Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

125 SZŰCS JEN б DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA feltótelei korábbi századokba nyúlnak is vissza. De ugyanez a „nemzeti" hasonlóképpen kvalitatív értelemben, a XVIII. század óta a nemzet modern fogalma mögött tapasztalható jelenségkörtől is különbözik. így kényszerítették a körülmények az értekezés szerzőjét arra, hogy vizsgálódásait ne csupán témája időkereteire korlátozza, hanem előre •és hátra is kitekintsen. Deérnek a harmincas években kifejtett és az előbbiekben gyakran említett munkássága óta a kérdéskörnek új szakirodalma keletkezett, amely módszertani felfogásában is előrébb jár.* Arra bátorítja ui. a történészt, hogy a saját eszközeivel elérhető megismerési szférán túl ne csupán összegezzen bizonyos filológiai ós nyelvtörténeti, továbbá régészeti és néprajzi eredményeket, hanem hellyel-közzel maga is kipróbálja e tudományágak eszközeinek alkalmazhatóságát a maga sajátos történeti jellegű kérdésfeltevése vonatkozásában, függetlenül attól, szakavatott művelője-e az említett rokontudományoknak, vagy sem. A magyar etnogenezis folyamatára, az eszmetörténet mintegy archeológiai rétegére irányúló kutatásnak különleges metodikai tehertétele van, amely egy sajátos kettősségben rejlik. Egyrészt vizsgálati eszközei a történettudomány tulajdonképpeni kompetenciáján kívül esnek, másrészt az illetékes tudományszakok külön-külön, úgy látszik, a témát nem érzik a tárgyukhoz tartozónak, maga a kérdésfeltevés is idegen tőlük. A történész tehát ebben a helyzetben nagy kockázatot ós munkamennyiséget vállal az ún. „komplex" módszer alkalmazásával. Másrészt viszont — se módszertani nehézség még az előbbinél is súlyosabb — az őstörténet és a régészet területére tett kirándulás után valahol, bizonyos pontokon el kell kötni a szálakat, méghozzá minden irányban. Ezzel kapcsolatban kitért Mályusz Elemér opponensi véleményének észrevételére, mely szerint Solymossy Sándor óta, tehát negyedszázada nem történt érdemleges esemény honfoglalás-kori mondáink kutatásával kapcsolatban. Valóban ez a helyzet, s éppen emiatt nem vállalkozhatott arra, hogy a mondaképződós e történeti rétegére alkalmazza az eltelt idő külföldi metodikai újdonságait, hogy sajátosan új eredményekre jusson. Be kellett tehát érnie a Solymossy által kidolgozott alapokkal. Az opponens megállapítása tehát igaz, amíg a mondák kérdésköréhez a kutatás legmodernebb szintjén nem nyúl valaki, valóban számítani lehet arra, hogy megállapításaink elavultak lesznek. Mindez még más vonatkozásokban is elmondható, így bizonyos szavaink etimológiájában a nyelvtörténészek bizonytalanok (a nemzet, nemzetség, illetve az ország alapszava tekintetében), a régészet sem talált kétségbevonhatatlan kritériumokat a honfoglaláskori emlékanyag etnikai megoszlásának elkülönítésére, a hazai etnológia nem egyezik meg az „etnikum" fogalmi mibenlétére nézve. Korlátozó tényezők ezek, amelyek megkötötték az értekezés szerzőjének kezét, bizonyos területeken pedig szükségképpen merészebbnek kellett lennie. Szűcs Jenő hangsúlyozta, hogy szó sincsen valamilyen vádemelésről a rokontudományokkal szemben. Annál kevésbé lehet szó ilyesmiről, minthogy éppen ezeknek a művelői mutathatnának rá a történettudomány mulasztásaira, amelyek az érintkező területeken éppen az ő sajátos kérdésfeltevéseik zónájában bénítják meg az előrelépést. Munkájának tárgyához jobban közelítve, de még mindig a módszertani szférában maradva, ezekután Szűcs Jenő két általánosabb érdekű problémát vetett fel. Munkájának egyik fordulópontja a jelenségek összehasonlításának, összemérhetőségének kérdése. Vagyis a magyarság történetének V— IX. századi szakasza milyen belső analógiák megkockáztatását teszi lehetővé etnoszociológiai értelemben? Ideiglenesen „barbár-prefeudális" struktúrának nevezte ezt a morfológiailag sajátos képletet, amely minthogy a primitív struktúrák és a korai feudalizmus közé esik, többé-kevésbé önálló társadalmi * így Reinhard Wenskus : Stammesbildung und Verfassung. Das Werden der frühmittelalterlichen gen tes. Graz 1961.