Századok – 1973
Tanulmányok - Szabolcs Ottó lásd Berend T. Iván - Székely György: Németország változásai Cranach életútján 303/II
310 SZÉKELY GYÖltGY című képen (Stockholm), ahol a terített asztalnál ülő tekintélyes férfi maga borítja ki pénzeszacskóját, fizet és áhítatosan nézi a rá nyájasan visszanéző fiatal nőt, aki azonban mérleget tart kezében. Az aranyakat látva inkább valamilyen egyenlőtlen üzletre gondolhatunk. Viszont „Az agg és a leány" című kép (Bécs) ölelő nőalakjának másik kezére az öreg szerelmes húz gyűrűt, így ez emelkedettebb viszonyt feltételez.1 8 Úgy véljük, hogy ezeket a moralizáló képeket két részre kell osztanunk és nemcsak a prostitúció, hanem a céhes szervezetből adódó torz házassági viszonyok is tükröződnek bennük. Ez nemcsak erkölcsi és gazdasági, de népesedési problémákból is eredt. (Wittenbergben 21%-os női többletnépesség volt.) Bécsben azonban már a XV. században feltűnő volt, hogy többnyire idős korban házasodnak a férfiak, de fiatal nőket vesznek el. A XVII. századig terjedő bécsi és nürnbergi céhes adatok az összefüggés másik oldalát mutatják: a fiatal legények mesterözvegyet vettek el feleségül, hogy könnyebben szerezzék meg a mesterjogot, majd idős feleségük haláláig maguk is megöregedve vettek el fiatal leányt. De az értelmiség neves tagjai nemkülönben újra nősültek, akár idős korukban, első feleségük halála után (Cuspinianus a 8 gyermeket szült Anna halála után; a 70 éves Cranach; a 67 éves Hans Sachs).19 A kor polgári viszonyainak mély önismeretét mutatják tehát Cranach eme alkotásai. De vallásos tárgyú képein is szembetűnik az életkori különbségek szemléleti különbségeinek ismerete és átérzése. Szembetűnő, hogy a több formában feldolgozott „Krisztus és a házasságtörő asszony" c. festmény (1532) is szembeállítja a fiatal és megbocsátó Jézust és a fiatal szégyenkező asszonyt a gyűlölködő vagy szigorú öregek csoportjaival, közülük a legtorzabb ragad követ és kardmarkolatot. Az anyai szeretet legszebb ábrázolásai közé tartozó „Engedjétek hozzám a kisdedeket" c. képen Jézus és a fiatal anyák áhítatát Cranach az egyik sarokban összebújó morc szakállas vének ellenképével is hangsúlyozza.2 0 18 J. Jahn: Cranach 26. 1. Ph. Roberts-Jones, stb.: Musées Royaux des Beaux-Arts de Belgique, Bruxelles. Art ancien. (6Bruxelles, 1967) 19, 28. szám (Lucie Ninane szövege); Fenyő I. : i. m. 7, 19. 1.; С. Glaser : i. m. 199 — 200. 1.; R. Gy. : Műhelytitkok a Szépművészeti Múzeumban (Népszabadság, 1966. dec. 17.); „A szerelmes agg nő", Bp. Szépművészeti Múzeum; H. Posse: i. m. 30.1. és 67, 68, 97, 98. képes táblák; P. Descargues : i. m. 35. 1.; ,,A fizetség" Stockholm, Nationalmuseum, N. M. 258; Bécs, Kunsthistorisches Museum, Inv. Nr. 895; К. Schütz: i. m. 25 — 26. 1. és 9. tábla. 19 H. Lüdecke: L. Cranach d. Ä. im Spiegel seiner Zeit 38. 1.; Kubinyi András ismertetése: Jahrbuch des Vereines für Geschichte der Stadt Wien (Tanulmányok Budapest múltjából XII. 1957) 568. 1.; Josef Zykan : Die Stephanskirche. Der Wiener Dom. (Wien, é. n. [1972]) 30, 33, 42, 43. 1.; a Cuspinianus-család vörös márvány renaissance síremléke, Bécs, Szent István-templom; Hans Ankwicz v. Kleehoven : Cuspinianus (Neue Deutsche Biographie. III. Band. Berlin, 1957) 450. 1.; Th. L. Girshausen: i. m. 395. 1.; P. Descargues : i. m. 83.1.; Paul Merker : Hans Sachs. Ein biographisches Nachwort (Hans Sachsens Dramen) 323, 339. 1. 20 L. Cranach d. Ä. : Zeichnungen 19, 45. 1.; „Krisztus ós a házasságtörő asszony", Bp. Szépművészeti Múzeum; Kunst der Reformationszeit. Ausstellung im Schloss zu Wittenberg. September—November 1967. 8. 1. — Tiziano hasonló tárgyú kópén viszont szembetűnő a fiatal nőt Jézus elé cipelő férfiak fiatal, középkorú és öreg volta. Bécs, Kunsthistorisches Museum. — Naumburg. Stadt und Dom 25. kép.