynak — mondja más helyen — az adatok tömegére tulajdonképpen olyan rendszerben van szüksége, amely megfelel a társadalom egykori, objektív valóságának, illetve az erről, a társadalmi fejlődós mozgásáról, szerkezeti összefüggéseiről alkotott tudományos felfogásnak. Vagyis úgy, hogy a gazdasági alap, a társadalmi osztályviszonyok, a politikai szervezet és az ideológia (és mindezeken belül az egyes részmozzanatok) forrásanyagát így, ilyen rendszerben, témák szerint lehessen meghatározni, megtalálni" (142. 1.). Ismétlem, elvi kifogás az ilyen szerkezeti megoldás ellen nem hozható fel. Sőt, csak örülni lehet annak, ha ilyen szerkezetű segédlet készül. Más — és nem kevésbé lényeges — kérdés azonban, hogy egy ilyen szerkezetű segédletet miként lehet elkészíteni a gyakorlatban. Különösen egy közös könyvtári és levéltári segédletet.