Századok – 1973

Tanulmányok - Berend T. Iván–Szabolcs Ottó: Történettudomány-népszerűsítés – történelemoktatás 1169/V–VI

1170 BEKEND T. IVAN —SZABOLCS OTTÓ gezése, a tíz kötetre tervezett összefoglalásban a történészek e nagy kollektív, s természetesen határidőket is elmosó vállalkozásaiban - most készül mintegy összegezni az eddigi teljesítményeket, felpezsdítve elhanyagoltabb területek kutatását (különösen a társadalomtörténet és kultúrhistória terén) és mintegy megjelölve a feladatokat, a jövő kutatási irányokat. Mindezzel azonban csak utalni szeretnénk arra, hogy az intenzív történeti érdeklődéssel szemben, a mérleg másik serpenyőjében hazánkban korábban soha nem látott intenzitású történelemkutatás és publikálás helyezhető. Ami a teljesítmények értékét, színvonalát, metodikai korszerűségét illeti, nyilván nem egy munka esetében van (vagy lenne) mit vitatni. (Bár az is igaz, hogy olyan horderejű új kutatási metodika van meghonosodóban, mint az összehasonlító módszer, szép új eredmények Ígérkeznek a kvantifikáció alkalmazása révén is stb.) Az igazi, s számunkra legfontosabb kérdés az, hogy vajon a szellemi kereslet és a tudományos kínálat találkoznak-e közéletünkben. E kérdésre egyáltalán nem egyszerű a válasz. Egyrészt ugyanis magától értetődőnek tűnik a találkozás. A nagy, szerteágazó tudományos termés, ha késéssel és részlegesen is, de fokozatosan felszívódik az ország szellemi közéletének pórusain. Egyetemi kötelező olvasmányok és tankönyvek (hadd utaljunk csupán az egyetemi tankönyv legutóbb megjelent és méltán akadémiai (Ujat nyert negyedik kötetére, az abszolutizmus és dualizmus 1848 1918 közötti évtizedeit Hanák Péter szerkesztésében és további tíz történész közreműködésével bemutató tankönyvre, kézikönyvre, ami kiválóan szintetizálja a legutóbbi hat évtized monografikus kutatási eredményeit), majd új történelemtanárok generációit nevelik, s természetesen átadják a korszerű történelemszemléletet, s vele együtt azt már a megjelenés számszerűségei miatt is látszólag elzárt ismeretanyagot is, amit akár 800 példányban kiadott, sok száz, vagy ezer oldal terjedelmű „száraz" monográfiák tártak fel. Az általános és középiskolai tankönyvekben ma sokkal közvetlenebb a kutatási eredmények kicsapódása, mint a múltban s úgy gondoljuk, nem lehet vitatni, hogy tömegtudatformáló hatásuk az írott történelem összes műfajai között a legnagyobb, hiszen az egész ország fiatalsága a legfogékonyabb 10—18 éves korban elsősorban ezeken keresztül szerzi meg történelmi ismereteit, ezek vannak hivatva kialakítani történelmi szemléletük alapjait. Ezért mondhatni nemzeti közérdek, hogy ezek az iskolai tankönyvek milyenek legyenek, mit és hogyan tartalmazzanak, milyen gyorsan és milyen módon vegyék át és alkalmazzák a tudomány eredményeit. Űgy gondoljuk, erről is érdemes lenne egy külön ülésszakon beszélgetni. Természetesen a tankönyvek korszerűsége mellett döntő kérdés, hogy az egész magyar ifjúságot tanító történelemtanári kar könyvből, vagy folyóiratokból, tanároknak készített kiadványokból, a továbbképzés különböző formái keretében és az önművelés útján mit ismer meg az új kutatási eredményekből. Ha korántsem lehetséges, hogy tömegesen lépést tartsanak a tudomány valamennyi új eredményével — s tudjuk, hogy ennek is igen sok és bonyolult oka van, mindenesetre jóval több és bonyolultabb, semmint egyszerűen bárki is summásan ítélkezhetne elmarasztalva a tanárok nagy részét amiért nem, vagy nem eleget olvassák az új szakirodalmat —, arról is rendelkezünk tapasztalati adatokkal, hogy sok minden szívódik fel az előbb említett utakonmódokon történelemkutatás új eredményeiből a tanári köztudatba, s ezen keresztül a tanítás mindennapi gyakorlatába.