Századok – 1973

Történeti irodalom - Getzler Israel: Martov. A Political Biography of a Russian Social Democrat (Ism. Jemnitz János) 155/I

156 TÖRTÉNETI IRODALOM Szlovo szerkesztője, iránytadó teoretikusa, cikkírója volt. Jelen volt Zimmerwaldban é® Kienthalban, — ahol azonban az ún. Zimmerwaldi Többséghez tartozott. Cikkeinek a háború éveiben is helyet biztosítottak a front mindkét oldalán megjelenő szocialista orgánumok. Ezekben mindig internacionalista felfogásban szólalt meg, ha ugyanakkor Leninnel és a bolsevikokkal vitába is szállt, a forradalom közeli perspektíváját tagadva. Amikor ez a forradalom 1917 márciusában mégis győzött, Martov egyike volt azoknak, akik a leginkább sürgették a forradalmár emigránsok hazatérését. Otthon, Oroszországban 1917 májusától ő lett a mensevik internacionalista ellenzék vezetője, aki lapokban, brosúrákban, népgyűléseken s a mensevikek konferenciáján hirdette: a kormányból ki kell válni, mert abban a mensevikek csak a liberális burzsoázia foglyai lehetnek. Ugyancsak elítélte a Kerenszkij-Cereteli kormány „forradalmi honvédő háború" tézisét, s a háború befejezését követelte, mert, mint többször kifejtette: „vagy a háború öli meg a forradalmat, vagy a forradalom a háborút", de ugyanakkor nem osztotta a bolsevikok felfogását sem, elvetette a különbéke lehetőségét, mert úgy vélte, hogy ez Németország számára nyújtana lehetőséget a háborús győzelemre — aminek az egész európai demokratikus-szocialista fejlődés látná kárát. Martov jó ideig az ellenzéki kisebbség vezetője volt, aki opponált, programot kínált, — de akinek elképzelései inkább eszmei jelentőségűek voltak, s nem a politikai cselekvés zsinórmércéjéül szolgáltak, mivel Martov a mensevik párt többsége s a munkásság többségének megnyerése nélkül nem vállalkozott semmiféle akcióra. S ez megint olyan pont volt, ami Martovot, a Kerenszkij-kormány határozott bírálóját elválasztotta Lenintől és a bolsevikoktól. A helyzet 1917 őszén változott, amikor a mensevikek többsége Ceretelitől-Csheidzétől elfordulva Martov mellé állt, akkor, amikor a Kornyilov-lázadás leverése után a forradalmi erjedés elmélyült és végül az októberi szocialista forradalommal zárult. Martov ekkor újra az ellenzék szószólójaként lépett fel, a szovjetek ülésein sűrűn szerepelt, élesen bírálva a Népbiztosok Tanácsának bel- és külpolitikáját. 1920-ban elhagyta Szovjet-Oroszországot, Németországban telepedett le, s a Kótésfeles Internacionálét támogatta. 1923-ban bekövetkezett haláláig még számos hosszabb-rövidebb cikket írt, s egy nagyobb feldolgozást jelentetett meg az oroszországi forradalmi mozgalom történetéről. Martov jeles publicista volt, aki mindig világosan fogalmazta meg gondolatait. Ez megkönnyítette életrajzírójának feladatát. Vitái — mivel ezek nem kis részletkérdések körül folytak, s ellenfelei között Lenint, Plehanovot, Kerenszkijt és Ceretelit találjuk — magyarázzák, hogy Martov gondolatai, pályafutása miért kelt érdeklődést a nemzetközi történeti irodalomban. Getzler munkája tulajdonképpen az első életrajz Martovról, s a vállalkozásért elismerés illeti. Nagy korszakot, sok kérdést élemzett, rendkívül széles forrásanyagot dolgozott fel. Mégsem tekinthetjük olyannak, amely Martov életútját kielégítően megoldotta volna. Különösen áll ez az 1917 — 1923-as évekre, ahol bizonyos fokig elnagyolja az ábrázolást, nem világos, milyenek voltak Martov tömegkapcsolatai 1917-ben, s számos problémát nyitva hagy. Getzler tulajdonképpen mint alternatívát állítja az olvasó elé Martovot — Leninnel és a bolsevikokkal szemben, s 1917 konkrét vizsgálata helyett inkább Kerenszkijt-Ceretelit hibáztatja, amiért „nem engedték", hogy Martov e programját megvalósíthassa: ez az értékelés nyilvánvalóan elégtelen. Nem elemzi az üzemi munkások, a katonák, a forrongó parasztság hangulatát — s azt, hogy e rétegekhez, osztályokhoz Martovot milyen, s főként mennyire erős szálak fűzték, illetve, hogy e tömegek miért fordultak a bolsevikokhoz. Az életrajz utolsó zárófejezetei a rendkívül viharos 1917 —1923-as évek problémái közé vezetik el az olvasót. A szerző itt lényegileg azonosul hősével, s a kritikai értékelés elmarad. JEMNITZ JÁNOS