Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

VITA Granasztói György: „Gentilizmus". A barbár etnikai tudat kérdése (SZŰCS JENŐ KANDIDÁTUSI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA) Bizonyos idó óta a történészek, valamint a társtudományok, mindenekelőtt a nyelvészet, régészet, néprajz, szociológia szakközvéleménye növekvő várakozással tekint Szűcs Jenő vállalkozására, amelyben a középkori nemzeti tudat és patriotizmus vizsgálatát tűzte ki célul. A magyar középkorkutatás mai színvonalát tekintve nyilvánvaló, hogy nagyszabású munkáról van szó, amelynek számtalan szálon kell kapcsolódnia az időbeli előzményekhez, valamint a középkort követő periódusokhoz, továbbá figyelembe kell vennie mindazokat a konkrét ós koncepcionális eredményeket is, amelyeket az említett társtudományok értek el napjainkra. Szűcs munkájának első állomása A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge című értekezés volt, amely a szűk szakmánál szélesebb közönséghez szóló formában, a középkortól a modern nemzeti teória és nacionalizmus problémaköréig vizsgálta a témát, s legfőbb érdeme, ha az egyáltalán ilyen sommásan megfogalmazható, hogy a fogalmi problémákat történeti szempontból tisztázta. Az ismertetésünk címében jelzett disszertáció ezzel szemben visszatekintés a középkortól az őstörténet (Szűcs szóhasználatával inkább előtörténet) felé, s olyan nagy apparátussal készült tudományos alkotás, amely — jóllehet a szerző eredeti szándékai szerint nagyobb kutatási program része — ebben a formájában teljesen önálló mű. Témájának, eredményeinek ós szemléletének eredetiségéből arra lehet következtetni, hogy a jövőben nélkülözhetetlen lesz mind az őstörténet, mind az ideológiatörténet iránt érdeklődők számára. Éppen ezért helyénvalónak látszik, hogy az 1972. február 28-án igen nagy érdeklődés mellett lezajlott vita ismertetése előtt megkíséreljük az értekezés gondolatmenetének vázlatos összefoglalását. Szerkezetét tekintve az értekezés három részre tagolódik. Az első rész magát a kérdésfeltevést ós a probléma történeti kereteit vázolja, a második a germán „gentilizmus" mibenlétét, kialakulását és bomlását, tehát a kérdéskör nyugati hátterét tekinti át, míg a harmadik a honfoglaló magyarság „gentilis" etnikai tudatának, azaz a kérdéskör keleti hátterének összetevőit elemzi. A középkori nemzeti tudat és patriotizmus prehistorikuma, a „gentilis" etnikai tudat, mint meghatározott etnoszociológiai struktúra eszmei vetülete, adott feltételek között történeti előzménye, de ugyanakkor minőségét és szerkezetét tekintve fogalmi ellentéte annak az eszmei tartalomnak, ami a középkorban „nemzeti" tudatnak minősül. Az egyetemes történetírás válaszai végletesen megoszlanak, amikor felvetődik, hogy milyen értelemben jogosult bármilyen jelenségkört „nemzeti" jelzővel minősíteni a középkor folyamán. A nemzeti teóriában két tendencia küzdelme figyelhető meg a XVIII. század óta. Az érvek és motívumok változékonysága ellenére a nemzeti teória „objektivista" illetve „szubjektivista" megközelítési módja már a múlt század nagy történetíróinál is tapasztalható, s a nézetek megosztottsága azóta sem enyhült. A válaszok egyik