Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

SZŰCS JENŐ DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 115 típusa szerint azóta lehet nemzetekről beszélni, mióta a modern nemzetek távoli történeti előzményei a IX —X. században forrásszerűen kimutathatók. A másik nézet a történeti ós a fogalmi elemzés igényével lép fel, s így éppen ellenkezőleg a modern nemzet ós a korábbi, pre-nacionális jelenségek közti különbséget hangsúlyozza. A két tendencia gyökeres eltérése egymástól már önmagában is magyarázat arra, miért nem jött létre egységes nyelv a fogalmi kérdések tisztázására. Nem tagadható emellett a problémában rejlő metodológiai természetű nehézség sem. A „nemzet" fogalma ugyanis olyan tartalmi jegyek és képzetek összességét öleli fel, amelyek együttesen csak a XVIII — XIX. század fordulója óta léteznek az európai történelemben. Tehát a fogalom átvitele távoli korok és struktúrák jelenségeire félrevezető. Nem tagadható azonban, hogy a modern nemzeteknek megvannak a maguk történeti előzményei: sok évszázados (noha nem egyenletes) folyamatok és a középkor óta formálódó integrációs képletek. Utóbbiak természetesen nem azonosak a modern képletekkel. Viszonylag korán jelentkezik egy tudattartalom is, amely e folyamatokat tükrözi. Végeredményben adottságként kell tudomásul venni a tényt, hogy amikor fogalomrendszerünk átalakult az újkorban, ez nem volt képes terminológiailag is adekvát megoldást találni az említett kettősség kifejezésére. A kettősség a modern nemzet és történeti előzményei viszonylatában a történeti kapcsolat és a fenomenológiai ellentét formájában mutatkozik. Amikor a középkor viszonyai között a „nemzeti" kategória alkalmazásra kerül, akkor ez, a jelenséget vizsgáló kutató részéről, fogalmi kompromisszum. Ugyanez áll a „nemzeti tudat"-ra is. A „nemzetiség" tudata, mint a szocio-pszichikai „Mi"-tudat egy fajtája, kezdetleges elemeiben és bizonyos szociális szinteken csakugyan viszonylag igen régi jelenség, anélkül azonban, hogy ennek a politikai, társadalmi, kulturális, intellektuális szférában a csoportlojalitást számottevően meghatározó szerepe lett volna — ami éppen a „nemzeti tudat" fogalmi tartalmának alapvető belső szerkezeti jellegzetessége. A „nemzeti tudat" kérdése így egyértelműen a kései középkor problémája és a politikai eszmetörténet tárgya. De a kérdéskörnek megvan a maga előtörténete: ama „nemzetiségek" kialakulása, amelyek a jelenség történeti nyersanyagát képezték, valamint a folyamat tudati vetülete. Ebben a vonatkozásban sajátos aszinkronikus viszony mutatkozik a kialakuló európai történelem idősebb és fiatalabb régiója között. Európa mediterrán és nyugati felén a középkor derekán, a IX — X. században vette kezdetét ama nagyobb politikai vagy nyelvi integrációs képletek — „nemzetiségek" — kialakulása, amelyeket maga a kor gens vagy natio néven nevezett. Sok évszázados integrációs folyamat után, amely a korai középkori barbár etnikai képletek felbomlásával kezdődött (gentes et nationes : pl. száli frankok), létrejött Nyugat-Európa nemzetiségi szerkezete. A nemzetiségek (franciák, spanyolok, olaszok, németek, angolok) a kialakult feudalizmus produktumai. Ezzel szemben a keleti és az északi régióban, amely csak a IX — X. szazad után kapcsolódott a feudális-keresztény Európa szerkezetébe, a gens vagy natio néven nevezett integrációs keretek, nemzetiségek (csehek, lengyelek, magyarok stb., valamint dánok, norvégok, svédek) archaikusabb, „organikusabb" képletekből, egy prefeudális-barbár struktúra etnikai képződményeiből nőttek ki, s még ha összetételük jelentősen át is alakult, itt nem mutatkozik az a teljes diszkontinuitás, mint a hosszabb és mélyebben tagolt fejlődésü, idősebb régióban. A „régi barbárok", azaz a Rómát megdöntő germán népek csoporttudata és eszmevilága vonatkozásában az újabb kutatás számottevő eredményeket hozott, s elvetette a „nemzet" kategória anakronisztikus alkalmazását. A „gentilis" struktúrák és a középkor „nemzetiségei" (s később kialakuló sajátos „nemzeti" faktora) közé a nyugat-európai fejlődés éles és félreérthetetlen cezúrát vont. Másként történt azonban az „újabb" barbárok esetében, mert egy gyorsabb és összevontabb, jellegében tagolatlanabb fejlődós bizonyos kontinuitást mutat archaikus etnikus keretek és feudalizmus-kori nemzetisó-8*