Századok – 1973

Történeti irodalom - Getzler Israel: Martov. A Political Biography of a Russian Social Democrat (Ism. Jemnitz János) 155/I

155 TÖRTÉNETI IRODALOM ilyen típusú tematika-bővítés hasznára vált volna a kutatásnak. Jobban kijelölte volna az egyházpolitikai törvények helyét a magyar liberalizmus történetében: ragyogóbbnak mutatta volna fényét, de árnyékát is sötétebbnek. A választott szemléletmód keretei között Osáky Móric azonban a lehető legjobbat nyújtotta, és a magyar művelődóstörténet irodalmát időtálló művel gazdagította. DIÓSZEGI ISTVÁN ISRAEL G ETZLER: MARTOV. A POLITICAL BIOGRAPHY OF A RUSSIAN SOCIAL DEMOCRAT (Cambridge— Melbourne University Press. 1967. 246 1.) MARTOV. EGY OROSZ SZOCIÁLDEMOKRATA POLITIKAI ÉLETRAJZA Martov egyike az orosz szociáldemokrata mozgalom története legérdekesebb alakjainak. Mindig élesszavú polemizáló — s szinte mindvégig ellenzéki, nemcsak a cári rendszerrel szemben az, de szembefordul a bolsevikokkal csakúgy, mint a nacionalistává váló mensevik többséggel is. Akik a bolsevik párt történetével foglalkoztak, nevét az 1903-as viták idejéből ismerik, de sűrűn találkozhattunk nevével Lenin írásaiban, aki nagyon sokszor került ellentétbe vele. Pedig nem mindig álltak egymással szemben. Martov Lenin nemzedéktársaként (ő 1873-ban született) az 1880-as évek végén, az 1890-es években lett forradalmi szocialista, marxista: vitázott nemcsak a narodnyikokkal, hanem a legális marxistákkal is. Plehanov és Lenin munkatársaként 1895-ben a Harci Szövetség egyik vezetője volt, majd részt vesz az. Iszkra szerkesztésében. 1 903-ban azonban útjuk elvált, s Martov a mensevikek egyik legbefolyásosabb vezetője lett. Getzler igen részletesen felvázolja a családi hagyományokat (apja a zsidó liberális értelmiség bátorszavú képviselője Odesszában és Ukrajnában), az akkori oroszországi viszonyokat, a politikai terrort, majd ebbe a környezetbe állítva mutatja be Martov politikai pályafutását, a politikai küzdelmeket, elítéltetéseit, emigrációját. Martov a mensevikek teoretikusa lett, megszólalt a nyugateurópai szocialista lapokban, és részt vett a II. Internacionálé kongresszusain. Igen jól volt tájékozva a külföldi országok politikai viszonyairól és természetesen a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről, ugyanakkor szoros összeköttetésben állt az oroszországi munkásmozgalommal, helyi vezetőivel, csoportjaival. Getzler e vonatkozásban részletesen elemzi Leninhez, Plehanovhoz, V. Zaszulicshoz, Akszelrodhoz, Potreszovhoz fűződő kapcsolatait. Aláhúzza, hogy Martov már a századforduló idején elvetette a legális marxistákkal való — akárcsak ideiglenes — szövetséget, ő is fellépett az ökonomisták ellen — s ez mutatta, hogy a munkásmozgalomban jelentkező jobboldali irányzatokkal már korán szembefordult. Ezt tette a nacionalizmus esetében is. Ukrajnában, Litvániában, ahol hosszabb ideig élt, a cári viszonyok között hamarosan megismerkedhetett sokfajta nacionalizmussal. A családi tradíciókkal is szakítva, elhibázottnak ítélte a zsidó munkásszövetség, a Bund útkeresését, és rendszeresen ostorozott mindenfajta nacionalizmust. Következetes internacionalista és antimilitarista volt, s a II. Internacionálé nevezetes stuttgarti kongresszusán Leninnel és Luxemburggal együtt ő terjesztette elő azt a híres kiegészítést, amely a szocialista pártok feladatává tette, hogy háború esetén is a háború ellen küzdjenek, s azért, hogy a háborús viszonyokat a szocialista átalakulás javára használják ki. Amikor pedig e háború 1914-ben kirobbant, Martov a háborúellenes internacionalista mensevik irányzat egyik vezető teoretikusává vált, aki franciaországi emigrációjában nagy befolyást gyakorolt Merrheim révén a francia CGT internacionalista ellenzékére is. A Párizsban kiadott és nemzetközileg ismert napilap, a Golosz, majd a Nase