Századok – 1973

Történeti irodalom - Korszunszkij A. R.: Gotszkaja Iszpanija (Ism. Bartha Antal) 142/I

144 TÖRTÉNETI IRODALOM meg, ezeket köteles volt eladományozni. Az officium palatinum és a toledói zsinat még a királyi magánbirtoktest tekintetében is korlátokat szabott: a király csak az apjától rászállt birtokát tekinthette magánbirtokának, a családjához tartozó, de más ágakra származott birtokokat nem. Bár e korlátozás ellenkezést váltott ki a királyok részéről, igényüknek érvényt szerezni nem tudtak. — Megjegyzésre érdemes, hogy valami ehhez hasonló, királyi és fiscus birtokrendszer, az angolszász korszak angliai királyságaiban is létezett. — A nyugati gót királyságban tehát patrimoniális rendszer nem jöhetett létre. Igaz, a királyok, egyebek közt a társkirályság intézményének létrehozásával, megkíséreltek a helyzeten változtatni, de országukat nem tudták patrimoniává változtatni, sohasem váltak országuk földjének tulajdonosaivá. A királyi hatalom és a különböző rendű földbirtokosok irányítása alatt működő szervezetek közti viaskodások végighúzódnak a nyugati gót királyság történetén. Mindebből azonban, legalább is a VII. század utolsó negyedóig, nem következett a királyi tekintély jelentéktelensége, hatékonytalansága. A VII. sz. folyamán megerősödött a korafeudális centralizáció; a városokban összpontosult igazgatás a királyi utasításokat végrehajtotta. A királyi kíséret belső köreire támaszkodó királyok az elkobzott és örökös nélküli birtokok eladományozásával híveket szereztek, akikre támaszkodva szabad kezet nyertek az aula regia és toledói zsinat rendelkezéseinek módosítására vagy megkerülésére. A VII. század végén a királyi hatalom legfőbb támasza, a szabad paraszti haderő eltűnt, helyette az előkelők fegyveres kísérete látta el, ha a mágnások éppen érdekükben állónak tekintették, az ország védelmét és a királyi hatalom szélesebb értelemben vett fegyveres támaszának feladatát. A királyi fegyveres kíséret csak egy volt a sok, és nem is a legerősebbek közül. A korafeudális nyugati gót államot történelmének ebben a szakaszában, amikor a főurak nélkülözhetőnek tekintették a hatékony központi hatalmat, érte 709 — 711-ben az arab hódítás. Erre az időre a hispán-gót nagybirtokosok birtokaik területén saját igazgatást szerveztek, bár ezt az állam törvényei sohasem szentesítették. Tarik arab hadvezér mintegy 7 ezer emberrel kelt át a Gibraltár tengerszoroson, s csak egy zsákmányszerző hadjárat sikerében reménykedett. Megdöbbenésére a nyugati gót királyság gazdag városai önként nyitottak kaput maroknyi hada előtt, a hispán-gót földesurak kényszer nélkül fogadtak hűségesküt, vagy kötöttek állami jellegű magánszerződéseket a hódítókkal. Viszont már 718 táján a félsziget északi csücskében fekvő Asturia és Navarra megkezdték az évszázadokig tartó reconquista-t. A feudalizmus genezisének neves szovjet kutatója a német, a spanyol polgári és a korábbi marxista historiográfusok egyes megállapításaival vitatkozva fejti ki álláspontját. E vita leglényegesebb tanulsága az, hogy általában szemlélve a késő-római és a barbár viszonyok szintéziséből létrejött korai feudális állapotok vonásait, a hispán-gót állam sajátos színt képviselt. A szintézis Hispánia esetében is progresszív fejlődés volt, ennek bizonyítéka, hogy a reconquista a nyugati gót állam maradványaiból indult ki és győzedelmeskedett. Sajnálatos, hogy a politikai történet eseményeit, valamint a katolikus kereszténység arianizmus felett aratott győzelmét a szerző csak érinti, pedig a hispán-gót katolicizmus dogmáiban az arianizmus nem múlt el nyomtalanul, még a karoling kori zsinatokon is bonyodalmakat támasztott. BARTHA ANTAL