Századok – 1973

Vita - „Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945–1947” Beszámoló Balogh Sándor doktori disszertációjának vitájáról (Izsák Lajos) 1223/V–VI

1236 BALOGH SÁNDOll DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL voltak, s valamilyen formában befolyásolták a pártok belpolitikáját, illetve külpolitikai törekvéseit. Johann Weidleinnel kapcsolatos kiegészítéseit megszívlelendőnek tartja maga számára, ugyanúgy, mint a Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország belpolitikai viszonyaival kapcsolatosan mondottakat, abban az értelemben, ahogyan annak igényét az opponens megfogalmazta. Elfogadta Arató Endre azon megállapításait is, hogy a disszertációból tulajdonképpen kiszorult a pravoszláv és az izraelita egyházak szerepének a vizsgálata a fakultatív vallásoktatás bevezetése ellen kibontakozó jobboldali mozgalom idején. Bár — jegyezte meg — ezek az egyházak sem lelkesedtek a fakultatív vallásoktatásért, mégsem csatlakoztak a katolikus klérus által kezdeményezett jobboldali mozgalomhoz. Opponensének a hazai memoárirodalom felhasználásával kapcsolatos megjegyzésére válaszolva kijelentette, hogy a magyar szerzők nyomtatásban megjelent ós részben kéziratos munkáit, visszaemlékezéseit szinte kivétel nélkül felhasználta. Sík Endre hiányolt könyvére is utal, igaz, csak jegyzetben. Berend T. Iván terjedelmi és műfaji kifogásaira válaszolva elmondotta, hogy valóban vannak olyan részletek, vonatkozások a disszertációban, amelyeket különösen a kiadásra \ aló előkészítés során el kell hagyni, vagy a jelenleginél tömörebben kell megfogalmazni. A parlamenti bizottságok tárgyalásait, s ott egyes képviselők szereplését, valamint a törvényjavaslatok tárgyalását illetően azonban más a véleménye. A parlamenti küzdelmek története a disszertációnak központi témája, tárgya. A nemzetgyűlés a szóban forgó időszakban több mint 30 törvényjavaslatot tárgyalt, s ezek közül a disszertáció mindössze annak a 8—10 törvénynek a megalkotásával foglalkozik, amelyek a pártharcok szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek voltak; ezeket nem lehet kikerülni, vagy elhagyni. Ami konkréten az „utcát" illeti — az opponens által kifogásolt részben — megjegyezni kívánja, hogy különösen a baloldal egységes fellépése idején, szerepét aligha lehetne túlbecsülni. Hiszen ez volt úgyszólván az egyetlen olyan „fórum", ahol az FKGP és a jobboldal, a választási győzelme ellenére is, általában kisebbségben volt. Az elemző részek gyengeségével kapcsolatos észrevételre válaszolva Balogh Sándor megjegyezte, hogy ezek az észrevételek nem teljesen alaptalanok. Magyarázatul azonban hozzáfűzte — többek között — azt is, hogy talán éppen a régimódi, szájbarágó tanulságoktól való idegenkedése vezette erre. Ami a konkrétan említett eseteket illeti: Révai 1946-os őszi cikkét azért nem elemezte alaposabban, mert azt már előtte mások megtették. Az NPP-n belüli „marvista-kommunista vezetők" ügyét illetően leszögezte, hogy az NPP vezetőségéről, tagságáról s ezen belül a marxista „szárny" jelenlétéről, e párt politikájáról, az MKP-nak a parasztpárttal való kapcsolatáról, sőt a kommunistáknak az NPP viszonylatában elkövetett hibáiról minden olyan lényeges dolgot elmondott, amit a források alapján el lehetett mondani. Azt a tényt sem lehet mellőzni — mondotta —, hogy a kommunisták sok tekintetben az egyik transzmissziónak tekintették az NPP-t a parasztság tömegeinek a megnyerése szempontjából. S éppen ezért, az NPP vezetőinek tudtával vettek részt és segítettek a párt vidéki szervezeteinek kiépítésében; enélkül nyilvánvalóan hoszszabb ideig jóval kisebb szerepet játszhatott volna az NPP a politikai életben. A népi kollégisták szintén nagyrészt az MKP ösztönzésére látták el a parasztpártban az ún. központi instruktorok, választási megbízottak stb. feladatát. Kovács Imre és társai bár nem nagyon lelkesedtek az MKP és NPP szoros kapcsolatáért, de 1946 őszéig nem vitték kenyértörésre a dolgot. Nem annyira a jelenlét ós a támogatás zavarta őket, hanem az a körülmény, hogy a marxista „szárny" nem engedte a pártot a baloldalról leszakítani, abban az időpontban, amikor a népi demokrácia és a polgári demokrácia híveinek útja szemmelláthatóan elválóban volt. Korom Mihálynak válaszolva, a szerző először megköszönte az opponens azon kiegészítéseit, amelyeket munkája további javítása céljából felhasználhat. (1946. évi nemzetgyűlési választások idején felmerült közös lista, a középszintű ós helyi államhatalmi