Századok – 1973

Történeti irodalom - Bethlen István titkos iratai (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 451/II

452 TÖRTÉNETI IRODALOM 452 A tíz esztendős időhatáron belül rendkívül sok kérdést érint a kötet. A szerkesztők maguk hét nagyobb témacsoportot állítottak fel, de a közölt levelek, feljegyzések, jelentések sokszor e kereteket is túlfeszítik akár időhatáraikat, akár tartalmukat tekintve. Az 1921-es második királypuccstól az 1931-es kölcsönügyletig a Bethlen-kormány szinte minden problémája megjelenik a kötetben, szükségszerűen olyan arányokban és méretekben, ahogyan az adott levéltári fondban helyet kapott. Legáltalánosabb tanulságként talán az olvasható ki ez iratokból, hogy Bethlen, ahogyan kortársai is nevezték, a „gazda", valóban gazdája volt a kormányzat egész tevékenységének. A finánctőkével, a nagybirtokkal való egyezkedés és érdekképviselet problémái éppúgy az ó kezében futottak össze, mint a Gömbös-csoport felhasználása majd félreállítása, vagy a baloldal elleni lépések, nem is szólva a nemzetközi kapcsolatokról. Noha a kötet anyaga elsősorban belpolitikai jellegű, külpolitikai vonatkozásban mégis figyelemre méltó részleteket tartalmaz. Ilyenek például azok a levelek, amelyek világosan tanúsítják, hogy Bethlennek megfelelő tudomása volt a szélsőjobboldal német nexusairól és kombinációiról. Hasonlóan érdekesek a Rothermere-akcióval összefüggő megnyilatkozások, annál inkább, mivel a Rothermere-ügy általában és Bethlen álláspontja a hazai szakirodalomban sokkal kevesebb érdeklődést váltott ki, mint a külföldiben. Kettős szempontból, hazai és nemzetközi vonatkozásban is figyelemre méltóak a különböző kölcsönügyleteket taglaló, azokat megvilágító iratok, Bethlennek valamint hazai és külföldi vezető személyeknek a levélváltásai. A kötet gazdag anyagából említést érdemel az első nemzeti-szocialista szervezkedésre vonatkozó forrásközlés, nem különben a jobboldal sajátos szerepét — a franküggyel összefüggésben — megvilágító okmányok. A Bethlen-portrét finomítják Bethlennek az Esküdt-ügy illetve a frank-botrány idején készített feljegyzései, megnyilatkozásai, amelyek elsősorban a szakember és kevésbé a laikus olvasó számára követhetőek, áttekinthetőek. A szerteágazó, sokrétű anyag értelmezését, hasznosítását a szerkesztők számos módon könnyítették meg. Félreérthetetlen, világos jellemzést adnak az iratok lelőhelyéről, jellegéről; az egyes iratokat körültekintően készített és bőséges jegyzetapparátus egészíti ki, táblázatot adnak a Bethlen-kormányok személyi változásairól stb. Magukat az iratokat tanulmányozva s figyelembe véve a közreadók eligazítását, az a benyomás alakul ki, hogy a kötet címének megválasztásában sokkal inkább e kötet előzményei (a Horthy-kötet), semmint a jelen források jellege, tartalma vezette a kiadót s a szerkesztőket. Ennek következtében szükségtelenül megbomlott az összhang a kötet tartalma és címe között; a kötet értékét semmivel sem csökkentette volna egy reálisabb cím. A forráskötet anyagának megértetésén messze túlmegy az a bevezető tanulmány, amely ugyan elsősorban az iratokhoz kapcsolódik, de magáról Bethlenről, a miniszterelnöksége idején kiépült kormányzati rendszerről ad összefoglalót és igényessége révén jelentős hozzájárulás az ellenforradalmi rendszer jellegének behatóbb, alaposabb feltárását célzó tudományos disputához. A tanulmány helyesen vázolja fel az ellenforradalom hatalomrakerülésének nemzetközi és hazai erőviszonyait, az érdekellentétek ütközésének, a hatalmi harcnak számos megjelenési formáját. Úgy vélem azonban, hogy bár a legitimizmus a konszolidáció tartalma ós iránya körüli harc egyik sarkpontja volt, alapjában véve a nemzetközi és nem a belpolitikai tényezők zárták ki a reális megoldási lehetőségek sorából. Bethlen és a szélsőjobboldal kapcsolatát több új, érdekes megállapítással gazdagítja a bevezető, amikor a szélsőjobboldal belső megosztottságára illetve a frankhamisí-