Századok – 1973

Történeti irodalom - Somogy megye múltjából 1970; 1971 (Ism. T. Mérey Klára) 157/I

160 TÖRTÉNETI IRODALOM megtestesítő sárkányalak között kontinuitás tapasztalható, A Szent György kultusz átvételét éppen a honfoglalók hitvilága segíthette elő. A szerző végigkíséri e kultusz alakulását egészen a török utáni időkig, s megállapításait nemcsak krónikák és előkerült tárgyi emlékek, hanem a névadásban megmutatkozó népi hagyományok továbbélésével is igazolja. A török uralom időszakával Szakály Ferenc tanulmánya foglalkozik. A babocsai váruradalom 1561-es urbáriumát és a babocsai vár 1563-as leltárát közli. A forrásközlés bevezetőjeként röviden áttekinti Somogy megye akkori helyzetét és térképen ábrázolja a magyar és török erődítmények elhelyezkedését Déldunántúlon 1560 körül. A váruradalom és a vár tulajdonosainak és helyzetének ismertetése után tér át a források szöveghű közlésére. Mindkét forrás rendkívül érdekes dokumentum, amely nemcsak egy, a török és magyar uralom határán fekvő vidék dolgozó lakosságának súlyos terheire mutat rá, hanem az urbárium kitűnő összehasonlítási alapot is szolgáltat egyrészt arra, hogy a Dózsa-parasztháború utáni elnyomatás első, friss mozzanatai a jobbágyság súlyos szolgáltatásain lemérhetőek legyenek, másrészt arra is alkalmas, hogy a török uralom utáni urbáriumok adataival egybevetve következtetéseket vonhassunk le az eltelt időszakra vonatkozóan. Ez a forrásközlés tehát nemcsak azt a célt éri el, amit a szerző olyan megkapóan ír, hogy „felvillant még néhány részletet a középkori Dél-Somogy egyébként ismeretlenségbe vesző tablójáról", de további kutatásokra, következtetések levonására inspirálhatja a történészeket, a helytörténészeket éppúgy, mint az ország gazdaságtörténetének kutatóit. S ugyanezt a célt szolgáltatja a babocsai vár inventáriuma elsősorban a hadtörténészek számára, hiszen nemcsak a vár ellátottságáról, hanem főként annak hadianyag készletéről ad részletes tájékoztatást. A XVIII. század közepéről ebben a kötetben ismét az értelmiség homályba vesző életéről és sorsáról ad képet az egyik tanulmány, amelyet Fallenbüchl Zoltán írt a Somogy megyei diákokról. Ez a rövid értekezés egy, a Történeti Statisztikai Évkönyvben megjelent hosszabb tanulmánynak ki nem adott anyagát hasznosítja. Áttekinti az 1738/39-ben összeírott diákok származási helyét, és így megkísérli (a hiányos anyag alapján) megállapítani a Somogy megyéből származó diákok számát. Ez a tanulmány is — az első kötet Kanyar tanulmányához hasonlóan — adataival azt a képet erősíti meg Somogyról, hogy a török uralom alól nemrég felszabadult megyében a tanulás, mint megélhetést biztosító tényező, nem játszott olyan nagy szerepet, mint a szegényebb talajú, népesebb felvidéki és kisalföldi területeken. A XIX. századról szóló tanulmányok sorát Bencze Géza munkája nyitja meg, aki az előző kötetben megkezdett témát folytatja tovább, amikor a Kapós vízrendezési munkálatainak 1820 — 1835 közti szakaszát ismerteti. Értekezése végén táblázatban közli a Kapós lecsapolásának Somogy és Tolna megyei költségeit. A szerző munkabérproblémákkal is foglalkozik, és így nemcsak a földesurak oldaláról mutatja be a földszerzés hasznosságát, hanem a korabeli bérmunkás anyagi helyzetébe is villanásnyi betekintést nyerhetünk. A következő tanulmány Lehmann Antal munkája, aki a szentlukai üveghutának 1807 —1808 évi működéséről festigen alapos, sokoldalú képet. Főforrása az üveghuta négy darab bevételi és kiadási könyve, amelynek alapján nemcsak a huta nyersanyagkészletének beszerzési helyeit és a huta piacait, hanem a kifizetett munkabéreket is pontosan ábrázolni tudja. Szemléletes az a diagramma sor, amelyet az üveghuta késztermék eladásából, továbbá a nyersanyagbevásárlásból 1807 júniusától 1808 júniusáig befolyt összegekről ós a munkásoknak kifizetett munkabérek összegéről készített. Ezek a képek plasztikusan mutatják be azt a viszonylag nagy hasznot, amelyet ez a kis manufaktúra a feudalizmus korában — nagyrészt a munkabérek rovására — tulajdonosának hajtott. A tanulmányt egy negyedévi „summárium" szöveghű közlése és