Századok – 1973

Történeti irodalom - Sarlós Béla: Deák és Vukovics két igazságügy-miniszter (Ism. Szabad György) 133/I

133 TÖRTÉNETI IRODALOM fegyverbe állításukra nem került sor. 1526 végén úgy döntöttek, hogy a török támadás irányától függően hat választófejedelem és fejedelem (köztük az osztrák főherceg) határoz katonák fogadásáról ós a segély felhasználásáról. Ennek a tervnek komoly erőpróbájára 1529-ben került sor, amikor a török szultán keresztülhatolt Magyarországon és Bécset támadta meg. A kötet 1529 nyarától részletesen foglalkozik a Türkenhilfe ügyében folytatott tárgyalásokkal és a tényleges intézkedésekkel. Mindezek a tetőpontjukat Bécs ostroma alatt érték el. Közben természetesen megvilágosodik Ferdinánd és Szapolyai harca, a Habsburgok anyagi helyzete stb. W. Steglich közzéteszi azt a megmaradt birodalmi összeállítást is, amely egyenként felsorolja a birodalmi fejedelmeket, rendeket és városokat, annak feltüntetésével, hogy mekkora összeg esik reájuk a megszavazott lovasság és gyalogság fenntartásában. Ez mint korai forrás érdekes a Reichshilfé-re. De nem más, mint előirányzat, ós csak hiányos adatok találhatók arra, hogy mi folyt ténylegesen be. (A későbbi időkből a befizetés megtörténte pontosabban ellenőrizhető !) A Reichstagsakten Jüngere Reihe új kötetének megjelenése kétségtelenül fontos előrelépés a sorozat történetében, a közzétett forrásanyag értékes segítség a korszak megismeréséhez. De továbbra sem látszik biztosítottnak, hogy —• az előkészületben levő IX.-en túl — a következő kötetek nagyobb időközök nélkül folyamatosan fognak megjelenni. SINKOVICS ISTVÁN SARLÓS BÉLA: DEÁK ÉS VUKOVICS. KÉT IGAZSÁGÜGY-MINISZTER (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1970. 107 1. Értekezések a történeti tudományok köréből. Űj sorozat 54.) Sarlós Béla tanulmányában a címszereplő Deák és Vukovics jogalkotó, illetve jogalkalmazó tevékenységére összpontosítja a figyelmet. Jóval többet ad 1848/49-ben kifejtett igazságügyminiszteri működésük szembesítésénél, annál tehát, amit a főcímet megszorító alcím sejtet. Szövegének mintegy a fele az 1848-at megelőző fejleményekkel foglalkozik, s emellett sűrűn utal arra is, mit és hogyan éltettek tovább a hajdani célkitűzésekből, mit őriztek, mit semmisítettek meg a reformkori és forradalom alatti vívmányokból a dualista államberendezkedés kiépítése idején. A visszanyúlást az 1840-es évek elejére önmagában az a jól ismert tény is indokolja, hogy nem kevéssé éppen az akkor kifejtett jogszabályalkotó tevékenység juttatta Deákot t848 tavaszán az igazságügyminiszteri székbe. De indokolja az a korábban jóval kevésbé méltányolt, most Sarlós által vitathatatlanná tett körülmény is, hogy a büntetőtörvénykönyv ellenzéki tervezete koncepcionálisan, de még tételesen is sokat előlegezett Magyarország államszerkezetének 1848-ban megkezdett „polgári és demokratikus jellegű" átalakításából. (Hadd hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy az 1840-es évek elején születő tervezetek egyes elemei maguk is nevezetes, a szerző által nem mindig érintett előzményekhez kapcsolódtak.) A tanulmány egyértelmű magyarázatát adja annak, miért került sor a kormányzatot, illetve az ellenzéket támogató erők közötti küzdelem oly fontos ütközeteire a büntetőjogi munkálat kapcsán. Míg ugyanis a halálbüntetés és a testi fenyítés megszüntetését, sőt a törvény előtti egyenlőség elismertetését a választmány többsége magáévá tette, addig Deákék nem tudták elfogadtatni a hűtlenség jogi meghatározására, az esküdtszóki rendszer bevezetésére, a politikai perekben illetékes különbíróságok szervezésére és a városi bíróságok választásának demokratizálására irányuló javaslataikat. Ez késztette