Századok – 1973

Folyóiratszemle - Migev Vl.: G. Dimitrov és a bolgár fasizmus problémái 183/I

184 FOLYÖIRA TSZEMLE másrészt a bolgár fasizmus szociális lényegére vonatkozó elemzés. Akárcsak más országokban, Bulgáriában is a kapitalisták és pártjaik a lezajlott háborúk és katasztrófák után, osztályuralmuk és államhatalmuk megőrzése érdekében a végső eszközhöz, a fasizmushoz nyúlnak, amely teljesen megszünteti a dolgozó tömegek valamennyi demokratikus és politikai jogát. Az 1923. IX. 10-én írt „Most vagy soha" c. cikkében feltárta azokat a szociális erőket, amelyek a bolgár fasizmus hordozói ós képviselői voltak. Dimitrov a fasizmust nem tekintette valamilyen sajátos, tisztán bolgár jelenségnek. Összehasonlította más országokbeli, elsősorban az olasz fasiszta mozgalommal. A fasizmus általános jellemzői mellett azonban rámutatott a bolgár fasizmus sajátosságaira, különösen annak terrorista és bandita cselekedeteire. 1929-ben fontos meghatározást adott a bolgár és balkáni fasizmusról, rámutatva több sajátos vonásaira: ,,. . .ellentétben mindazzal, amit Olaszországban és Lengyelországban látunk, ez a fasizmus nem alulról jön, mint tömegmozgalom, hogy átvegye a hatalmat, hanem ellenkezőleg, felülről, az állami apparátus felől jön a burzsoázia katonai erőinek támogatásával ós a finánctőke egyesített parancsnoksága alatt." A bolgár fasizmus egy másik sajátossága, hogy miután sokáig sikertelenül kísérletezett a nemzeti párt létrehozásával, a monarcho-fasiszta uralkodó körök 1936 őszétől kiadták „a pártnélküli uralkodás" és az ún. „új nemzeti állam" jelszavát, vagyis elismerték, hogy legfőbb támaszuk az államapparátus. Ezt a sajátosságot használták fel aktívan 1936—1939 között az uralkodó körök. A balkáni fasizmus másik jellemző vonása Dimitrov szerint a nemzeti problémákkal és a félsziget ellentéteivel való aktív spekuláció. A bolgár fasiszták a nemzeti kérdést úgy akarták kihasználni, hogy a nemzeti érdekek, a nemzeti egyesítés egyedüli és igazi védelmezőjeként léptek fel. Ez az illúzió hatással volt a bolgár társadalom bizonyos rétegeire, de a fasizmus ezzel a prograpandájával sem tudta tartósan kiszélesíteni szociális-politikai bázisát. Dimitrov a bolgár burzsoázia történeti fejlődésén keresztül tárta fel a bolgár fasizmus szociális-politikai és történeti gyökereit: a burzsoázia évszázadokon át elkülönült és szembehelyezkedett a néptömegekkel, gazdaságilag el volt maradva, nem kapott nemzetközi támogatást és nagyon hamar kezdett függni a nyugat-európai tőkétől. A bolgár burzsoázia reakciós jellegét Dimitrov annak veleszületett élősdiségén keresztül is feltárta: vagyonát és erejét nem az ipari fejlődésből és a technikai haladás elsajátításából merítette, hanem főleg a bolgár parasztok és kézművesek kíméletlen kizsákmányolásából, a kereskedés, az uzsoráskodás és az államkincstár kifosztása révén. Dimitrov figyelmét nem kerüli el a bolgár fasizmus egy másik jellemző vonása — az európai imperializmussal való szoros kapcsolata. A két világháború közötti időszak kormányalakításaiba mindig beleszólt valamely nagyhatalom. A bolgár fasizmust Dimitrov a maga fejlődésében és változásában vizsgálta. Rámutat, hogy az 1923. június 9-én létrejött rezsim (Cankov-kormány) fasiszta rendszer volt, de az elején elsősorban katonai illetve katonai-monarchista diktatúraként jelenkezett. Későbbi munkáiban pedig feltárta a cankovi rendszer fejlődését és változását, teljes mértékben fasiszta rendszerré való átalakulását. Az 1934. máj. 19-ón bevezetett nyílt fasiszta diktatúrának sok közös vonása volt a cankovi rendszerrel, de ez sem tudta a tömegeket a maga oldalára állítani. Fejlődésének egy bizonyos szakaszán — 1934—1935-ben —szintén a hadseregre támaszkodott ós még nagyobb mértékben függött tőle, mint Cankov rendszere. Ennek ellenére magasabb és érettebb típusú fasiszta hatalom volt és tapasztalatokat szerzett a hazai és az európai fasizmustól. A 20-as évek elején Dimitrov külön vizsgálta a bolgár fasizmus elméleti koncepcióinak kérdését. Megállapította, hogy a fasiszta vezetők nézeteiben a legfontosabb elemek: a polgári demokrácia tagadása, az erős hatalom szükségességének hirdetése, a parlament szerepének csökkentésére irányuló törekvés. Később, a 30-as években több elméleti tételt vettek át a német és olasz fasizmusból.