Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

116 SZŰCS JEN б DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA gek között. A kérdés az, hogy az előbbiek nem állíthatók-e párhuzamba a korai középkori európai történelem „gentilis" struktúráival. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a nyugati történetírásban hagyományosan „germán" jelzővel minősített társadalomtörténeti, politikai vagy akár etnogenetikai jellegzetességek egy sokkal tágabb értelmű (szláv, sőt törökös társadalmakra is érvényes) barbár társadalomszerkezet sajátosságai. Ilyen összefüggésben e kérdéseket kelet- és észak-európai vonatkozásban a történetírás eddig nem tette fel. Bizonyos aspektusból és átfogó igénnyel a magyar etnogenezis csoporttudati vetületének problémájára egyedül Deér József kísérelt meg forrásszerű és kritikai választ adni.* Eszerint a honfoglaló magyarság esetében „immanens közösségérzéssel" és csoporttudattal nem lehet számolni, mert az etnikailag heterogén társadalmat csak Árpád fejedelem szervezte „néppé", ez pedig összetartozását csakis a dinasztia révén érzékelte. E válasz meghatározott teóriát volt hivatva alátámasztani, ti. azt, hogy létezett egy sajátos keleti nomád népszemlélet, amely még а XIII. századig a magyar történelem „keleti-nomád" („pogány") komponensét képezte volna az alattvalók „társadalmasodásában" megnyilvánuló „nyugati-keresztény" komponenssel szemben. Deér érdeme, hogy a kérdést felvetette, válaszának tendenciózus jellege azonban eleve vitára késztet. Mindenekelőtt azonban azt kell eldönteni, hogy egyáltalán milyen metodikai alapon közelíthető meg az eszmetörténetnek ez az „archeológiai" rétege. A magyar történelem aspektusából kiindulópontként az a sajátos ellentót szolgál, amely magában a korai magyarországi írásbeliségben (XI—XIII. század) többé-kevésbé burkoltan jelen van. E szövegek az egyetemes keresztény kultúra, feudális eszmevilág oldalhajtásai, bennük az egykorú valóság tükröződik, összefüggéseik a közel egykorú nyugat-európai szövegekkel nyilvánvalóak. Másrészt viszont olyan elemek, motívumok, fogalmak is feltűnnek bennük, amelyek idegenek a gondolati struktúrától. E megállapítás vonatkozik a „nép" fogalmára és az azzal összefüggő képzeletvilág elemeire is. A megismerés határai között annyi lehetséges, hogy feltárható a rekonstrukció által kiegészített töredékek belső kényszerítő logikája, s eldönthető, hogy vajon ez meghatározott szerves összefüggésekre, egy archaikus fogalomkincs és eszmei gondolati modellrendszer egykori létezésére utal-e, amely így társadalomtörténeti kapcsolatok és egyetemes történeti párhuzamok alapján egy egyebütt is megfigyelt „gentilis" struktúra alkotó eleme. A témakör kettős (keleti és nyugati) háttere nagyjából ugyanazt a fólévezredet (V-IX. század) fedi. A nyugati háttér áttekintését két szempont indokolja. Mindenekelőtt ez az a közeg, amelyből a kutatás a „gentilizmus" fogalmát és tipológiai modelljét elvonta. A másik szempontnak konkrét magyar vonatkozása, hogy a korai magyarországi latin írásbeliség szövegei gyakran korábbi (VII—IX. századi) nyugat európai forrásokra mennek vissza, értelmezésük tehát a fogalmak ós az eszmei struktúra európai átalakulásának ismerete nélkül lehetetlen. Hogy mennyiben alkalmazható a nyugati történeti háttérből elvont modell a keleti háttér viszonyaira, jórészt attól függ, felismerhetők-e bizonyos lényeges, társadalomszerkezeti, politikai szervezeti ós etnogenetikai jellegzetességek, amelyek a távoli barbár-prefeudális etnoszociológiai struktúrák közös nevezőit képezik. Ezért a magyar őstörténet utolsó, V—IX. századi fázisának az irodalomban kialakult egész koordinátarendszerét figyelemben kell részesíteni. Szűcs a historiográfiai előzményekkel indokolja, hogy a kifejtés Deér tételeinek kritikai vizsgálata és cáfolata szerint tagolódik. A magyar történet alapján rekonstruálandó „gentilizmus", mint a helyreállítás tárgya elsősorban nem az objektív valóság, hanem az azt tükröző egykorú ideológiai szerkezet bizonyos összefüggéseinek: képzetek, fogalmak és eszmei motívumrendszerek * Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Budapest. 1938.