Századok – 1973

Történeti irodalom - Korszunszkij A. R.: Gotszkaja Iszpanija (Ism. Bartha Antal) 142/I

153 TÖRTÉNETI IRODALOM a VI. század végéig, amikor a gótok a római katolikus kereszténységre tértek át. A hódítók katonai fölényéből a gót királyok és előkelők egész országra kiterjedő politikai szupremáeiája következett, aminek előnyét a gótok valamennyi csoportja élvezte. A sajátos párhuzamosság a VI—VII. század fordulójára a kölcsönös ráhatásból következő változásokat eredményezett. Az őslakosság agrárizálódott, a valamelyes dezurbanizáció következtében az ipar, kereskedelem, az árú-pénz viszonyok hanyatlásnak indultak, bár a rabszolgatartó előkelők jelentős gazdasági pozíciókat őriztek meg. A gót népgyűlések hatásköre leszűkült, összehívásuk megszűnt. A falu földközösségi gyűléseinek hatásköre helyi ügyekre korlátozódott, a peres ügyek rendezése a királyi bírák kezébe került. A földközösség ellenében — igaz, lassan — létrejöttek az allodiális birtokok. A szabad gótok előjogainak védelme a királyi hatalom fontos feladata volt. Viszont az egykori népgyűlések helyébe az egyházi ós világi előkelőkből álló officium palatinum lépett. A kifejezést óvatosan kell értelmezni, mert nem udvari hivatal, hanem laza tanácsadó és végrehajtó szervezet volt, királyválasztó jogot élvezett, fellépett a királyi önkény ellen. Nagy tekintélyt szereztek a hispániai püspökök és apátok toledoi zsinatai, üléseiken a király által kinevezett világiak is részt vettek. E tanácskozások határozatait nemcsak az egyházi, hanem az állami életre is igen jelentős befolyást gyakoroltak. A VII. században a párhuzamosság feleslegessé vált, a kettős jog helyébe az egységes gót állami jog, igazságszolgáltatás és közigazgatás lépett. Az officium palatinum mellett kinőtt az aula regia nevű testület, ez azonban az előbbihez viszonyítva nem szűkítette, hanem kiszélesítette a kormányzásban részvevők körét. Valamennyi királyi tisztségviselő tagja volt az aula regiának ós a király, illetve e testület nevében intézkedtek. A római eredetű arisztokrácia ós a gót fegyveres kíséret rangban ós funkcióban összeolvadt. Ebben a katolicizmus győzelme, az egységes hispániai egyházszervezet kialakulása jelentős szerepet játszott. A parasztság jogilag különböző rendű csoportjai szolgáló, adózó korai feudális jobbágysággá kezdtek integrálódni. Birtokait szolgálatok fejében őrizte illetve kaphatta meg. A gót parasztság szegény csoportjait is érintette a folyamat, bár a függő parasztság zöme az őslakosság jogilag különböző rendű földműveseinek összeolvadásából alakult ki. A nem gót eredetű szabad paraszti közösségek gót társaikhoz hasonlóan védelmezték szabadságukat, szembeszálltak az ellenük irányuló egyházi és világi törekvésekkel. A rabszolgatartó latifundiumok felszámolása nem következett be, hanem fokozatosan alakultak át korafeudális nagybirtokká, azaz a későrómai gazdasági viszonyok megtörése nem volt olyan radikális, mint a frankoknál és longobardoknál. A beneficiumok rendszere kialakult, de a hierarchikus feudális földbirtoklás szerény keretek közt maradt. A feltételhez kötött királyi birtokadományozás az uralkodó réteg ellenzésével találkozott. Az immunitás rendszere nem alakult ki. A nyugati gót királyság berendezkedésére rányomta a bélyegét a királyi hatalom korlátozottsága. A királyválasztás joga a népgyűlésről átszállt az officium palatinumra. A trón egy nemzetségen belül, de nem feltétlen, sőt viszonylag ritkán öröklődött apáról fiúra. A királyok megkísérelték családi dinasztia alapítását, ennek érdekében fiaikat társkirályokká tették azzal a szándékkal, hogy a királyi részhatalom birtokosaikónt a királyválasztás esedékessége idején előnyös helyzetben lévén, a választás a tényleges helyzet tudomásul vételét jelentette. A királyi hatalomgyakorlás másik testületi korlátja a toledói zsinat volt, amelyik javaslatot, tanácsot adott a kormányzás, a törvénykezés vagy az új király személyére nézve. A király fő feladata az ország belső nyugalmának biztosítása, ellenség elleni védelme és az államkincstár növelése volt. Jó királynak az számított, aki tekintélyes állami kincstárt hagyott utódaira. A királyok magánbirtokkal rendelkeztek. Voltak fiscus (korona) birtokok; ez utóbbiak és a belőlük származó jövedelmek nem tartoztak királyi tulajdonba. A két birtoktestet egymástól függetlenül tevékenykedő udvari szervezetek irányították. Az elkobzott birtokokat a királyok nem tarthatták